Casillas öt és fél év után visszatér a Real Madridhoz
Iker Casillas világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó öt és fél év után visszatér klubsikerei helyszínére, a Real Madridhoz.

A bajnoki címvédő együttes kedden jelentette be, hogy a 39 éves volt kapus a klub alapítványánál lesz vezérigazgató-helyettes. A spanyol gárda honlapján emlékeztet: Casillas 25 éves madridi pályafutása során 19 trófeát nyert a Real Madriddal, közte háromszor a Bajnokok Ligájában, ötször a bajnokságban végzett elsőként, majd 2015 júliusi távozását követően a Porto játékosaként is sikeres volt.
Casillas a spanyol válogatottban 167 alkalommal lépett pályára, négy vb-n és öt Eb-n volt kerettag, aktív részese volt a 2010-es világbajnoki, valamint a 2008-as és 2012-es Európa-bajnoki aranyéremnek.
A kapus 2019 májusában szívelégtelenség miatt függesztette fel játékos-pályafutását, de visszavonulását hivatalosan csak bő egy évvel később, idén augusztus elején jelentette be. Eközben tervezett indulni a spanyol szövetség elnöki tisztségéért, de még a szavazás előtt visszalépett.