Baseballban is Los Angelesbe került a trófea

A Los Angeles Dodgers nyerte az észak-amerikai profi baseball-ligát (MLB), miután a nagydöntőben, a World Seriesben 4–2-es összesítéssel jobbnak bizonyult a Tampa Bay Rays együttesénél – írja az MTI.

A kaliforniai csapat – amely az elmúlt három szezonban kétszer is kikapott a végjátékban – 32 év után szerzett ismét bajnoki címet.

A helyi idő szerint kedden rendezett hatodik összecsapáson 3-1-re diadalmaskodott a Dodgers. A finálé az egyik fél negyedik sikeréig tartott.

Érdekesség, hogy a Los Angeles-i gárda a meccs közben értesült arról, hogy egyik játékosának pozitív eredményt hozott a koronavírustesztje, az érintettet, Justin Turner ekkor cserélték le.

A pandémia miatt rendhagyó szezont rendeztek az MLB-ben is, az alapszakasz csupán 60 meccsből állt, míg a rájátszásba a szokásosnál több gárda jutott be, a párharcokat pedig semleges helyszínen rendezték.

A World Seriesnek a texasi Arlington adott otthont. A döntő legértékesebb játékosa (MVP) a Dodgerst erősítő Corey Seager lett.

Az oldalról ajánljuk

  • Kultúr
Törőcsik Mari üzent a kórházból

Csókoltat mindenkit, de sok alvásra van szüksége.

március 20., 09:49

  • Külföld
Elegük van a szerbeknek a korlátozásokból, kimentek tüntetni

Belgrád egyik főterén több ezren gyűltek össze

március 21., 08:54

  • Külföld
Romániában is több városban is tüntettek a járványügyi korlátozások ellen

Két helyszínen több száz ember vonult az utcákra.

március 20., 20:34

  • Belföld
Egész képviselői tiszteletdíját a Margit kórháznak adta a volt polgármester

Bús Balázs szerint nincs más szervezet vagy csoport, amely jobban megérdemelné most az anyagi támogatást, mint az egészségügyben dolgozók.

március 21., 12:31

  • Belföld
Schanda Tamás szerint a baloldal érdeke, ha minél többen halnak meg a koronavírus miatt

Közben azért elmondta, hogy a kormány 51 milliárdot költött bértámogatásra.

március 20., 10:50