Precedensértékű pert nyert az Index a horvát labdarúgó-szövetség ellen

000 VD9FR
2021.02.02. 10:23
Öt évvel ezelőtt a Horvát Labdarúgó Szövetség (HNS) kitiltotta az ottani Index újságíróit a horvát válogatott mérkőzéseiről, edzéseiről és sajtóértekezleteiről, továbbá megtiltotta a kötelékébe tartozó kluboknak és játékosoknak, hogy szóba álljanak velük, azzal az indokkal, hogy a szövetségre nézve káros – értsd: kritikus hangvételű – írásokat jelentettek meg.

Csakhogy az Index beperelte a szövetséget, és most meg is nyerte a tengerikígyó hosszúságú eljárást, azaz mostantól fogva be kell engedni az Index riportereit a válogatott mérkőzéseire.

Az ítéletet a varazsdi megyei bíróság hozta meg, amelyben kötelezte a szövetséget az Index újságíróinak beengedésére a HNS fennhatósága alá tartozó mérkőzésekre. Az ügy előtörténetéhez tartozik, hogy az öt éve húzódó pert első fokon már megnyerte az Index, amikor a zágrábi városi bíróság 2018-ban elmarasztalta Davor Suker elnököt és a HNS-t, azaz lehetővé tette az Index munkatársainak a belépést és a munkavégzést a HNS égisze alá tartozó mérkőzésekre, így a válogatott találkozóira is.

Csakhogy a szövetség fellebbezett, és ez a fellebbezés húzódott mostanáig. Ám egyszer minden bírósági ügy végére pont kerül, így a szövetség kontra Index per végére is, a pontot a varazsdi bíróság tette ki másodfokon. Ennek lényege: elutasították a HNS fellebbezését, és túl azon, hogy az Index munkatársai szabadon tudósíthatnak minden horvátországi futballeseményről, a szövetségnek kártérítést kell fizetnie, amelynek a kedvezményezettje testületileg az Index, továbbá ezenkívül konkrétan az az öt újságíró, akit annak idején megakadályoztak a munkavégzésben.

A kártérítés összege 230 000 kuna, mintegy 30 600 euró.

Az indokolás lényege, hogy a HNS nem magánszervezet, és ezért mérkőzéseit és sajtóértekezleteit nem nyilváníthatja magánjellegű rendezvényeknek, továbbá pénzügyi és egyéb adatait sem nyilváníthatja üzleti titoknak, ennek megfelelően azokat ki kell szolgáltatnia, ha az újság ezt igényli. 

A HNS fellebbezése minden alapot nélkülözött – áll a varazsdi bíróság másodfokú ítéletében. – A szövetség önkényesen állít fel korlátozásokat, mivel nem magántársaság, hanem köztestület. A HNS nem tehet különbséget újságíró és újságíró között, a közérdekű adatigénylést ki kell elégítenie, függetlenül attól, hogy az melyik hírközlő szervtől érkezik.

Az elmúlt öt évben a horvát Index újságíróit rengeteg megaláztatás érte a szurkolók és kollégáik részéről is, annak következtében, hogy kirekesztették őket a válogatott mérkőzéseiről, illetve sajtóértekezleteiről.

Előfordult, hogy a szurkolók leköpködték, válogatott szidalmakkal illették az Index riportereit.

És most, öt évvel azok után, hogy kirúgatta az Index újságíróit a Horvát Labdarúgó Szövetség székházából, Davor Suker elvesztette ezt az óriási jelentőségű, precedensértékű pert. Most már nem állíthatja azt az elnök, hogy szervezete magántársaság, és ettől kezdve üzleti titokra való hivatkozással nem tilthatja meg a médiának, hogy betekintsen a HNS pénzügyeibe. 

(Borítókép: Davor Suker, a horvát labdarúgó-szövetség elnöke sajtótájékoztatót ad 2017. december 22-én Zágrábban, Horvátországban. Fotó: AFP)