Lőw Zsolt: Ennyit már nem lehet kipréselni a futballistákból

GettyImages-1230116162
2020.12.17. 08:31 Módosítva: 2020.12.17. 10:03
Lőw Zsolt, a Paris Saint-Germain másodedzője az Indexnek beszélt arról, hogy túl sok mérkőzést játszanak a futballisták, túlságosan sűrű a versenynaptár, így jóval nagyobb a sérülésveszély is, ami hosszú távon tarthatatlan, emiatt a futballvezetőknek el kell gondolkodniuk, hogyan oldják meg ezt a problémát. De legalább Neymar a körülményekhez képest jól van.

Neymar elterült a földön, és kétségbeesetten integetett a kispad felé, jelezve, hogy ápolásra szorul, nagy a baj.

A Paris Saint-Germain cselgépe a Lyon elleni vasárnapi bajnoki utolsó pillanataiban szenvedett sérülést, miután Thiago Mendes, a vendégek játékosa szabálytalankodott ellene. A vétkest kiállították, ám ez aligha javított a párizsiak kedélyén, és nem elsősorban azért, mert kikaptak 1–0-ra. Sokkal inkább azért, mert a brazil csatár végül hordágyon hagyta el a pályát.

Mindenki nagyon megijedt, benne volt a pakliban, hogy súlyos sérülést szenved, de szerencsére jól van

– mondta az Indexnek Lőw Zsolt, a PSG másodedzője, aki megnyugtatott mindenkit, hogy még a stadionban kiderült, nem tört el a játékos bokája, hétfőn pedig folytatták a vizsgálatokat, és az MRI kimutatta, szakadás sincs. Jelenleg úgy tűnik, Neymar a legrosszabb forgatókönyv szerint is legkésőbb januárban újra a pályán lehet.

Szerencsére.

Kizsigerelt futballisták

És ezt nemcsak azért mondjuk, mert amikor a labdával varázsol, elénk tárja a labdarúgás minden szépségét, és megmutatja, miért a futball a legnépszerűbb sportág a világon, hanem azért is, mert sokkal rosszabbul is járhatott volna. Nem elsősorban a durva belépő miatt, sokkal inkább azért, mert a futballisták teljesen ki vannak zsigerelve, szinte nincs pihenőjük, a meccsek egymást érik, nem tudnak regenerálódni, a sorozatterhelés miatt pedig jelentősen megnő a sérülésveszély is.

A mérkőzésszám az elmúlt években is elképesztően magas volt, ám a koronavírus-járvány tovább rontott a helyzeten, az idénykezdet ugyanis mindenhol eltolódott, vagyis jóval sűrűbb a versenynaptár. 

Ha a topklubok egy-egy találkozón pihentetni tudják a játékosaikat, az azt jelenti, hogy egy hét alatt nem három, hanem „csak” kettő meccset kell játszani, 

ami Lőw Zsolt szerint – igaz, valószínűleg rajta kívül is rengetegen vannak, akik így gondolják – emberfeletti.

A PSG-nél ráadásul 15-16 válogatott labdarúgó is szerepel, tehát egy hónapban nagyjából 10 mérkőzést kell játszaniuk. Ehhez hozzájön a rengeteg utazás, főleg, ha másik kontinensen kell pályára lépni, és a futballisták egy-két nappal a következő találkozó előtt esnek vissza a klubcsapatukhoz.

Edzeni is alig lehet

„Igyekszünk ügyelni arra, hogy ne terheljük túl a játékosokat, de borzasztóan nehéz – mondta Lőw Zsolt. – A mérkőzések közötti egy-két napon megpróbáljuk őket frissíteni valahogy, de érdemben alig lehet így edzeni, taktikát gyakorolni. Nagyot változott a futball világa, nem tudom, meddig mehet így tovább. Szoktuk elemezni a top tíz európai csapatot, beleértve magunkat is, és elképesztő statisztikák vannak arról, mennyire megemelkedett a sérülésszám. A Liverpool teljes védelme kidőlt, a Bayern Münchennél sorra sérülnek meg a játékosok, rólunk már nem is beszélve.

A PSG-nél néhány hete vizsgálták a helyzetet, akkor 91 olyan esetnél tartottak, amikor egy játékosnak sérülés miatt kellett kihagynia találkozót, ami nagyjából hét-nyolc sérültet jelentett meccsenként. Elképesztően magas ez a szám.

Rossz irányba megyünk, ennyit már nem lehet kipréselni a játékosokból, akiknek az egészsége egyre nagyobb veszélybe kerül. A futballvezetőknek el kell gondolkodniuk azon, hogyan oldják meg ezt a problémát. Nem szólhat minden a pénzről

– hívta fel a figyelmet Lőw Zsolt.

És még a járvány is...

A PSG helyzetét az is nehezítette, hogy az edzők a bajnokság márciusi leállását követően nagyjából három hónapig nem is látták a játékosokat, majd körülményes, lépcsőzetes felkészülés után játszottak két kupadöntőt, aztán még várt rájuk a Bajnokok Ligája-szereplés. Amikor pedig fújtak volna egyet a BL-döntő után, néhány nappal később már kezdődött is a bajnokság.

Nem volt idő és lehetőség kikapcsolódásra. A játékosok nem tudták kipihenni az előző idény fáradalmait, ráadásul elmaradt a három-négy hetes felkészülés is, amely megalapozza az erőnlétet a következő szezon sorozatterhelésére. Ehhez még hozzáadódott, hogy hét-nyolc játékosunk meg is fertőződött a koronavírussal

– mondta a PSG másodedzője, aki hozzátette, mindenkinél máshogy alakult a betegség lefolyása, ám a protokoll ugyanaz volt.

Miután nem fertőzőnek nyilvánították a futballistákat, át kellett esniük különböző vizsgálatokon, utána egyénileg kezdhettek el edzeni, majd néhány nap után visszatérhettek a csapathoz. Ahhoz azonban több hét kellett, hogy visszanyerjék eredeti formájukat, erőállapotukat.

Ez a helyzet a bajnokság elején nagy nehézségeket okozott, de a csapat már túljutott rajta, és az elmúlt időszakban nem kellett külön csatát vívni a vírussal – igaz, állandóan tesztelnek és tengernyi előírást kell betartani mindennap.

Nem a Barcelonáról álmodtak

De legalább megy a bajnokság, lehet futballozni, sőt a PSG a BL-ben is továbbjutott a csoportjából, és a nyolcaddöntőben Barcelona lesz az ellenfele.

„Az az igazság, nem a katalánokról álmodtunk, még ha nem is csúcsformában futballoznak – mondta Lőw Zsolt. – Kaphattunk volna könnyebb ellenfelet is. Elképesztő múltja, rutinja, játékoskerete van a Barcelonának, és bármikor képes szenzációs teljesítményre, főleg a Bajnokok Ligájában.”

(Borítókép:  Neymar sérülése a  Paris Saint-Germain és Olympique Lyon mérkőzésen 2020. december 13-án. Fotó: Xavier Laine / Getty Images Hungary)