Stefánia
0 °C
3 °C

Magyar Leicester alakul a budafoki dombtetőn

IMG (19)
2020.10.19. 19:33 Módosítva: 2020.10.20. 17:49
Hét forduló után – egy meccsel kevesebbet játszva is – egy napon keresztül a labdarúgó NB I harmadik helyén állt a Budafoki MTE, az élvonal szuperújonca. Szuperújonc, mert eddig mindössze egyetlen idényt töltött az élvonalban, azt is 1945-1946-ban, amikor a háború után összevonták az első és a második osztályt. Az első fordulóban a szó szoros értelmében viharos meccsen verte a Kisvárdát, és azóta – bár becsúszott egy kis hullámvölgy – karakteres gárdává nőtte ki magát a nyáron még lesajnált, biztos kiesőnek tippelt alakulat.

Aki látta a Promontor utcában a szombati, Diósgyőr elleni mérkőzést, az hű képet alkothatott napjaink BMTE-jéről. Egy félidőn át dominált az újonc, gólhelyzetek sokaságát alakította ki a tavalyi NB II-es gólkirály, Kovács Dávid vezérletével, és a rengeteg lehetőség közül egyet ki is használt Oláh Bálint révén. A második játékrész aztán már a vendégeké volt, de előbb  Ihrig-Farkas Sebestyén – a Hungária körúti győztes gól szerzője – révén 2-0-ra alakult az állás, majd a szépítést követően a budafokiak kibekkelték a 2-1-es győzelmet. 

Az első fordulóhoz képest a nézőtéren semmi sem változott. Most is ott szurkolt Karsay Ferenc polgármester, Németh Zsolt, a kerület országgyűlési képviselője, a parlament külügyi bizottságának elnöke, Szepesfalvy Anna alpolgármester, Puhl Sándor, az 1994-es világbajnokság Brazília–Olaszország döntőjének játékvezetője, szóval,

társasági eseménnyé nőtte ki magát a piros-feketék aktuális mérkőzése. 

Jómagam Jakab János tiszteletbeli elnök mellett néztem végig – állva – a kilencven percet, és a tapasztalt sportember izgatottsága olyannyira átragadt rám, hogy nekem is remegett a lábam a hajrá perceiben, amikor folyton a budafoki tizenhatoson belül pattogott a labda.  

Aztán a pályafutása 250. élvonalbeli mérkőzését vezető Iványi lefújja a mérkőzést, megvan a harmadik NB I-es győzelem, zúg az „Ez Budafok!” kórus. 

Tényleg ez Budafok...

Nekünk csak hat forduló ment le, többen már hét fordulón vannak túl, és szombat estétől vasárnap délutánig, amíg a Paks meg nem verte a Zalaegerszeget, a harmadik helyen álltunk, és utána is csak gólkülönbséggel előztek meg a tolnaiak – értékelte vasárnap az eddig történteket Csizmadia Csaba, az NB I legfiatalabb, 35 éves vezetőedzője. – A helyezéssel egyébként én nem törődöm, hektikus ez a bajnokság, inkább a megszerzett pontokat számolom, hat meccsből a tíz nem rossz. Az a fontos, hogy mindig gyűjtögessük a pontokat, hol egyet, hol hármat. Nekem csak ez számít, a tíz megszerzett pont, hogy ezzel hol állunk, az majdnem mindegy. De természetesen örültem a harmadik helynek. Majd a végén nézzük a helyezést. Persze időarányosan nem állunk rosszul, sőt, lehetne jobb is. Például a Mezőkövesd ellen az egy pontra mindenképpen rászolgáltunk, ehelyett 1-0-ra kikaptunk.

A marosvásárhelyi illetőségű mester a visszafogottság két lábon járó szobra, sohasem jellemezte a hurráoptimizmus, tipikusan az az edző, aki apró lépésekkel építkezik, és inkább önmérsékletre inti játékosait, semmint az egyébként jogos elégedettségre.

Annak örülök a legjobban, hogy most már egyes szakaszokban tudunk dominálni, uralni a meccset, az történik, amit mi akarunk – folytatta. – Olyankor visszaigazolva látom a munkánkat, amikor látom a fejlődést a csapat játékán. Mint szombaton az első félidőben. Voltak szép dolgok, hála istennek, például Ihrig-Farkas gólja. Sebi az MTK ellen bejött, és győztes gólt rúgott, most kezdett, és megint betalált egy remek akció végén. De ott van Oláh Bálint is, aki egyébként diósgyőri nevelés, a Mezőkövesdtől szereztük meg, és szombaton ő szerezte az első gólunkat.

Amikor megemlítem Csizmadiának, hogy Oláhra Marco Rossi szövetségi kapitány is felfigyelt az MTK elleni nagyszerű játékát látva, a szőke szakember megjegyzi: „Na, ugye?” Majd arról beszél, hogy megítélése szerint mind erőnlétben, mind taktikailag felülmúlták a Diósgyőrt, és „Csizi” nagy örömére mindent úgy csináltak játékosai a pályán, ahogy azt előzőleg megbeszélték.

Szóval, látszik a munka a Budafok játékán. 

Még nagyobb különbséggel is győzhettünk volna, a helyzetkihasználáson sokat kell javítanunk, meg azon is, hogy jó lenne nullára lehozni a meccset. Mert ha nem kapunk gólt, az már minimum egy pont – jelzi az edző, hogy bár szerény ember ő, ugyanakkor maximalista. 

No de hogyan került Csizmadia a Maros partjáról az anyaországba, olyan nagy klubokhoz, mint a Videoton vagy a Ferencváros? Mert bizony a nullához közelített ennek a valószínűsége, csakhogy Csizi nem ismert lehetetlent.

Marosvásárhelyen kezdtem el futballozni, a helyi katonacsapatnál, az ASA-nál, az első edzőm Fodor János volt, valaha nagyszerű labdarúgó, még a fővárosi Steauában, a román bajnokcsapatban is játszott – idézi fel a mester a kezdeteket. – A mai  napig tartom vele a kapcsolatot, tudom, hogy büszke rám. Amúgy a vásárhelyiek követik a pályafutásomat, és a helyi újságból értesülhetnek arról, mi történik itt Budafokon. Van ugyanis egy újságíró barátom, Czimbalmos Ferencnek hívják, ő a helyi Népújságban és a Központ nevű lapban rendszeresen beszámol arról, mi történik velem. Attól kezdve, hogy 15 évesen átjöttem Kecskemétre szerencsét próbálni, évente két-három cikket mindig írt rólam. Szombaton még Diószegi László, a Sepsi OSK tulajdonosa is felhívott, és gratulált a győzelmünkhöz! Lassan el is érzékenyülök, hogy a szülőföldem szóba kerül, a koronavírus-járvány miatt már másfél éve nem láthattam a szüleimet..."

Csizi húsz évvel ezelőtt merész vállalkozásba fogott.

Felfigyeltem egy hirdetésre, amelyikben az akkor alakult Kecskemét 2000 UFK – az az utánpótlás futball klub rövidítése – toborzott gyerekeket. Akkor már túl voltam egy kiválasztáson a román U14-es válogatottnál, engem nem hívtak vissza, az ismerősömet viszont igen, akiről pedig tudtam, hogy nálam gyengébb futballista. Ez óriási csalódás volt nekem, akkor határoztam el, hogy magyar válogatott leszek. Mai fejjel visszagondolva meg szinte hihetetlen számomra, hogy ez mennyire tudatos elhatározás volt egy tizennégy-tizenöt éves sráctól.  Nagyon akartam, és végül sikerült is. A Vidivel kupagyőztesek lettünk, a Fradival bronzérmesek, a Mattersburgnál is jól éreztem magam, bárhol is fociztam. Ég és föld volt az az időszak a mostanihoz képest, manapság a körülmények összehasonlíthatatlanul jobbak, mint tíz, tizenöt évvel ezelőtt.„

Amilyen tudatosan készült a labdarúgó-pályafutására, ugyanolyan elszántan az edzőire.

Még futballoztam, de már egy megye I-es és egy megye Ii-es csapatnál, Barbacson és Bősárkányban edzősködtem, Győrtől, a lakóhelyemtől nem messze. Kíváncsi voltam, hogy egyáltalán érdekel-e, és nagyon tetszett, hiszen a megyei focinak is megvan a maga szépsége, de nehézsége is. És akkor elhatároztam, hogy megpróbálom, persze arra nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan jön ez a lehetőség, és mindjárt az NB II-ben. Éppen sérült voltam Budafokon, még javában játszottam, de Jaksi bá, a tiszteletbeli elnökünk megkérdezte, elvállalnám-e. Kieső helyen álltunk, de elvállaltam, és a következő idényben feljutottunk, most meg itt tartunk az NB I-ben. Utólag azt mondom, nagyon jó döntés volt, hogy belevágtam, persze mindent Jaksi bácsinak köszönhetek, pedig tudom, hogy sokan bírálták. Bátor döntés volt, de az idő eddig őt igazolta.„

A Budafok – talán Filkor Attilát, Mervó Bencét és a most még eltiltott Zsóri Dánielt leszámítva – csupa viszonylag ismeretlen játékosból áll. 

Ez a jó, mert most legalább megismerik őket! – replikázik Csizmadia. – Itt van például Micsinai, aki a DVTK ellen nagyszerű teljesítményt nyújtott. Vagy Kulcsár, akit már mindenki leírt. Sok a sérültünk, de ezt is kibírjuk, mert van egy húszas keretünk, és annak a tagjai pontosan tudják, hogy mit kell játszani. Talán ez a mi titkunk.

Meg még az, hogy Oláh Lóránt sportigazgató fantasztikus érzékkel találja meg a mások által észre sem vett tehetségeket.

Lóri az nekünk, ami Hajnal Tamás a Fradinak. Remekül megértjük egymást, Lóri rengeteget dolgozik, Marko Nikolicsot Belgrádban fedezte fel, a 22 éves védőnek az egyik dédnagymamája magyar, így küszöbön áll a honosítása.

Így épül a BMTE Budapest délnyugati csücskében, azon a településen, amely 1950 előtt még nem is tartozott a fővároshoz. Amely kerület ma már a budai futball fellegvára, olyannyira, hogy már az egész városból érkeznek a meccsekre a jó futball szerelmesei. És már olyanok is akadnak, akik a Leicester 2016-os példáját emlegetik, amikor az esélytelen klub megnyerte a Premier League-et. Hasonló bravúr persze nem fenyegeti a BMTE-t, de azt már elmondhatják magukról Oláh Bálinték, hogy legalább egy napig dobogós helyen álltak. 

(Borítókép: akciójelenet a Budafok–Mol Fehérvár mérkőzésen. Fotó: Isza Ferenc/Index)