Nikolics reggel hétkor feküdt le, de senki se szólja meg ezért

Elsőnek Szalai Attila, a Rossi-csapat egyik legfiatalabb, 22 éves játékosa állt az újságírók elé – persze tisztes távolban – a pénteki, Telkiben tartott sajtóértekezleten. A Cipruson légióskodó védő focistacsalád sarja, édesapja, az idősebb Attila kétszeres válogatott védő volt, sziklakemény, és az MTK-val és a Váccal is bajnokságot nyert a nyolcvanas, kilencvenes évek fordulóján.

Fia, az ifjabb Attila az ősz talán legkellemesebb meglepetése, történelmileg pillanatok alatt bejátszotta magát a válogatottba, és a háromvédős szisztémában kirobbanthatatlan a bal oldalról, csütörtökön is a csapat egyik legjobbja volt.

Az ilyen mérkőzésekért érdemes elkezdeni futballozni – mondta, szemmel láthatóan még mindig a meghatottsággal küszködve. – Persze, nem kezdtük jól a meccset, de a szünetben Marco Rossi segítségével, aki a Facetime-on adott eligazítást, rendeztük a sorainkat. Egyetlen pillanatra sem adtuk fel, mentünk előre, és a végén győztünk. A lefújás után megint videókapcsolatba kerültünk a kapitányunkkal, azt mondta, ez élete legboldogabb pillanata. Mit mondjak, nekem is...

Szalai arról is beszélt, hogy benne még mindig nem igazán tudatosult, hogy most már Eb-résztvevők, és 23 évesen megadatik neki az, ami nagyszerű magyar labdarúgók komplett generációinak nem: szerepelni egy Európa-bajnokságon.

A játékostól érdekes részleteket tudtunk meg a meccset megelőző történésekről.

Szalai Ádám, a csapatkapitányunk olyan motivációs beszédet tartott nekünk, hogy úgy mentünk ki a pályára, elharapjuk az ellenfél torkát. Mondjuk, ez az első tíz, tizenöt percben nem látszott, de aztán magunkhoz tértünk a gyorsan bekapott gól okozta sokkból. Szóval, Ádám azt mondta, hogy ebben a kilencven, vagy ha úgy adódik, százhúsz percben egy kicsit jobbá tudjuk tenni ezt a rettenetes, koronavírusos 2020-as esztendőt. És egy kis örömet tudunk szerezni a sokat szenvedő magyar embereknek. Megható volt, hogy az üres Puskás Arénában a mentősök és egyéb egészségügyisek megtapsoltak bennünket a mérkőzés után, ezért is mentünk ki hozzájuk megköszönni nekik a biztatást.

Nikolics Nemanja már régi motoros, ő ott volt a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon is, és most karrierje második Eb-jére készülhet.

Úgy tűnik, én már Izland-specialista leszek, 2016-ban, Marseille-ben, az Eb-n a beadásomat az izlandi védő rúgta be a saját hálójába Böde Dani elől a 88. percben, most meg ugyancsak a 88. percben kotortam oda a labdát Loic Negónak az egyenlítő gólunk előtt – mondta a Mol Fehérvár rutinos csatára. – Nagyon köszönöm a szövetségi kapitánynak, hogy annak ellenére, hogy lemondtam Chicagóból a válogatottságot, mégis behívott a csapatba, és lehetőséget adott ezen a mérkőzésen is a szereplésre. Amikor Lovrencsics Gergővel melegítettünk a második félidőben, azt mondtuk egymásnak, mindegy, hogy mit, de valamennyit próbáljunk meg hozzátenni az egyenlítéshez, és ha lehet, akkor a győzelemhez is. Hát sikerült!

Az Index kérdésére Nikolics Szoboszlai Dominikről is beszélt.

Szoboszlai Dominik már húszévesen is igazi profi, nemcsak a pályán, de azon kívül is. És fantasztikus srác. Még csak az út elején jár, de csodás karrier vár rá, nem is tudom, hogyan lehet azt feldolgozni, ha valakit a Real Madrid, a Milan vagy az Arsenal akar leigazolni. Szerencséje van, hogy a megfelelő emberek veszik körül, jó tanácsokat kap. Nagyon örülünk, hogy itt van, mondhatni, világklasszis játékosról beszélünk. Látszik, hogy fejben rendben van, mi pedig itt vagyunk, hogy segítsünk neki – mondta a társánál tizenhárom évvel idősebb Nikolics. 

A csatár szót ejtett a vasárnapi, Szerbia és a jövő szerdai, Törökország elleni mérkőzésekről, ugyancsak lapunk felvetésére reagálva.

A mai világban nincs idő ünnepelni a sikert, vasárnap már itt a következő feladat a Nemzetek Ligájában. Én azt szoktam mondani, hogy mindig az utolsó kép a meghatározó, amit magunkról itt hagyunk, a szerdai lesz az utolsó 2020-as meccsünk, a törökök ellen, jó lenne kellemes benyomásokkal távozni az év végi ünnepekre. Ezek is ugyanolyan fontos meccsek, mint a csütörtöki volt, el kell felejteni az ünneplést, végtére is profik vagyunk.

Az igaz, de a csütörtök éjszakai ünneplést nem lesz könnyű elfelejteni. 

Komoly bulit csaptunk, én reggel hétkor kerültem ágyba, de jelentem, nem én voltam az utolsó távozó – mondta mosolyogva Nikolics, akinek ezúttal természetesen mindenki elnézi, hogy egy kicsit kirúgtak a hámból.

Minden okuk megvolt rá.