Továbbra sincs rend a súlyemelésben, az ideiglenes elnök is megbukott

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöksége leváltotta az ideiglenes elnököt, az amerikai Ursula Papandreát, és helyére a thaiföldi Intarat Yodbangtoeyt állította – jelentette szerdán az olimpiai sportágak ügyeiben járatos insidethegames.biz.

Papandrea ez év januárjától látta el az IWF ideiglenes vezetőjének tisztét, miután Aján Tamás – a Richard McLaren kanadai jogászprofesszor vezette vizsgálatok alapján megfogalmazott súlyos korrupciós vádak nyomán – lemondott 2000 óta viselt elnöki pozíciójáról.

A portál beszámolója szerint az elnökség online-ülés keretében döntött – az érintett távollétében – Ursula Papandrea leváltásáról és Intarat Yodbangtoey kinevezéséről.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a múlt hét közepén aggodalmának adott hangot az IWF vezetésével kapcsolatosan, és úgy vélte, hogy veszélybe kerülhet a sportág jelenléte a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon.

Az IWF irányításával kapcsolatban komoly aggodalmaink vannak, ahogyan a nemzetközi szövetség alapszabályának reformját illetően is, mivel itt nincs előrelépés, és gondot okoz a független tanácsadás elfogadásának hiánya is

– fogalmazott Bach, hozzátéve, hogy mindenképpen meg kell erősíteni a sportolók képviseletét az IWF-en belül.

A NOB első emberének szavaira válaszul az elnökség most eltávolította Papandreát, „az amerikait, aki alapvető változásokat próbált elérni” – írta az insidethegames.biz, amely szerint a szavazás azon a rendkívüli testületi ülésen történt, amelyet nyilvánvalóan a román Nicu Vlad hívott össze.

Nem kaptam hivatalos értesítést, nem hívtam össze és nem vettem részt Nicu ülésén

– idézte az oldal Ursula Papandreát.

Az új ideiglenes elnök, Intarat Yodbangtoey annak a Thaiföldnek a képviselője, amelyet súlyemelőinek tömeges doppingesetei nyomán kitiltottak a 2020-as tokiói olimpiáról. Az IWF-elnökség 19 tagjából hét olyan országot képvisel, amely súlyemelői doppingügyeinek nagy száma miatt vagy egyet sem, vagy csak néhány versenyzőt küldhet a jövő év nyarára halasztott ötkarikás játékokra.

(MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Jövő héten megkapja a gyógyszert Zsombor, az SMA-s kisgyermek

Ő lesz az első, aki szívműtét után kapja meg a gyógyszert.

tegnap, 09:41

  • Külföld
Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai

A vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

március 1., 16:02

  • Belföld
Már óvodába jár Zente, az SMA miatt kezelt kisfiú

Szépen fejlődik, még az orvosokat is meglepi vele.

március 2., 20:44

  • Külföld
Ausztriában húsvét előtt kinyithatnak az éttermek kerthelyiségei

Egyelőre nem várható széles körű nyitás az osztrákoknál, ugyanakkor két területen is enyhítenek.

március 1., 22:00

  • Kultúr
Különdíjat nyert a freeSZFE mozgalom

Újragondolták a színház társadalmi funkcióját.

március 1., 14:25