Lujza
-1 °C
13 °C

Csernus mentális tréningje győztes csapattá kovácsolta pólósainkat

DSC3691
2021.01.24. 13:29
Kohézió. Ez a kulcsszó, amikor a trieszti olimpiai selejtező kulcsmérkőzésén az olaszokat 13–10-re legyőző magyar női vízilabda-válogatott sikerének titkát keressük. És a bűvös csapatkohézió kialakításában óriási szerepe volt a keret pszichiáterének, a játékosokkal idestova öt éve együtt dolgozó Csernus Imrének. Interjú a lélekbúvárral.

Számomra nem is kérdés, hogy az olaszok elleni 13–10 sokkal inkább lélektani, semmint szakmai győzelem volt, hiszen a görögöktől elszenvedett 8–5-ös vereség után két nappal mintha egy más csapatot láttunk volna a trieszti Bruno Bianchi Aquatic Centre medencéjében. Mi volt ennek a világra szólódiadalnak a pszichológiai háttere?

A lelki háttér előkészítése nagyon régen elkezdődött. Amikor 2018-ban elkezdtünk készülni Tokióra – okulva a riói bronzmérkőzésből, amit ötméteres párbajban elveszítettünk –, a korábbitól merőben eltérő metódust kezdtem alkalmazni. Elkezdtem folyamatosan mondogatni a lányoknak, hogy mit jelent egy adott pillanatban a tudatos itt és most. Észrevettem, hogy a sportolókat nagyon sokszor a vágyaik vezérlik, hogy majd meg fogom nyerni ezt meg ezt az aranyérmet. Ezt hívják vágyvezérelt gondolkodásnak, és ekkor az ember vagy a csapat nem képes tudatosan figyelni a jelenlegi pillanatra. Ezért elkezdtem fejleszteni azt a képességet, hogy a játékosok tisztában legyenek a saját erényeikkel és hiányosságaikkal, és rengeteget gyakoroltuk a csapaterősítést, a kohézió kialakítását. Ez úgy történt, hogy nagyon sokat beszéltek a játékosok egymásról, egymás előtt. Elmondták egymásnak, hogy szerintük melyek az erények és a hibák.

Tehát feltártuk a hiányosságokat, de inkább az erényekre fókuszálva.

A lányok nagyon gyorsan megértették, hogy összefogásban az erő, és erről az olimpiai selejtezőről csakis úgy lehet továbbjutni, hogyha ténylegesen van egy csapat. A csapat kohéziójának a megteremtése volt a kulcskérdés. Ebben mindenki egyenlő, mert hiába vannak vastagabb és vékonyabb tortaszeletek, a nagy egész, a torta mindig ugyanakkora. Vannak kisebb és nagyobb tehetségek, de ha mindenki beleteszi a magáét, a szekér akkor halad gyors tempóban. Ha mindenki egyformán húzza.

Nem ijedt meg egy kicsit a görögök elleni csütörtöki vergődést látva?

Eszembe jutott a 2016-os belgrádi Európa-bajnokság első meccse, amikor a hollandok nagyon csúnyán elpáholtak bennünket 14–10-re. Akkor még nagyon a közös munka elején voltunk, alig három hónapja dolgoztunk együtt. Akkor sem ijedtem meg, és most sem. És Belgrádban a hollandokkal vívtuk a döntőt, és 9–7-re akkor már mi győztünk! Most is tudtam, hogy a lányokban minden megvan, ami kell. Az volt a módszerem, hogy leírattam velük, amit mondtak, gondoltak a másikról, magukról, a csapatról. Mert a szó elszáll, az írás megmarad. Az emberi memória olyan, hogy éles helyzetekben sok minden nem jut az eszükbe. Így nem tudták elfelejteni a tanultakat. Ennek ilyen naplójellege van, és ennek birtokában, ezt lapozgatva a játékosok nyomon tudják követni a saját emberi és professzionális fejlődésüket. Az első nagy megméretés nem a mostani selejtező volt, hanem hovatovább egy éve, a Covid–19 első hulláma idején. Amikor próbáltam felkészíteni őket a selejtezőre, ami végül egy évet csúszott. 

És abból a depresszióra hajlamosító időszakból a lányok gyönyörűen kijöttek.

Ha lesz olimpia, akkor júliusig ugyanezt a munkát fogjuk tovább erősíteni. Mert nagyszerű, hogy kijutottunk, de most muszáj megrázni a fejünket, és beleállni a következő feladatba. Nem elfelejtve azt, ami Triesztben történt, mert arra lehet és kell is építeni.

Új fejezet kezdődik, ugye?

Ezt magyaráztam az előbb. Itt és most. Mindig az aktuális feladatra kell koncentrálni, nem törődve a múlttal és a jövővel.

Keszthelyi Rita szédületes játéka engem nem lepett meg, de bevallom, egy kicsit megijedtem, amikor nem a rutinos Gangl Edinát, hanem a húszéves Magyar Aldát láttam a kapunkban... Erre számított? Mármint, hogy Alda remekelni fog.

Cseppet sem lepett meg. Nagyon sok ember akkor követi el a döntő hibát, amikor bizonyos folyamatokat agyból közelít meg. Ez a racionalizálás. Ilyenkor nagyon sok ember kinyírja agyból a megérzéseket. Mármost, Birge (Bíró Attila – a szerk.) feltehetőleg azt érezte, hogy Alda most jobb formában van, mint Edina, ezért jobb a csapatnak, ha ő véd. 

Vélhetően hallgatott a megérzésére, az intuíciójára.

Erre nincs racionális magyarázat. És még valamit hozzátennék. Én tudatosan úgy alakítottam a dolgokat, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy ők útra keltek Trieszt felé, más senkivel sem kommunikáltam. Sem Birgével, sem a játékosokkal. 

Ők felnőtt emberek, magukra hagytam őket, oldják meg a feladatot önállóan.

És megoldották. Nem kezeltem őket csecsemőként. Innentől kezdve a csapat összezárt, és nekem ez volt a célom, hogy ezt elérjem. Ők a csapat, akik ott vannak a medencében, és a parton nincs, aki nekik segítsen. Az én munkám az elutazással befejeződött. Oldják meg a feladatot saját erőből! És meg is oldották.

(Borítókép: Csernus Imre 2019. augusztus 12-én. Fotó: Kaszás Tamás / Velvet)