Zelma, Rajmund
6 °C
11 °C

Ő volt az új Maradona, ma senkinek sem kell

GettyImages-1165474571
2021.01.01. 15:31
Jesé – hivatalosan Jesé Rodríguez Ruiz – neve ma már csak a futball „hard core” rajongóinak cseng ismerősen, pedig nem is olyan régen a spanyol futball legnagyobb reménységeként tartották számon a Kanári-szigetekről származó csatárt. Az új Maradonaként emlegették, sőt, még azt is leírták róla, hogy el fogja homályosítani Cristiano Ronaldót. Ma pedig? Alig három hete felbontotta a szerződését a PSG, a 27 éves játékos munkanélküli.

Az akkor 14 éves Jesé Rodríguez Ruizt 2007-ben igazolta le a Real Madrid, hatalmas tehetségként. Csodájára jártak a szakemberek, de már 16 éves korában látszott, hogy nem egyszerű eset. Az Atlético Madrid elleni ifimeccsen lefejelte a bírót, aminek 15 meccsre szóló eltiltás lett a következménye. Egy biztos: a 13 évvel ezelőtti „bólintás” egy olyan, máig tartó páratlan botránysorozat kezdete volt, amely mellett Maradona hullámvasútszerű pályafutása dögunalmas, eseménytelen életnek tűnik. 

Íme a „Jesé-valóságshow” főbb állomásai:

2010. május: Jesé az U17-es Európa-bajnokság ezüstérmese a spanyol válogatottal.

2010. július: Jesé és Melody Santana egymásba szeret, elkezdődik a két Las Palmas-i fiatal évekig tartó románca. A játékos 17, a lány 19 éves.

2011. június: Jesé 17 gólt rúg egy idényben a Castilla csapatában, a spanyol másodosztály B divíziójában.

2011. július: A Real Madrid felnőttgárdájában kezdi meg az alapozást. Berúgja első gólját – felkészülési mérkőzésen – a királyi együttesben.

2011. december: Hivatalos mérkőzésen is bemutatkozik a világtörténelem legeredményesebb csapatában. Alig 18 évesen.

2012. július: A spanyol U19-es válogatottal Európa-bajnok, ő az Eb gólkirálya.

2012. augusztus: Melody életet ad Jesé első gyermekének. A 18 éves játékos apasági tesztet kér, amely igazolja, hogy a kisfiú tőle van.

2013. június: Jesé olyan csodagólt rúg a Castilla bajnokiján, amelyet Maradonának az angolok ellen az 1986-os világbajnokságon szerzett góljával emlegetnek egy lapon. Az oldalvonaltól indulva négy játékost is kicselez, köztük a kapust, akit elfektet, majd a hálóba passzol.

Florentino Pérez klubelnök felállva tapsol a díszpáholyban.

Jesé 22 góljával beállítja a legendás Emilio Butragueno egyidényes Castilla-gólrekordját. 

 2013. augusztus: Felkerül az As címlapjára. 

Jesé számai Maradonát és Messit idézik.

2013. október: Berúgja első gólját tétmeccsen a Real Madrid színeiben, méghozzá a Barcelona elleni el Clásicón, Cristiano Ronaldo passzából. 

2013. december: A Madrid a hosszabbítás perceiben Jesé góljával 3–2-re legyőzi a Valenciát. A Marca dicsérő sorai: 

Világklasszis. A Real Madridban nincs határa a kiteljesedésének. Húszévesen eddigi karrierje legszebb pillanatait éli. Azzal, hogy apa lett, benőtt a feje lágya.

 Nagyobbat nem is tévedhetett a cikkíró...

2014. február: A spanyol sportsajtó Jesét a 2014-es brazíliai vb-re készülő válogatottba követeli. A Marca címlapja: „Jeselección!” Az As első oldalán: „Ha nincs Ronaldo, játsszon Jesé!

Jesé húszévesen lakást bérel a La Fincában, Madrid luxusnegyedében, ahol a csapat legtöbb játékosa lakik. 

2014. március: Jesé keresztszalag-szakadást szenved, kilenc hónapra kidől. Nyolc gól és négy gólpassz volt ekkor a számláján a szezonban.

Tűz üt ki Jesé lakásának pincéjében, amit zenestúdióvá alakít át éppen, ugyanis énekesi babérokra tör. Mankóján bicegve menekül a szomszédjához, egyszersmind játékostársához, Álvaro Arbeloához.

2015. június: Négy góllal és két gólpasszal zárja a szezont, sérülése után még nem az igazi.

2016. június: Öt gól, hat gólpassz az összmérleg. Egyelőre késik a nagy áttörés. Madridban felvetődik Jesé eladása. 

2016. július: Jesé „Jay M” művésznéven megjelenteti első reggaeton lemezét, melynek címe: „Tudtam”. (Yo Sabía)

2016. augusztus: Jesét 25 millió euróért megveszi a Paris Saint-Germain. A játékos fizetése 2021-ig évi ötmillió euró. Összesen több mint nyolcmilliárd forint. Jesé Párizsba már új barátnőjével, Aurah Ruizzal érkezik meg, a hölgy korábban a Paquirrín nevű közismert énekes és DJ menyasszonya volt, amúgy meg több valóságshow szereplője. 

2016. november: Melody Santana, Jesé gyermekének anyja az Instagramon bejelenti, hogy újra anya lett, és ennek a gyermeknek is Jesé az apja. 

Nem volt más mód, hogy közöljem vele. Négy hónapja lelépett, megváltoztatta a telefonszámát, semmit sem tudtam róla. Nem akartam a családtagjain keresztül a tudomására hozni, hogy újabb gyermeke született

– nyilatkozza Melody a Vanitatis című pletykalapnak. Jesé ezúttal is apasági tesztet kér, megint bebizonyosodik, hogy a kisfiú tőle származik. Melody szerint ez nem is volt kérdés, amikor teherbe esett, együtt határozták el, hogy fogják hívni a kicsit. 

Jesé csereként száll be a Nantes elleni bajnokin, büntetőből berúgja első gólját a PSG-ben. 

2017. január: A PSG kölcsönadja Jesét szülővárosa klubjának, a Las Palmasnak. 

2017. június: A Las Palmas lemond Jesé szolgálatairól, aki gyengén játszott, 16 meccsen mindössze 3 gólt szerzett. Ugyanebben a hónapban megszületik Jesé harmadik fia, immáron Aurah-tól. 

2017. augusztus: A PSG kölcsönadja Jesét a Stoke Citynek.

2017. november: Aurah az Instagramon panaszolja el, hogy Jesé nem törődik a törékeny egészségű kisbabával.

A fiad kórházban van, te meg bulizni jársz a haverokkal. Szégyelld magad!

2018. február: Aurah ismét az Instagramhoz folyamodik:

Lesz...od a családodat, neked a zene és a futball az első, a legnehezebb pillanatokban nem álltál mellettünk.

2018. március: Újabb Insta-kitörés a szerencsétlen anyától:

Arra nincs időd, hogy együtt vacsorázz a családoddal, de arra van, hogy a diszkó privát szobájában szajhákkal múlasd az időt!

2018. május: Tizenhárom meccsen egyetlen gólt lő, a Stoke a bajnokság vége előtt elengedi.

2018. július: Jesé bejelenti, hogy eljegyezte Janina Barm modellt.

2018. szeptember: Aurah bevonul a Big Brother-házba.

2018. december: Megszületik Jesé és Janina első, a játékos negyedik gyermeke, ez is kisfiú.

Te vagy álmaim asszonya, életem szerelme. Imádlak, egyetlenem

– vallja a játékos az Instagramon. (Hol máshol?)

2019. január: Éppen 500 napja nem rúgott már gólt. A PSG kölcsönadja a Betisnek.

2019. június: A Betis már nem számol Jesével, aki 14 mérkőzésen mindössze két gólt szerzett.

2019. szeptember: A PSG kölcsönadja Jesét a Sporting CP csapatának.

2020. április: A Sporting lemond Jesé szolgálatairól két hónappal az idény vége előtt. 

2020. május: Jesé szakít Janinával. A pár kitörli Instagram-szerelmi vallomásait. Három nappal később Janina kirakja a közösségi portálra újabb pozitív terhességi tesztje fotóját.

Nyolc év alatt öt gyerek három különböző nőtől, négy fiú és egy – az ötödik – kislány! Bravúros teljesítmény, bárcsak a pályán lett volna ilyen termékeny. 

2020. július: A Marca dokumentumfilmet tesz közzé Jeséről az internetes oldalán. Ebben egyik családtagja azt mondja, Jesé már teljesen megváltozott, megkomolyodott, csak a futballra fókuszál. A múltban voltak tévelygései, de most már egy teljesen új ember.

2020. szeptember: Jesé és Aurah újra egy párt alkotnak. (Minden jóslatra rácáfolva.)

2020. november: Újabb botrány az Instagramon, Aurah azzal vádolja Jesét, hogy megcsalta egy Rocío Amar nevű celebbel A Nagy Ő című valóságshow-ból. 

2020. december: Jesé egyenes adásban betelefonál a Big Brother házba Aurah-nak, és könyörög neki, hogy fogadja vissza, továbbá szerelmet vall. „Ez az első eset a történelemben, hogy egy futballista ilyesmit csinál – mondja többek között a játékos. 

Ugyanekkor a PSG felbontja Jesé szerződését fél évvel annak lejárta előtt. 

Most Melody Santana, Jesé első két gyermekének az anyja folyamodik az Instához:

A nagyságos úr velünk akarja tölteni a karácsonyt, együtt akar lenni a két fiával. Gyönyörű. És hol volt éveken keresztül? Azért nem engedem a fiaimhoz, hogy majd a pletykalapokban publikálja a közös fotókat jó pénzért!

Jesé nem késlekedik a válasszal:

Kizárólag nekem és a pénzemnek köszönheti Melody, hogy jólétben él a két fiammal. Ahhoz meg semmi köze, hogy mit csinálok a pénzemmel. Én azért megdolgoztam! Hála istennek, még álmomban is pénzt keresek!

Közben Jesé az Instagramon látja először a kislánya fotóját, onnan értesül arról is, hogy mi a neve. És ügynökén keresztül új csapatot keres magának.

Nem lesz könnyű dolga...

(Borítókép: TF-Images / Getty Images Hungary)