330 millió forintot nyert a Ferencváros a Dinamo Kijev elleni döntetlennel

2020.10.29. 09:20

Szerdán bravúros döntetlent játszott a Fradi a Dinamo Kijevvel a BL-ben, félidőben még 2-0-ra az ukránok vezettek, de Szerhij Rebrov talpra állt csapata és pontot szerzett a Bajnokok Ligájában.

Kapcsolódó

Bravúros döntetlent játszott a Fradi a Dinamo Kijevvel a BL-ben

Félidőben még 2-0-ra az ukránok vezettek, de talpra állt Rebrov csapata és pontot szerzett a Bajnokok Ligájában.

Mindegyik BL-be jutott együttes automatikusan kap 15 millió eurót, azaz mostani árfolyamon több mint ötmilliárd forintot. Minden egyes pontszerzés után a csoportkörben még további 900 ezer euró, átszámítva 330 millió forint jár a csapatoknak.

Az FTC minden tekintetben kiemelkedik a magyar mezőnyből, a legértékesebb játékoskerettel rendelkezik (közel 25 millió euró a Transfermarkt becslése alapján), éves szinten a legnagyobb büdzsével gazdálkodik, a pályán nyújtott teljesítménye pedig önmagáért beszél. Az elmúlt két idényben egyaránt bajnok lett, a nemzetközi porondon pedig kétszer egymás után lett csoportkörös. Hogy milyen hatással lesz a BL-szereplés a Ferencvárosra, arról itt írtunk részletesen:

Kapcsolódó

Teljes lehet az FTC hegemóniája a BL-csoportkörrel

Sportközgadásszal elemeztük a főtáblára jutás várható következményeit.

(Címlapkép: Czerkl Gábor / Index)