Fellebbezett a doppingeltiltás ellen a 100 méteres síkfutás világbajnoka

GettyImages-1282537172
2020.11.26. 21:08
Benyújtotta fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) a doppingellenőrzések elmulasztása miatt kapott, kétéves eltiltása ellen Christian Coleman, a férfi 100 méteres síkfutás világbajnoka.

A 24 éves amerikai sprinter versenyzési jogát júniusban előzetesen felfüggesztette a Nemzetközi Atlétikai-szövetség (WA) doppingügyekkel foglalkozó szervezete (AIU), amely aztán október 27-én meghozta a döntést az eltiltásról, így Coleman nem vehet részt a jövő nyárra halasztott tokiói olimpián.

A CAS csütörtöki közleményében azt írta, az atléta a fellebbezésében eltiltásának visszavonását, valamint a szankció eltörlését, de legalábbis csökkentését kérvényezte.

Coleman október végén Twitter-oldalán közölte, hogy 2019. december 9-én nem tartózkodott otthon, amikor az ellenőrök jártak nála, ez pedig egy éven belül a harmadik mulasztása volt. Az atléta azzal vádolta meg a doppingellenőröket, hogy szándékosan „csapdát” állítottak neki. Ugyanis állítása szerint a lakásához közel található bevásárlóközpontban volt, amikor tesztelni akarták az otthonában, és rendelkezésre állt volna, ha felhívják telefonon. Jelezte, bármikor kész a mintaadásra, és számlákkal, nyugtákkal tudja bizonyítani, amit állít. Szerinte éppen az volt az ellenőrök célja, hogy lemaradjon a mintavételről.

Az AIU közlése szerint az eltiltás 2022. május 13-án jár le.

A 2019-es dohai világbajnokságon a 100 méter mellett 4x100 méteren is aranyérmes sprintert az elmúlt év végén is fenyegette eltiltás, ám akkor a három mulasztása éppen nem volt egy éven belül, így versenyezhetett a vb-n, a decemberi újabb eset viszont súlyos következménnyel jár. Coleman előzőleg 2019. január 16-án és 2019. április 26-án sem volt elérhető, az egy éven belüli három hiányzás pedig doppingvétségnek minősül, és egy vagy két évre szóló eltiltást vonhat maga után.

Coleman júniusi Twitter-bejegyzésében hangsúlyozta: sohasem doppingolt, és ha kell, karrierje végéig akár naponta ad mintát, hogy bizonyítsa ártatlanságát.

(MTI)

(Borítókép: Ian MacNicol / Getty Images Hungary)