Zelma, Rajmund
6 °C
11 °C

86 éves lenne Elvis Presley

GettyImages-3381340
2021.01.08. 14:13
Elvis Presley 86 éve született. Aligha van ember a földön – a csecsemőket leszámítva, de ez sem biztos –, aki ne tudna fejből idézni legalább egy számot a Királytól. Arra a férfira emlékezünk, aki félénk, romlatlan tinédzserként lépett be a memphisi Sun lemezcég stúdiójának ajtaján, hogy elinduljon világhódító útjára.

Nem sok emberről maradt meg az emlékezetemben, hogy éppen hol voltam, amikor meghalt. Elvis Presley egyike ezen keveseknek, a másik Grace Kelly. 

1977 augusztusában néhány közgázos cimborámmal belevágtunk addigi életünk legizgalmasabb kalandjába: elindultunk első nyugat-európai túránkra. Hogy miért volt ez különleges kaland? Hiszen negyvenhárom évvel ezelőtt már nem számított földöntúli kiváltságnak, ha valaki kék útlevelet kapott. Az adrenalin ebben az esetben attól pezsdítette fel a vérünket, hogy mind az öten – négy fiú, egy lány – hamisított Interrail vasúti igazolvánnyal blicceltünk. (Lásd még a Moszkva tér című kultfilmet.) Most, több mint négy évtized távolából már elárulhatom, hogy nem buktunk le, miután elhagytuk Ausztriát, már nem is izgultunk, hiszen simán elfogadták a naiv kalauzok a meglehetősen primitív módon összeragasztott „fake” igazolványainkat.

Augusztus tizenhetedikén éppen a skóciai Loch Lomond festői partján barangoltunk, amikor kezünkbe került a The Sun aznapi száma.

King Elvis Dead – He Was 42 and Alone,

ordította a címlap, tudtunkra adva, hogy a Király 42 éves volt, és egymagában, amikor a végzetes szívroham elvitte. 

No de ma a születésének, nem pedig a halálának van az évfordulója, a nyolcvanhatodik. Még simán élhetne, mint ahogy az özvegye, Priscilla él is...

Ha rámegy az ember az E-bay honlapjára, 2700 és 4700 forint közötti áron rendelhet Elvis Presley 86. születésnapjára gyártott pólót a Király arcképével és aláírásával vagy anélkül, szóval, felkészült a világ az évfordulóra, pedig a 86 nem is kerek szám. És egészen biztos, hogy rengeteg fogy majd a ruhadarabból, mert Elvis népszerűségével még 43 évvel a halála után sem vetekedhet senki sem a popkultúra világából. Példátlan bravúr a szakmában, hogy valakinek a számai fél évig megszakítás nélkül vezessék a slágerlistát az Egyesült Államokban, márpedig attól kezdve, hogy 1956 márciusában a Heartbreak Hotellel tornádóként berobbant a toplistákra, kibérelve ott a No. 1. pozíciót.

Bár Elvis Aaron Presley a Mississippi állambeli Tupelóban született 1935. január 8-án, a család azonban 1948-ban Memphisbe költözött, és ezzel el is dőlt a 13 éves srác sorsa. Tudniillik Memphis egész egyszerűen a rock and roll szülőhelye, fővárosa, innen indult a legtöbb világsztár karrierje: Aretha Franklin, Jerry Lee Lewis, Johnny Cash, Carl Perkins, Roy Orbison, Booker T. & the M.G.’s, Otis Redding, Isaac Hayes, Shawn Lane, Al Green, Rance Allen, Percy Sledge, Solomon Burke (személyes kedvenc a Cry To Me-vel), William Bell, Sam & Dave és B. B. King. Utóbbiról kocsmát is neveztek el Memphisben, a Beale Streeten, B. B. King’s Blues Club néven.

Az Elvis-sztori valójában akkor kezdődött, amikor a 19 éves srác 1954 nyarán Memphisben belépett a Sun lemeztársaság Union Avenue-i stúdiójába. 1954. július 5. és 1955. július 11. között tizenkilenc számot énekelt lemezre Elvis a Harbor Lightstól a Mistery Trainig. Bob Dylan később így emlékezett arra a pillanatra, amikor először találkozott ezekkel a számokkal:

„Elvist hallani olyan érzés volt, mint amikor az ember kiszabadul a börtönből.”

Az igazság az, hogy egy évvel korábban Elvis már csináltatott egy lemezt a stúdióban a saját költségén, amit édesanyjának adott születésnapi ajándékként, de az még csak kezdeti, esetlen szárnypróbálgatás volt. A történet igazából egy évvel később kezdődött. A tisztelettudó déli lévén minden, nála idősebb férfit Sirnek szólító srác szinte felfoghatatlan módon a popmuzsika minden ágában otthonosan mozgott, legyen az fekete vagy fehér zene, r&b, rock, gospel, country, amit akarunk. Rá igazán érvényes volt Duke Ellington örökbecsű mondása:

„A zene, az zene; csak kétféle van belőle: jó és rossz.”

És Elvis zenéje őrületesen jó volt.

Elvis 1956. január elsején szerződött át az RCA lemeztársasághoz, két évre rá pedig besorozták az amerikai hadseregbe. Ebben a két évben – 21 és 23 éves kora között – először is leforgatott négy filmet (Love Me Tender, Elvis – Love Me, Jailhouse Rock, King Creole), de ez a kisebbik bravúr. A nagyobbik az, hogy pusztán az ebben a két évben felvett lemezekből többet adott el, mint bármely más énekes vagy együttes a teljes ötvenes évtizedben!

Elvis egyébként soha többé nem vett fel lemezt a Sunnal, legalábbis tudatosan nem. Ám 1956. december 4-én benézett a stúdióba, és látta, hogy éppen egy Carl Perkins-számot rögzítenek. A zongorista egy bizonyos Jerry Lee Lewis nevű, Elvisszel egyidős srác volt, a színfalak mögül pedig egy másik fickó kukucskált, akit később Johnny Cash néven ismert meg a nagyvilág. Több se kellett Elvisnek, odapattant a zongorához, és a Perkins, Lewis, Presley, Cash összetételű rögtönzött kvartett fantasztikus jam sessionbe kezdett. Sam Phillips, a cégtulajdonos – ő már fényes volt, amikor a konkurenciát még csak csiszolták – „véletlenül” bekapcsolva hagyta a magnót, és felvette a The Million Dollar Quartet címen elhíresült rögtönzést.

Zenetörténeti kuriózum, hogy 1985-ben újra összeállt a nagy négyes, természetesen a már nyolc éve halott Elvis nélkül, akinek a helyére Roy Orbison ugrott be. Így:

Érdekes, G. Bruce Boyer szakújságíró – nem mellesleg az angol nyelv professzora – szerint Presley karrierje attól kezdve, hogy elhagyta a Sun stúdiót, és menedzsere, Parker ezredes nyomására engedte magát beszippantani Hollywood által, egy lassú, de biztos lejtmenet volt a kábítószer rabságában, reménytelen küzdelmet folytatva az elhízással. Meglehet, ez azért erős túlzás, de a romlatlan, naiv tizenkilenc éves fiú, aki belépett  a stúdióba, már tényleg nem létezett. Elvis élete során nem kevesebb mint 31 filmet forgatott, döntő többségük silány minőségű limonádé, és bár a Jailhouse Rocktól a Love Me Tenderig örökzöldek tömkelegét énekelte lemezre, tényleg egyenes út vezetett 1977. augusztus 16-ig, amikor gracelandi kúriája fürdőszobájának padlóján holtan talált rá akkori barátnője, Ginger Alden. 

Páratlan életmű állt mögötte. Száznyolc száma került fel a listák top 100 slágere közé, együttvéve 67 héten át vezette valamelyik nótája a Billboard top 100-as listáját. 

Nekünk, magyaroknak kiváltképp kedves epizód, hogy Elvis kiállt a forradalmunk mellett. Amikor 1957. január 6-án, tehát majdnem napra pontosan 65 éve utoljára lépett fel a CBS-en futó híres Ed Sullivan Show-ban, hét dalt adott elő, amelyikből az egyiket, a Peace in the Valley című gospelt a magyar forradalom emlékének szentelte. 

Maga Ed Sullivan is kitett magáért, felhívást intézett a nézőkhöz, akik rövid néhány nap alatt 25 millió svájci franknak megfelelő összeget gyűjtöttek a magyarországi menekültek megsegítésére. 

Meglehet, ez a meghatóan szép gesztus is közrejátszott abban, hogy Leonard Bernstein a hatvanas évek végén azt nyilatkozta, hogy Elvis gyakorolta a legnagyobb, legmaradandóbb hatást a huszadik század kultúrájára. És amikor a Time magazin riportere visszakérdezett, hogy esetleg nem Picasso, akkor a nagy zeneszerző-karmester megrázta a fejét:

„Nem, Elvis.”

(Borítókép: Elvis Presley 1975-ben. Fotó: Keystone / Getty Images)