Bezár a magyar sport, vagy mégsem?

CER 2775
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délelőtti bejelentése a sportrendezvények korlátozásáról érzékenyen érinti elsősorban az amatőr – leginkább korosztályos –, de kisebb mértékben a profi sport világát is. Az uszodák is vélhetően bezárnak, az ISL (Nemzetközi Úszóliga) november 26-án befejeződő versenysorozatára – amelyben Hosszú Katinka nemcsak úszóként, hanem klubtulajdonosként is érdekelt – azonban nem vonatkoznak a rendelkezések, sőt, a tervek szerint a csütörtökön kezdődő országos úszóbajnokságot is megrendezik.

A miniszterelnök hétfő délelőtti bejelentéseinek a sportra vonatkozó része a következő:

  • sportrendezvényeket csak zárt kapuk mögött lehet megrendezni;
  • szabadtéren az egyéni sportolást engedik,
  • azonban az amatőr csapatsport tilos.
  • A szabadidős létesítményeket, fitnesztermeket, fedett uszodákat, színházakat, múzeumokat, állatkerteket be kell zárni. 

Mindez a labdarúgásra vonatkoztatva azt jelenti, hogy

az NB III.-ban és attól lefelé berekesztik a bajnoki küzdelmeket, a korosztályos futballban hasonlóképpen.

De vajon mi lesz az akadémiákkal?

Az egyik legsikeresebb effajta intézmény, a Budapest Honvéd utánpótlását képző kispesti Magyar Futball Akadémia működése – az egyik, neve elhallgatását kérő alkalmazott tájékoztatása szerint – vélhetően ugyanúgy leáll, ahogy tavasszal, március 17. után is leállt néhány hónapra. Azonban végleges és biztos választ csak akkor tudnak adni, ha kedd este kijön a Magyar Közlöny aktuális száma, a pontos végrehajtási utasítással.

Úszásban és vízilabdában látszólag egyértelmű a helyzet, legyen szó profikról vagy amatőrökről, fiatalokról vagy felnőttekről. Hiszen a miniszterelnök így fogalmazott:

A szabadidős létesítményeket, fitnesztermeket, fedett uszodákat, (...) be kell zárni.

Ezzel kapcsolatban Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke ugyancsak türelmet kért a közlöny megjelenéséig, konkrét kérdésünkre – miszerint a tervek szerint csütörtökön kezdődő országos úszóbajnoksággal most mi lesz – pedig azt válaszolta, azon vannak, hogy valamiképpen mégis meg tudják rendezni. Végtére is idén kis túlzással ez lenne az egyetlen olyan esemény, amelyre érdemes készülni az élversenyzőknek – természetesen leszámítva a hivatalosan november 26-ig tartó ISL (Nemzetközi Úszóliga) sorozatot, amelynek helyszíne a Duna Aréna.

Az az ISL, amelyben Hosszú Katinka klubja, az Iron versenyzőjeként és annak tulajdonosaként is érdekelt. Mint köztudott, a versenysorozatot teljes egészében Magyarországon, a Duna Arénában rendezik, miközben az összes résztvevő – úszók, edzők, versenybírók, vezetők, tisztségviselők – a két margitszigeti szállodában élnek, egyfajta buborékban. Itt teljes biztonságban vannak az érdekeltek, úgy tudjuk,

hivatalosan egyetlen pozitív Covid-tesztet sem regisztráltak, s ezért, vagy talán azért is, mert a kormány 910 millió forinttal támogatta a rendezvényt,

az ISL-széria folytatódhat a Duna Arénában, természetesen – ahogy eddig is – nézők nélkül. 

Ami a vízilabda-bajnokságokat illeti, beleértve a korosztályos sorozatokat is, ezeket szinte biztos, hogy berekesztik minimum harminc napra, de Vincze Balázs, a gyermek- és felnőttvízilabdával is foglalkozó UVSE vezetőedzője ugyanazt mondta, amit a többi sportvezető: várjuk meg a Magyar Közlöny megjelenését. Amúgy a tavaszi eljárásrend megismétlődése várható, azaz a teljes „lockdown”, és az edzések „távoktatásban”, otthoni körülmények között történő folytatása. 

Hasonló válaszokat kaptunk a Magyar Kézilabda-szövetségtől, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségétől, a Magyar Jégkorong-szövetségtől, és Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda-szövetség főtitkára szerint sem lehet konkrétumokkal tervezni addig, amíg nincs meg a kormányrendelet pontos szövege.

„A Magyar Röplabda-szövetség a tavasszal elrendelt veszélyhelyzet alatt is gyorsan reagált a változtatásokra, s most sem lesz másképp. A miniszterelnök úr által bejelentetteknek alapján az alábbi protokoll szerint fognak a döntések megszületni:

amennyiben a Parlament meghosszabbítja a különleges jogrendet kedden, és a pontos, a sportéletet is szabályozó kormányrendelet szövege elérhető lesz, azt áttanulmányozva az MRSZ elnöksége felé szakmai javaslatot készít az MRSZ Iroda, melynek online megvitatása után az elnökség dönt a bevezetendő változtatásokról, melyeket a tagszervezetek és a hírközlő szervek felé egyaránt kommunikálni fogunk,

előreláthatóan szerdai napon. Természetesen az elhangzott, s várhatóan a kormányrendeletben is megjelenő kötelező előírásokat (pl.: zárt kapus mérkőzések) maradéktalanul be fogjuk tartani.”

A Magyar Labdarúgó-szövetség szintén a konkrét rendeletre vár – addig is hivatalos honlapján már közölte, hogy a szintén zárt kapussá tett Izland elleni Eb-pótselejtezőre vásárolt jegyek árát visszatéríti.

(Borítókép: a Ferencváros még nézők előtt fogadhatta a Juventust a Bajnokok Ligája csoportkörében. Fotó: Czerkl Gábor / Index)