Zelma, Rajmund
7 °C
11 °C

Jön a 2024-es olimpia, végre megalakult a Magyar Breaktáncszövetség

2020.12.25. 19:13

December elején jelentették be hivatalosan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntését, amely szerint olimpiai versenyszám lesz a breaktánc, és breaking néven már be is került a 2024-es párizsi ötkarikás játékok programjába. 

Ezzel egy időben megalakult Magyar Breaktáncszövetség (MBSZ) de nem az olimpia miatt, hanem azzal a céllal, hogy megelőzzék a fiatalok elkallódását. Egyébként a szövetség létrehozása már 2008 óta tervben volt. 

Szerencsés egybeesés, hogy olimpiai szám lett közben a breaktánc, ami azt bizonyítja, hogy mennyire látványos és fontos a sportág

– mondta az  MBSZ  alapítója, aki szerint az olimpia csak egy plusz, amely még inkább segíthet megtanítani a fiatalokat kiállni, kifejezni magukat, egyéni célokat kitűzni, csapatban dolgozni, növelni a kreativitásukat és a szellemi szabadságukat.

Mindenben támogatni fogjuk azokat a fiatalokat, akik kihívást éreznek az olimpiai indulásban

– tette hozzá Tóth Zoltán László.

break
Fotó: MBSZ


Breaktánctörténelem

A break mint tánc a hetvenes években indult amerikai nagyvárosokból. Eleinte szelídebb mozdulatokat tartalmazott, de az idő előrehaladtával és a táncstílus fejlődésével egyre több akrobatikus elem, mutatvány került bele.

Morgen Hamm a 2008-as olimpián debütált az air flair mozdulattal, amelyet breakesektől tanult, miközben a breakesek például az ollót tanulták el a tornászoktól. Ma már létezik olyan fitneszág is  breakness néven, ami a breaktáncra épül, és amelynek elindítója Filkóházi Zoltán, az MBSZ jelenlegi elnöke, nemzetközileg elismert breakvilágbajnok, az Enemy Squad frontembere – akikről ma még Majka is énekel a Mindenki táncol című számában. 

Ha megnézzük, már jelen van a jógában a kézenállás, fejenállás, freezek, vagy a fitneszben a félkör, helikopter, és sorolhatnám. Mindenki a mozgás szabadságára törekszik, és ebben a breaktánc rohant előre

– mondta Tóth Zoltán László.

A Magyar Breaktáncszövetség munkájában részt vesz Farsang Zoltán világbajnok, Kollár István Steve electric boogie világbajnok, a hazai breaktánc elindítója, valamint zenei oldalon Czabán Gábor, azaz DJ Revolution beatboxvilágbajnok. Mellettük az MBSZ munkáját segíti például az életműdíjjal elismert Bocz Jenő, aki a Pécsett indította el a breaktáncot 1982-ben Szántó Péterrel.

breakk.PNG
Fotó: MBSZ


Célok és programok

Tóth Zoltán László célkitűzése, hogy eddigi munkásságának egy országosan összefogott folytatása legyen a szövetség. Véleménye szerint van értelme a szólómunkáknak, de nem akkora, mint amikor egy ország összefog.

Minimum 200 új táncost szeretnénk elindítani a meglévők mellett 2021-ben, ezzel berobbantva a breaknemzedéket

– jelentette ki a szövetség alapítója, aki olyan programokkal szeretné emelni a breaktánc ismertségét, mint a breaktáncszínház (amelyet a kétezres évek elején a Dancing With the Starsból jól ismert Kovács Gergely Csanáddal indítottak a Nemzeti Táncszínházban), versenyek, oktató és népszerűsítő filmek, ösztöndíjak, országosan nyíló tánciskolák, ahol mozgássérültek oktatása is  szerepel a terveikben.