A világbajnok Geiger indulhat a négysáncversenyen

2020.12.26. 18:18

Koronavírus-fertőzése után Karl Geiger sírepülő-világbajnok is indulhat a síugrók négysáncversenyén, amely kedden kezdődik Oberstdorfban – írta az MTI a dpa nyomán.

„A pozitív tesztje óta teljesen tünetmentes. Nagyon motivált, és a karantén alatt is tartotta az edzettségi szintjét”

– indokolta a nevezését Stefan Horngacher, a németek szövetségi kapitánya, aki szerint a szükséges orvosi vizsgálatokon azért még át kell esnie a 27 éves Geigernek.

Kapcsolódó

Nyolc ugrás, tíznapos őrület, százezer ember

A németeknél és osztrákoknál az ünnepek között mindent leköröz a síugrás. A Négysáncverseny az ugróknak rohadtul nehéz, a nézőknek viszont óriási buli. Idén a hiányzó Kamikazét is siratják, de újra egy japán az egyik favorit. A verseny, ahol KO-zni is lehet.

A 69. négysáncverseny a keddi rajt után az új év első napján Garmisch-Partenkirchenben folytatódik, majd a mezőny átköltözik Ausztriába, ahol január 3-án Innsbruckban, majd 6-án Bischofshofenben mérik össze a tudásukat a versenyzők.