Kozma Dominik egy két éve alakult úszóklubnál folytatja

D  YT20170724018
2020.10.19. 12:06

Alig két éve alakult magyar magánúszóklub a Stamina Testgyakorlók Köre, amelyet tulajdonosa, a négyszeres olimpikon Szilágyi Zoltán saját zsebéből, jószerével állami, illetve számottevő szövetségi támogatás nélkül, egymaga finanszíroz. A kis egyesület már eddig is felhívta magára a figyelmet az eredményeivel, de most már sztárúszója is van, mivel Kozma Dominik világ- és Európa-bajnoki bronzérmes náluk folytatja.

Doma – akivel sokéves barátság fűz össze – nemrégiben keresett meg azzal, hogy szívesen folytatná nálunk a pályafutását. Természetesen megtiszteltetésnek vettük egy világklasszis úszó közeledését, és mivel sikerült megegyeznünk Kozma eddigi klubjával, a BVSC-Zuglóval, és az ő részükről is pecsét került az átigazolási lapra, immár hivatalosan is a mi versenyzők Dominik – mondta lapunknak Szilágyi Zoltán, az egykori jeles gyorsúszó, aki négy olimpián képviselte a magyar színeket Szöul és Sydney között. 

Kozma hosszú pályafutásának eddigi csúcsa a 2017-es budapesti világbajnokság volt, ahol tagja volt a bronzérmes magyar 4×100 méteres gyorsváltónak, ezenkívül van négy Eb-bronza a 2012-es debreceni és a 2014-es berlini kontinenstalálkozóról. 

A Staminában Kovács László vezetőedző és maga Szilágyi állítja össze az edzésprogramot. Kovács komoly név a szakmában, a még csak 17 éves Szilágyi Gerda Kovács keze alatt lett magyar felnőtt bajnok az 50 méteres hátúszásban, rövid pályán, korosztályos csúccsal, és úszott 59,1-et, amire még a legendás Egerszegi Krisztina sem volt képes.

Domának volt egy komoly vállműtétje, továbbá tavasszal elkapta a koronavírust is, igazából három hete velem kezdte el az edzéseket, de mondhatom, példásan dolgozik – mondta versenyzőjéről Kovács, hozzátéve, hogy Kozmának megvan 200 gyorson az olimpiai A szintje, tehát olyan nagyon nem kell aggódnia a tokiói részvétel miatt. Az első nagy erőpróba a december 9-én kezdődő országos bajnokság lesz. 

(Borítókép: Kozma Dominik a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 24-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)