A Ferencváros öt vízilabdázója koronavírusos

2021.01.20. 13:31
A Bajnokok Ligájában, valamint a hazai sorozatokban is címvédő FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatának öt tagja megfertőződött a koronavírussal.

A népligeti együttes szerdai közleménye neveket nem említ, ugyanakkor hangsúlyozza, a következő bajnokikon, illetve a felkészülés egy kiemelt időszakában „meghatározó bajnokaikra, válogatott sportolóikra nem számíthatnak”.

Hozzáteszik, az érintett vízilabdázók kisebb tünetekkel házi karanténban vannak.

A március elején sorra kerülő BL csatákig hátralévő időszakot arra szerette volna felhasználni a szakmai stáb, hogy kemény alapozó edzésekkel és a taktika gyakorlásával felkészüljön a szezon második felére

– írták, kiemelve, a mostani körülmények olyan helyzet elé állították a csapat tagjait, aminek legyőzése már nem sportemberi kitartásukon, taktikai felkészültségükön, vagy a sportnak mindent alárendelő életmódjukon múlik.

A legutóbbi megbetegedésszám már olyan mértékben borítja fel a felkészülésünket, hogy arról tájékoztatni akartuk a mindvégig mellettünk álló szurkolóinkat és a sportszerető közvéleményt. Bízunk sportolóink mihamarabbi egészséges visszatérésében és abban, hogy az elmúlt két évben tíz trófeát szerzett csapatunk idén szintén méltó módon képviseli a Ferencvárost és a nemzetközi porondon Magyarországot is

– áll a közleményben.

A Fradira a következő hetekben két bajnoki – most szombaton idegenben a Szeged ellen, illetve jövő szombaton hazai medencében a KSI ellen – vár. A BL-ben legközelebb a főtábla második körét jelentő tornán szerepel az FTC március 1. és 5. között.

(MTI)