Vizet prédikál és bort iszik

CER 3222
2020.10.15. 06:11 Módosítva: 2020.10.15. 09:14
A borászok közt a legjobb vízilabdázó, és a vízilabdázók között a legjobb borász. Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya előszeretettel jellemzi magát így, és aki látta „Birgét” pólózni a nyolcvanas, kilencvenes évek fordulóján, s megkóstolta a chardonnay-ját vagy a kékfrankos roséját, az nem kérdőjelezi meg a fentiek igazát. Pénteken, a szüret kellős közepén ellátogattunk Egerbe, a Békési dűlőre, és beleszagoltunk a szüret légkörébe.

A Szépasszony-völgy ma már „látványpékség”, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lenne szép, de sokkal inkább idegenforgalmi látványosság, semmint a tradicionális egri mindennapok része. Persze ahogy tovább haladunk a soron, hamarosan eljutunk a Bíró família pincéjéhez, ahol olyan mellbe vágó mustillat és darázsfelhő fogadja az érkezőt, hogy kis híján hátratántorodunk. Kövessük vendéglátóinkat, Bíró Attilát, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát és édesapját, Bíró Bélát a pince mélyére, a hatalmas krómacél tartályok és a barrique-tölgyfahordók birodalmába.

Ez a penészes-poros palack a 2004-es vizsgaboromat tartalmazza – ad a kezembe egy üveget „Birge”, ahogy pólós körökben ismerik a göndör hajú egykori válogatott bombázót, a Fradi 1988-as és 1990-as bajnokcsapatának ászát. Ez egy kékfrankos, amit a Soós István Borászati Technikumban és Szakképző Iskolában készítettem, és amit elvittünk egy országos versenyre, ahol ezüstérmet nyert. Nyilván átmentem a vizsgán...

Egyébként egy egri srác szabályosan belenő a borkultúrába, általánosban és gimnáziumban – a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba jártam – ősszel minden évben két hónapig szüreten voltunk. Mifelénk a szőlészet és borászat életforma. Amúgy a mi évfolyamunk volt az első sporttagozatos osztály, erős volt a vízilabda, röplabda és a futball a városban, Csank Janiék akkor jutottak fel az NB I-be. 

Béla bácsi, Attila édesapja, a Bíró és Fia Pincészet alapítója már nyolcvanéves, de manapság is tevékenyen részt vesz a szüreti forgatagban.

„1969-ig, 29 éves  koromig reklámszakemberként dolgoztam a Heves Megyei Hírlapnál – megy vissza a múltba a családfő. A helyzet az, hogy mindenki ivott az újságnál, mintha munkaköri kötelesség lenne.Akkor volt négyéves Attila fiam, azt mondtam magamban, ez így nem mehet tovább, fel kell nevelnem a fiamat, szakítanom kell ezzel  a kompániával és életmóddal. Éppen egy sajtónapi bulit tartottunk, amikor letettem a poharat, majd másnap Kerecsenden vettem egy hold földet – fillérekbe került, úgy vettem meg, hogy bementem a kerecsendi kocsmába, és megkérdeztem, kinek van eladó földje, ketten jelentkeztek, szerencsére egymás mellett volt a két parcella, mindkettőt megvásároltam. Hát így kezdtem gazdálkodni, és ma már tíz hektáron termesztünk szőlőt, bár ha a fiam nem segítene, aligha bírnám.”

Hát így lesz valakiből borász – paradox módon úgy, hogy elege lesz az ivászatból. Persze ez nem azt jelenti, hogy Birge bácsi ötven éve nem vett magához egyetlen csepp bort sem, esténként megiszik egy-két pohárral a saját készítésű Bikavérből vagy Egri csillagból. 

Lassan végigjártuk a pincét, megcsodáltuk a polcon sorakozó, pókháló-lepte, tíz-húsz éves palackokat, odébb pedig a friss rosés üvegeket. Idén mennyiségét tekintve közepes termés ígérkezik, a minőség viszont elsőrangú lesz, ha nem jön közbe semmi. Márpedig most már aligha jöhet, a szőlő nagy részét leszüretelték. 

No de kik? Hát ez a bökkenő – veszi át a szót Attila. Azt pontosan tudom, hogy a Balaton környékén már egyszerűen nem találnak embert erre az idénymunkára, senki sem hajlandó szedni a szőlőt, valahogy derogál ez a foglalatosság.

Itt, Eger környékén is már csak a romák vállalkoznak szüretelésre, nekik jó kiegészítés ez a fizetség a közmunka mellé.

„De menjünk ki az egyik táblánkhoz, ott majd beszélhettek is Barkócziékkal. Évek óta ők dolgoznak nekünk ilyenkor október táján. Tisztességes munkát végeznek, néhány fürt ugyan ott marad utánuk a tőkéken, de sebaj, kell egy kis táplálék a madaraknak, vadaknak is.”

Beülünk a terepjáróba – városi autóval itt nem nagyon lehetne közlekedni –, és máris itt vagyunk a Békési dűlőn. Kiszállunk a kocsiból, mindenfelé őz-, szarvas- és vaddisznónyomok.

A vad is szereti a szőlőt, nem csak az ember – vesz kezébe Attila egy szép fürt kékes színű oportót, és nyújtja felém. Valóban, mézédes, és bár nem csemegeszőlő, nyugodtan lehetne árulni az egri piacon is. Látod, ez itt szemben az Eged-hegy, Eger emblematikus dombja, itt kezdődik a Bükk, arra, mögöttünk pedig a Mátra csúcsai láthatók. 

Kicsit odébb, két sor szőlő között öten szüretelik metszőollóval a fürtöket, a családfő hatvanas roma férfi, valamennyien a Barkóczi család tagjai, a feleség is ott szorgoskodik a férfiemberekkel.

Barkóczi József vagyok, ötvenegyben születtem, ez itt a feleségem, Erzsébet. Szeretünk itt dolgozni, napi nyolc órában szüretelünk, de ha kell, tovább is maradunk. Szeretjük ezt a munkát – mondja a családfő. 

Aztán Attila folytatja az ismeretterjesztő előadást.

„Látod ott azt a kiirtott területet az Eged oldalában, ahol nincsenek fák? Na, az mind szőlőültetvény. Az egy kiemelt terület, úgy mondják, de ahol most vagyunk, a Békési dűlő, szintén szuperior minősítésű. Itt, Egerben a legtöbb ültetvény szuperior vagy grand szuperior, azaz a legmagasabb minőség. Itt két hektárunk van, mind oportó, vagyis ma már úgy kell mondani, hogy portugieser, mert az Európai Unióban az oportó elnevezést a portói szőlőnek tartották fenn.”

Itt egy hektár ára hárommillió körül van, a szőlő fajtájától függően lehet több, lehet kevesebb. Sajnos, lefelé mennek az árak, a 2008-as válság előtt még 4-5 milliót is adtak egy hektárért. Amikor a kétezres évek elején az EU bevezette az úgynevezett támogatott kivágást, elkezdték pusztítani szőlőket. Az Unió ugyanis minden kivágott tőkéért nyolc eurót fizetett, és a nyugdíjasok, akik már nem tudták megművelni a birtokukat, éltek is a lehetőséggel.

Látod ott azokat a parlagon heverő táblákat, na, ott kivágták a szőlőt. Még hallani is borzalmas, ha száz évvel ezelőtt egy magyar gazdának valaki azt mondja, pénzt fizet azért, hogy vágja ki a szőlőjét, azonnal vasvillára hányja az illetőt. Ennyit az Európai Unióról, amely így védte az olasz, francia, spanyol termelőket. 

„Hála istennek, itt, Egerben még mindig jól művelhetők a földek, nem is tudjuk, micsoda aranybányán ülünk. Itt, alattunk riolittufa az altalaj, a legjobb, mi szőlőműveléshez kell. Jártam én rengeteg helyen a világban, és nemcsak vízilabdás, hanem borász szemmel is figyeltem a vidéket. Burgundia, Champagne, a Rhone-vidék, Bordeaux, Toscana, de Új-Zélandot is említhetném, ezektől semmiben sem marad el Eger, Tokajról nem is beszélve. ”

Hát igen, előjön a régi probléma, a marketing kérdése. Mert a jó bornak is kell a cégér.

Sokat haladtunk előre a borfajták szabályozásával, hogy például a bikavérnek kékfrankos gerince kell, hogy legyen – magyarázza Attila. – Az is sokat jelentett, hogy létrehoztuk a bikavér fehér párját, az Egri csillagot, ezzel szerintem jó úton indult el a borvidék. Eger a házasításról, a cuvée borokról szól, természetesen a bikavér is egy cuvée, többféle szőlőnek a házasítása. Pontosan szabályozva van, hogy mi számít bikavérnek, milyen területről való szőlőből készíthető, milyen terméskorlátozással.

"Ugyanez a csillagra is vonatkozik. Abban csak Kárpát-medencei fajták lehetnek, illetve nem kizárólag, de azokból minimum háromnak benne kell lenni. Nem feltétlenül magyarországi – mármint a mai Magyarországról való –, mert például a leányka Erdélyből származik. Elindultuk a helyes úton, de hát sokkal több marketingre lenne szükség. Ha egymás mellé tennének egy egri bikavért és egy burgundi bort, egyáltalán nem biztos, hogy a vakpróbán a burgundit találnák finomabbnak. Ugyanakkor Franciaországban olyan egységesek a borászok, hogy nincsenek kilengések, nagy biztonsággal be tudod lőni, hogy ez egy Rhone-vidéki Châteauneuf du Pape cuvée, vagy egy burgundiai vörös, vagy egy bordeaux-i. Nálunk azért még nagyobb kilengések vannak. Persze azért Szekszárdon is meg itt is egységesebb a bikavér. Most már a külföldi piacokra kellene betörnünk. Itt volt ez az Agrármarketing Centrum, nem tudom, most működik-e."

Eltöprengünk azon, hogy vajon mennyire sikerült behozni azt a negyven-ötven éves minőségbeli lemaradást, amit a létező szocializmus regnálása okozott.

Be lehet hozni, de óriási a hátrányunk. 1990 előtt a mennyiség szemlélet uralkodott, nem volt egyszerű áttérni a minőségre – mondja Attila. – A nagy állami gazdaságok, az Egervin, az Egri csillagok MGTSZ kékfrankost telepítettek, illetve leánykát. Ezzel nincs is baj, csak kellett volna mást is, és nem ilyen technológiával. Sajnos, ez a negyven év lemaradás az élet összes területén megvolt, nem csak a borászatban. Döbbenetes, hogy például Új-Zéland – ahol dolgoztam szövetségi kapitányként – mára mérföldekkel elhagyott bennünket, pedig a hetvenes években még csak ismerkedtek a szőlővel. A nyolcvanas, kilencvenes évekre kialakult az a két-három szőlőfajta, például a sauvignon blanc, amivel betörtek a nemzetközi piacra, és akkorát robbantottak, hogy mindenki felfigyelt rájuk. De említhetném a pinot noirjukat is, Central Otagóból.

Attila példának felhozza az osztrákokat, akik a nyolcvanas évek végén hamisítási botrányba keveredtek, fagyállót raktak a borukba, mindent leállítottak, mindent megszüntettek, aztán újragondolták az egészet, és most bankot robbantottak a zöld veltelinijükkel. Elkezdtek mindenhol zöld veltelinit készíteni, nemcsak a Fertő-tó környékén és Burgenlandban, hanem mindenütt, no meg a kékfrankost. Elkezdték ráerőltetni a világra ezeket a borokat agresszív marketinggel, és ha ma egy amerikaiaknak azt mondod, hogy osztrák bor, akkor rávágja, hogy zöld veltelini vagy kékfrankos.

Ha Magyarországot említed neki, akkor legfeljebb nagy nehezen Tokajt mondja, az aszút, ha pedig nagyon szofisztikált az illető, akkor talán még a furmintot, de az már nem valószínű. A bikavér már maximum Bull's Blood néven kerül elő. Pedig azt már elvileg tilos angolul mondani. Egyébként sok komoly magyar borász kiküldi Új-Zélandra a gyermekét, dolgoznak két hónapot a szüreten, és tanulják a szakmát. Kicsit bizarr, hogy egy magyar borász Új-Zélandra küldi inaskodni a fiát, de ma már ilyen világ van. 

   

Nem bio, organikus

Bíróék organikus szőlőtermesztést folytatnak, ami nem bio, de majdnem az. Az organikus művelés azt jelenti, hogy Bíróék felszívódó vegyszereket nem használnak, de kénnel vagy rézgáliccal lehet permetezni, amelyek hagyományos anyagok. De a borkészítés során is azt akarják visszaadni a borban, amit a természettől kaptak, ahogy leszedték a szőlőt, naturálisan. Attiláék egyedi borokat szeretnének készíteni, olyasmit, amit az Art & More művészeti társulásban is előállítanak, és amelynek ő is tagja. Egy nagyon tehetséges festő, Solymosi Miklós képeihez is készít egyedi bort, amit egyedi címkén is szeretne megjeleníteni. Így tudnának kiemelkedni a nemzetközi sokszínűségből. Bíróék csak saját szőlőből készítenek bort, nem vásárolnak. Tavaly a meleg miatt két héttel korábban kezdték a szüretet, most csak augusztus végén, de ezért tovább is tart, szerencsére hosszú volt a vénasszonyok nyara. Általában a muskotállyal, a muscat otonellel, a vörösek közül az oportóval, a turánnal kezdenek, legkésőbb a nagy világfajtákat, a merlot-t, a cabernet-t és a kékfrankos szedik. 

Inkább lélektan, semmint taktika

Bíró Attila főfoglalkozásban azért mégiscsak a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, így muszáj szót ejteni a pólóról is. 

Január 17–24. között lesz Triesztben az olimpiai selejtező torna, ami számukra egyetlen meccsre, az elődöntőre van kihegyezve, hiszen az első kettő jut ki Tokióba. Nos, ez az abszurd helyzet, amit a koronavírus-járvány idézett elő, rájuk is hatással van, bizonygatja a kapitány. Hosszú évtizedek tapasztalata alapján a felkészülés eddig úgy oszlott meg, hogy 60-70 százalék a taktikai és az erőnléti képzés, és a maradék a mentális felkészítés.

Most mindez megfordult, legfeljebb negyven százalék a fizikai, taktikai rész – szerencsére a klubokban színvonalas edzések folynak –, a mentális rész viszont sokkal több. A játékosok, az edző és a játékosok közötti kapcsolat nagyon fontos, fent kell tartani a motivációs szintet.

Van olyan is, hogy újrakezdési index, ami azt jelenti, hogy a hosszas karantén után milyen motivációval állnak ismét munkába, ezt is mérik. Remélhetőleg Triesztben kiderül, hogy jól állunk.

Január 23-án lesz az elődöntő, vagy az olaszokat, vagy a hollandokat kapják Bíróék, a görögök a mi águnkon vannak, velük nem találkozhatunk. Úgy kell felkészíteni a lányokat, hogy bármilyen külső körülményt ki tudjanak zárni, akár lesznek nézők, akár nem. Ha az olaszokat kapják, legalább három góllal jobbnak kell bizonyulni, mert a hazai medence ekkora előnyt jelent nekik.