Ágnes
2 °C
11 °C

A kétszeres világbajnok Fittipaldi unokája ugrik be Grosjean helyett

2020.11.30. 15:30

A Haas 34 éves francia versenyzője, Romain Grosjean a vasárnapi Bahreini Nagydíjon horrorisztikus balesetet szenvedett, és csak a csodának köszönheti, hogy kisebb sérülésekkel megúszta.

Noha Grosjean szeretett volna versenyezni a most hétvégi futamon is, amit szintén Bahreinben rendeznek meg, az orvosok szerint azonban erre semmi esély, és ezt most hivatalosan is bejelentették.

A Haas közölte, hogy a teljes hétvégét kihagyja a francia versenyző. Korábban arról szóltak a hírek, hogy Michael Schumacher fia, Mick Schumacher ugorhat be a helyére. Végül a csapat úgy döntött, hogy a kétszeres világbajnok legenda, Emerson Fittipaldi unokája, Pietro ülhet majd a volán mögé.

A legfontosabb, hogy Romain most jól van és egészséges. Ez persze nem a legideálisabb pillanat, hogy debütáljak a Forma–1-ben, de rendkívül hálás vagyok a Haasnak, hogy megkapom most ezt a lehetőséget

– mondta a fiatal versenyző.

Érdekesség, hogy Emerson és Pietro az első nagyapa-unoka páros, aki versenyez a Formula–1-ben. Emerson Fittipaldi 1972-ben és 1974-ben is világbajnok volt.

Kapcsolódó

Falnak csapódott, és lángba borult egy F1-es autó – videó

Romain Grosjean horrorbalesetet szenvedett, de épségben kiszállt az égő autóból.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport