Megdőlt az utolsó rekord, megcsinálták, amibe minden negyedik próbálkozó belehalt

000 8YX2U6
2021.01.17. 12:09
Szombat délután a Nirmal „Nims” Purja serpa vezette nepáli hegymászócsoport megvalósította, ami a világon még senkinek sem sikerült: télen, pokoli klimatikus körülmények között megmászta a földkerekség második legmagasabb, egyszersmind messze legnehezebben meghódítható hegycsúcsát, a K2-t. A nepáli alpinistának azonban nem ez volt élete legnagyobb bravúrja.

 

Történelmet írtunk az emberiség és Nepál számára!

Ezt a bejegyzést tette közzé szombaton helyi idő szerint 15.40 órakor Nirmal Purja alpinista, jelezve, hogy tízfős csapata élén felért a Föld második legmagasabb, 8611 méteres csúcsára, a K2-re. Méghozzá télen, ítéletidőben, ami korábban még senkinek sem sikerült. 

Ezzel megdőlt az utolsó, még meghódítatlan rekord, teljesült az utolsó, eddig ellenálló kihívás az alpinizmus világában: a K2 téli megmászása. A pakisztáni Karakorum legmagasabb pontja „normál” körülmények között is a legkegyetlenebb, legnehezebben megmászható hegycsúcs, pláne januárban. Míg a 8848 méter magas Csomolungmát/Mount Everestet eddig több mint négyezren meghódították, és a feljutás a Mount Everestre manapság már csupán az állandó csúcsforgalom, a dugók miatt jelent kihívást, addig a K2-t ez idáig mindössze 367-en tudták megmászni. 

És ők is csak nyáron. 

A mostani csúcsmászásba két, egymástól független csoport fogott bele. Az egyiket Purja vezette, a másikat a szintén nepáli Mingma G. Sherpa, de az ítéletidő miatt pénteken úgy döntöttek, hogy egyesítik erőiket, továbbá magukhoz veszik az addig egy kereskedelmi expedíciót kísérő honfitársukat, Sona Sherpát, és ők tízen vágnak neki a csúcstámadásnak.

Mind Purja, mind pedig Mingma számára a K2 téli megmászása nemzeti büszkeséget jelentő vállalkozás volt, amely a Himalája őslakos népeinek önérzetét volt hivatott erősíteni. 

A többi nyolcezres csúcsot már megmászták télen, mind a tizenhármat, ami a nemzetközi hegymászóközösség dicsősége. A K2 januári meghódítása a nepáli nép büszkesége lesz

– írta Purja még a csúcskísérlet előtt az alaptáborból.

Mingma is hasonló szellemben nyilatkozott:

Ez a téli K2-expedíció Nepált hivatott dicsőíteni.

Az említett három alpinistán kívül még ők álltak a K2 csúcsán, és énekelték ott a nepáli himnuszt: Mingma David Sherpa, Mingma Tenzi Sherpa, Geljen Sherpa, Pem Chiri Sherpa, Dawa Temba Sherpa, Dawa Tenjin Sherpa és Kilu Pemba Sherpa.

Purjáék vállalkozása beleillik abba a  trendbe, amelynek az a lényege, hogy 

a nepáli serpák immár nem a nemzetközi expedíciók teherhordóiként, ha úgy tetszik, az európaiak és a tengerentúliak szolgáiként jutnak fel hazájuk hegycsúcsaira,

hanem saját szakállukra szervezik csúcstámadásaikat, az anyagi hátteret szponzorok felhajtása, a közösségi média és a GoFundMe adománygyűjtő oldal segítségével biztosítják. 

Purjáék mászása közben embertelen körülmények uralkodtak a hegyen, a hőmérséklet olykor mínusz 58 Fahrenheit, azaz mínusz 50 Celsius-fokig süllyedt a déli falon, amelynek Abruzzi Spur, vagyis Abruzzi Sarkantyú a neve. Ahogy a baszk Alex Txikón, egy két évvel ezelőtti – amúgy kudarcot valló – spanyol expedíció vezetője elmondta a National Geographicnek, télen összehasonlíthatatlanul kegyetlenebbek a viszonyok, mint nyáron, és

nyugodtan kijelenthetem, hogy télen lehetetlen megmászni a K2-t.

Hittük mostanáig. 

Persze sokáig úgy tűnt, a nepáliak próbálkozása is kudarcba fullad. Amúgy már az alaptábor elérése is komoly kihívást jelent, mivel 60 mérföldet, mintegy 100 kilométert kell gyalogolni ötvenkilós hátizsákokkal, úttalan utakon a legközelebbi, gépkocsival bejárható közúttól. 

Maga a csúcs alig 230 méterrel alacsonyabb, mint a Mount Everest, azaz bő két futballpályányi a különbség, viszont az Everesttel ellentétben a Kína és Pakisztán határán elhelyezkedő K2-re nem lehet csak úgy „felsétálni”, mint a világ legmagasabb hegyére, mert minden oldalról hihetetlen meredek sziklákon lehet csak feljebb jutni, nem beszélve arról, hogy gyakoriak a lavinák és a sziklaomlások. Különösen a hírhedt, Bottleneck elnevezésű meredély veszélyes mintegy 1000 lábbal, vagyis 300 méterrel a csúcs alatt, ahol 2008-ban egy lavina tizenegy alpinistát rántott magával a halálba. 

Txikón egyébként nem akárki, 2016-ban ő volt az, aki elsőként hódította meg a 8126  méter magas Nanga Parbatot télen. A K2-be azonban beletörött a bicskája. 

A K2 egészen más kihívás. Úgy kell elképzelni, hogy miután megmásztad a Nanga Parbatot – ami szintén emberfeletti vállalkozás –, még előtted áll egy 500 méter magas, csaknem teljesen függőleges sziklafal. Na, ezért lehetetlen télen megmászni

– állította a baszk alpinista. A serpák rácáfoltak az állításra. 

A K2 megmászása kétlépcsős vállalkozás. Először felcipelik a felszerelést a kettes számú táborba, majd visszamennek a civilizációba erőt gyűjteni. És utána nekivágnak a döntő rohamnak. Csakhogy amikor elérték a kettes tábort, borzalmas csalódással szembesültek.

Rettenetes vihar csapott le a táborunkra előző este, és a sátraktól kezdve a felszerelést tartalmazó alumíniumtartályokig mindent belesodort a szakadékba. Elölről kellett kezdenünk mindent, többhetes késedelmet szenvedtünk

– írta Purja az internetes naplójában. De vessünk még egy pillantást a történelemre. Az Everestet először 1980-ban mászták meg télen. A K2 téli megmászásával 1987-ig senki sem próbálkozott. Akkor a legendás lengyel alpinista, Krzysztof Wielicki nekivágott, de nem járt sikerrel. Pedig az Ice Warrior, a jégharcos előzőleg nyolc év leforgása alatt hét nyolcezrest mászott meg elsőként télen, a K2-vel azonban nem bírt. Wielicki még egyszer, utoljára 2018-ban, 68 éves korában ismét megtámadta a csúcsot – persze a veterán alpinista csak az expedíció vezetője volt, a konkrét csúcstámadásra fiatalabb honfitársai vállalkoztak volna –, de a csapat még a négyes számú táborhelyig sem jutott el, ahonnan nekivágtak volna a végső rohamnak. 

Hogy mennyire nem gyerekjáték a K2 megmászása, az tragikus módon nyert bizonyítást szombaton, amikor a Sergi Mingote nevű, tapasztalt katalán hegymászó a halálát lelte a hegyen, pedig még csak az egyes számú tábornál járt, de a mélybe zuhant. 

Tudni kell, hogy eddig minden negyedik hegymászó halálát lelte azok közül, akik télen nekivágtak a K2-nek.

Purja tavalyelőtt óta még egy világrekordot tart: nála rövidebb idő alatt még senki sem mászta meg mind a tizennégy nyolcezrest; egészen pontosan szűk hét hónap, 189 nap leforgása alatt. Az addigi rekord nyolc év volt... Bravúrjának értékét némiképp csökkenti, hogy az utolsó 500 méteres szakaszon már oxigénmaszkot viselt, de ezt azzal indokolta, hogy máskülönben nem tudta volna megmenteni társát, ha esetleg az illető balesetet szenvedne. 

E pillanatban, amikor ezek a sorok íródnak, még nem volt biztos, hogy Purja és csapata biztonságban visszaért a K2 alaptáborába,

mivel a leereszkedés még hosszadalmasabb és veszélyesebb, mint a csúcsmászás. Többek között azért is, mert a sikeres csúcshódítás tudatában az ember már hajlamos arra, hogy az örömmámorban óvatlanabb legyen.

Ahogy azt a nagy sikerű Félelem bére című Yves Montand-filmből is pontosan tudjuk...



  • Bérelnék
  • Bankszámla