Többé nem versenyez az ország erős embere, Fekete László

2020.11.22. 20:21
Nem sportol többé versenyszerűen Fekete László – ezt maga az erőemelő jelentette be egy videóban.

A Strong Academy YouTube-csatornáján közzétett felvételen Fekete László azzal kezdi, hogy az év elején beígért felhúzást szerette volna teljesíteni.

Jól nézzék meg ezt az emelést, mert ez lesz az utolsó

– mondta a videóban Fekete László.

Erre el is kezdett készülni, de térdproblémája kiújult, amivel orvoshoz fordult – a doktor kategorikusan megtiltotta neki a további erőemelést, annak folytatása esetén protézist helyezett kilátásba.

Megijesztett, mert tudtam, hogy ezt a sportot büntetlenül nem lehet elvinni 30 éven keresztül. Érdekesség, hogy nem is ettől a sporttól kaptam ez a nyavalyát, hanem a kézilabdától. Anno egy meccsen balátlövőként ugrottam fel lőni, kitámasztottak, hanyatt estem, a lábam pedig magam alá fordult – porc- és szalagsérülés lett a vége. Eddigi sportpályafutásom alatt nem kellett ezzel foglalkoznom, de az elmúlt 30 évben megemelt súlyok mennyisége elkoptatta

– ecsetelte a videóban Fekete László.

A 62 éves erőemelő 1988 és 1997 között volt a Magyarország legerősebb embere cím birtokosa, számos nemzetközi versenyen ért el dobogós helyezést. Később megalapította a Natúr Erős Emberek Szövetségét, és számos nemzetközi versenyt szervezett. Szerepelt a 2004-es Magyar Vándor című filmben, 2002-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. Fiai, László, Richárd és Miklós szintén erőemelők.