Szoboszlainak jelenleg nincs megállapodása a Leipziggel

Esterházy Mátyás, Szoboszlai Dominik ügynöke reagált az Indexnek a Sportbildben megjelent hírre, miszerint küszöbön áll védence átigazolása a Red Bull Salzburgból a német Bundesliga második helyezettjéhez, az RB Leipzig csapatába.

Szoboszlai Dominiknek sem a Lipcsével, sem más klubbal nincs megállapodása, természetesen jelenlegi egyesületét, a Red Bull Salzburgot leszámítva.

Hivatalosan ennyit mondott Esterházy Mátyás a német portálon, a Sportbild.de-n megjelentekre, azaz arra, hogy küszöbön állna a legmagasabban jegyzett magyar labdarúgó átigazolása a német Bundesliga tabelláján jelenleg a második helyen álló, és a közelmúltban a BL-döntős Paris Saint-Germain együttesét is legyőző RB Leipzighez. A német forrás még azt is tudni vélte, hogy Szoboszlai – akinek 2020 júniusáig szól a szerződése – 20 millió euróért cserélne klubot. 

Szoboszlai menedzsere kifejtette, jelenleg – az Izland elleni, a jövő évi kontinensbajnokságra kijutást eldöntő budapesti Európa-bajnoki pótselejtező előestéjén – nem ez a kérdés köti le sem ügyfelét, sem pedig őt magát, a középpályás minden idegszálával a csütörtöki összecsapásra összpontosít. Esterházy az egész országra frászt hozó hírről, mármint, hogy a Salzburg hat játékosa pozitív koronavírus-tesztet produkált, és Szoboszlaival együtt az egész csapat karanténba került, közvetlenül a játékostól értesült. Szerencsére másnap jött az újabb hír, a második, negatív tesztről, és arról, hogy Dominik jöhet.

(Borítókép: Josef Bollwein / Getty Images Hungary)

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41