Antal, Antónia
-7 °C
-2 °C

Tatán le sem vették a szemüket Ágiról

fortepan 33223
2021.01.09. 07:58
Dávid Sándor – az idősebb kollégáknak, sőt, még a feleségének is csak Lapaj – nagy idők nagy tanúja. Bár februárban már 84 éves lesz a legendás sportújságíró, azért még „kisfiú” volt, amikor ifjúsági válogatott kardvívóként a tatai edzőtáborban megbámulta sok kortársa nőideálját, az akkor a melbourne-i olimpiára készülő szupersztár tornásznőt, Keleti Ágnest. Aztán a máig nem gyengülő csodálatból remek könyv született, amelyben Dobor Dezsővel göngyölítették fel Keleti Ágnes és a magyar történelem utóbbi száz évét.

Most, hogy fölhívtál, már percek óta próbálom felvenni a nadrágomat, egyelőre sikertelenül, mert rám tört az isiász. És képzeld el, ez a borzalmas derékfájás még bele is illik a beszélgetésünkbe. Merthogy 1956. október 28-án kezdődött, vágott bele in medias res a népsportosként és televíziós újságíróként is a szakma óriásai közé emelkedett »Lapaj«.

Történt, hogy a forradalom véres napjaiban lent edzőtáboroztak Tatán, ahol a tornászok és a birkózók a melbourne-i olimpiára készültek, Lapajék pedig Olaszországba, a Santelli-kupára, amikor 28-án valamennyiüket felhozták egy olyan konvojjal, amelynek az élén egy T–34-es tank haladt a biztonság kedvéért. Hiszen Ágiék lassan már indultak volna Ausztráliába, az olimpiára. 

Pesterzsébeten laktunk, a pacsirtatelepi templom mögött, és elhatároztuk a haverokkal, hogy lejátszunk az udvarunkon egy fejelőpartit. Én voltam a legmagasabb, és a kezemmel, ha felugrottam, elértem az ereszt, úgyhogy nekem nem lehetett gólt fejelni. Fel is ugrottam, de hanyatt estem, rá a hátamra. Becsípődött az ideg a negyedik és az ötödik csigolyám közé, és ma is ott van...

– idézte fel kollégánk a 64 évvel ezelőtt történteket.

Ezek után két hétig hason fekve, a fájdalomtól félájultan élte át a forradalmat az újságíró, így csak közvetetten értesült arról is, hogy Keleti Ágnes négy aranyérmet nyert Melbourne-ben, ahonnan azonban negyvenvalahány társával együtt nem tért vissza Magyarországra. 

Ágiról évtizedekig semmit sem tudtam, hallottam, azt persze tudtam, hogy Izraelben él, de ennél többet nem. Pedig tinédzserként tényleg a nőideálom volt, nem csak nekem, és sokszor bámultuk Tatán edzés közben. Persze nem gondolhattunk semmi komolyra, végtére is férjes asszony volt, sőt... De arról, hogy Kutas Istvánnak volt a szeretője hosszú ideig, csak akkor szereztem tudomást, amikor évtizedekkel később találkoztam vele Tel-Avivban, és megkaptam tőle az Egy olimpiai bajnok három élete című önéletrajzát.

Dávid Sándor Malajziában
Dávid Sándor Malajziában
Fotó: Dávid Sándor Lapaj / Facebook

Lapaj két éve akkor határozta el, hogy könyvet ír Keletiről, amikor szerzőtársa, Dobor Dezső szólt neki, a centenáriumra pompás ötlet lenne egy biográfia. 

Amikor 2004-ben először választották meg a nemzet sportolóit, köztük Ágit, írtam egy könyvet mind a tizenkét hírességről, akiket természetesen személyesen is ismertem, hiszen nagyjából kortársak voltunk. Gyarmati Dezső, a Suta pedig az egyik legjobb barátom. Aki egyébként ’56 novemberében a saját kék Volkswagen Bogár típusú gépkocsiján hozta le Tatára Kutast, akit aztán pár nappal később, amikor Nymburkba utazott az olimpiai csapat, a határon leszállítottak a buszról. Na, mindegy, akkor Ágiról is megírtam egy fejezetet, de azt is tudni kell, hogy végül meggondoltam magam, és nem adtam ki azt a könyvet. Nem úgy, mint a mostani Keleti-életrajzot, ami a centenáriumra jelent meg.

Óriási szerencse, hogy nem maradt a fiókban, ahogy az a bizonyos tizenhat évvel ezelőtti alkotás a nemzet sportolóiról...

(Borítókép: Keleti Ágnes 1949-ben. Fotó: Kovács Márton Ernő / Fortepan)