Imába foglalta Maradona nevét Ferenc pápa

2020.11.26. 08:50

Szerdán elhunyt az argentin labdarúgás legendája, Diego Maradona. Az El Pais jelentése szerint az egykori klasszis játékos két héttel azután halt meg, hogy agyvérzése után kiengedték a kórházból. Halálát szívroham okozta.

Ferenc pápa a halálhírről értesülve közölte, hogy imába foglalta honfitársának a nevét, és megemlékezett a találkozásaikról.

A Vatikán közölte, hogy az egyházfő az elmúlt napokban is imádkozott Maradonáért, amikor meghallotta, hogy a korábbi labdarúgónak egészségi problémái vannak.

Ferenc pápa, aki nagy futballbarát hírében áll, többek között 2014-ben találkozott a futballcsillaggal egy privát audiencián. Legutóbb 2016-ban beszéltek egymással telefonon.

Búcsúzik a futballvilág

A Juventus klasszisa, Cristiano Ronaldo, a portugálok futballsztárja közölte, ő egy baráttól, a világ pedig egy zsenitől búcsúzik:

Korunk egyik legjobbja volt, egy utánozhatatlan varázsló. Túl korán elment, de határtalan örökséget hagyott maga után és olyan űrt, amelyet lehetetlen betölteni. Nyugodj békében, sosem felejtünk el.

A Barcelona kiválósága, Lionel Messi úgy vélekedett, ez egy szomorú nap hazája, Argentína és a futball számára:

Elhagyott bennünket, de nem ment el, mert Diego örök. Emlékszem a csodaszép vele töltött pillanatokra, és részvétemet küldöm családjának és barátainak.

A brazil Neymar kijelentette, mindig emlékezni fog Maradonára:

Nagy örökséget hagytál ránk, a labdarúgás köszönetet mond neked.

Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke arról nyilatkozott, hogy nemrég még beszélt Maradonával:

Minden jót kívántam neki, és most óriási sokként ért a hír. Csodás játékos volt, aki zsenialitásával és karizmájával is kiemelkedett. Hős volt Argentínában és Nápolyban, aki fiatal és idős szurkolókat is lelkesíteni tudott.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport