Stefánia
0 °C
3 °C

A Forma–1 istállófőnökei bíznak benne, hogy változás nélkül végigvihetik az idényt

2020.11.01. 11:49

A Forma–1-es csapatok vezetői bíznak benne, hogy a koronavírus-járvány terjedése ellenére a mostani szezonban már nem lesz szükség újabb versenynaptár-módosításra.

A 17 versenyből öt van már csak hátra: az Emilia Romagna nagydíját vasárnap, azaz 

ma rendezik az észak-olaszországi Imolában, majd egy törökországi és két bahreini futam következik, az idény Abu-Dzabiban zárul.

A koronavírus-járvány világszintű terjedése miatt egyre több országban vezetnek be szigorú óvintézkedéseket. A csapatok közül hétnek Angliában található a székhelye, márpedig 

A BRIT KORMÁNY DECEMBERIG TARTÓ ÁLTALÁNOS LEZÁRÁST JELENTETT BE SZOMBATON,

ám a Forma–1 számára korábban biztosított mentesség várhatóan a továbbiakban is érvényes lesz.

Úgy gondolom, ezek a lezárások nagyon különböznek a tavasszal látottaktól. Ezek biztosan kihatnak az életünkre, és erősen kihatnak néhány iparágra, de azt hiszem, megtalálhatjuk a módját, hogy mindezek ellenére tudjunk dolgozni

– nyilatkozta Toto Wolff, a konstruktőri címvédő Mercedes csapatfőnöke.

Hozzátette: nem lehet biztosan tudni, hogy megrendezhető-e a hátralévő öt verseny, hiszen egyértelműen az egészség az elsődleges.

Eddig körülbelül hatvanezer tesztet végeztek el négy hónap alatt, és 54 pozitív eredmény született.

Kapcsolódó

Árnyékot vet Imolára a koronavírus: kilenc új fertőzött a Forma–1-ben

Bő egy hét alatt több mint négyezer tesztet végeztek el a mezőnyben.