Derekas helytállás, Úry Bálint kvalifikált a főversenyre

Ury.Balint IMG 0523-01
2021.02.18. 19:22 Módosítva: 2021.02.19. 06:12
A magyar alpesi sísportban komoly sikernek számít a 17 éves Úry Bálint bravúrja, aki Cortina d'Ampezzóban, a világbajnokságon bekerült az első 25 közé a selejtezőben, és ezzel kvalifikált az óriás műlesiklás pénteken 10 órakor kezdődő főversenyére.

Úry Bálint, a Fullsport SE 17 éves alpesi sízője a világbajnokság csütörtöki versenynapján az óriás műlesiklásban kísérelte meg a selejtezőben a kvalifikációt a pénteki főversenyre, amelyre a világranglista első ötven helyezettje automatikus indulási jogot nyer. (A főverseny mezőnye egyébként százfős: az ötven automatikus résztvevő mellett a selejtező első huszonöt helyezettje, plusz további 25 fő azokból az országokból, amelyek csak egy versenyzőt indítanak.)

Bálint az első futamban egészen káprázatosan siklott, tizenkettedik lett, a másodikban kissé lassabb volt, de így is elcsípte a huszadik helyet. Egyetlen századdal megelőzve a huszonegyedik, és szintén kvalifikáló Szőllős Barnabást, aki ma már izraeli színekben indul, és két három nappal korábban a kombinációban a roppant értékes 13. helyet szerezte meg. 

A pálya hihetetlenül jeges volt, amatőröknek nem is ajánlott ilyen lejtőn lecsúszni, még az edzők is mászóvassal álltak a pálya szélén. Az első futamban kockáztattam, bejött, a másodikban már csak arra törekedtem, hogy bekerüljek az első huszonötbe, és ez sikerült,

mondta az Indexnek Úry Bálint, aki nagyon örült annak, hogy bekerült a döntőbe. Szerényen elütötte a felvetést, miszerint ez a magyar alpesi sísport történetének egyik legszebb eredménye, de ettől ez még így van.

Úry sikerének hátteréhez annyit, hogy miközben 2020 legeredményesebb alpesi síversenyzőjének Tóth Zitát és Úry Bálintot választotta meg a Magyar Sí Szövetség, a versenyzők felkészítését családi forrásokból és privát támogatásokból fedezik, a két legjobb magyar alpesi síző, sőt a magyar sportágakat összevetve is a két legeredményesebb magyar síző, korukat tekintve meg ígéretes nemzetközi karrier előtt álló két magyar versenyző felkészülését a szövetség anyagilag nem segíti. Az indoklás a következő: nem vesznek részt a szövetség hivatalos programjában, a saját útjukat járják. 

A két fiatal versenyző, Zita és Bálint Kékesi Mártonnal közösen Miklós Edit korábbi menedzsercége (The Agency Management) és Edit felkészítését az első sikerekig segítő korábbi klubja, a Fullsport SE (olimpiai résztvevőket tekintve az utolsó 3 olimpia legsikeresebb magyar klubja) által szervezett egyéni program segítségével, Editet az olimpiai 7. helyig és első világkupa dobogójáig segítő Diethmar Thöni sikeredző irányításával és Szepesi Bertold edzővel közösen készül. A privát program menedzselését Kaszó Klára irányítja (Szepesi Bertold az ő fia). (Úry Bálint átigazolása a Rozmaring SE-ből a Fullsport SE-be jelenleg van folyamatban, előző klubja már kiadta, de hivatalosan még nem zárult le a klubváltás.)

Az idei év felnőtt és ifjúsági világbajnoksága csak egy közbenső állomás Tóth Zita és Úry Bálint számára a jövő évi olimpia előtt, amikor még mindig rendkívül fiatalok lesznek, a cél a világkupa legjobb 30 versenyzője közé kerülés több versenyszámban is a 2023/2024-es versenyszezonban

Az Index korábbi cikkének, amelyben az izraeli színekben versenyző Szőllős Barnabás sikerét méltattuk, meglett a foganatja, ugyanis a magyar szövetség gratuláló levelet juttatott el szerkesztőségünkbe, amit változtatás nélkül közlünk:

A Magyar Sí Szövetség jelenlegi vezetése nagyra értékeli az izraeli színekben versenyző egykori magyar válogatott Szőllős testvérek alpesisí-világbajnokságon elért eredményeit Cortina d'Ampezzóban: Barnabás a 13. helyen végzett, Benjamin a 21. helyen zárt kombinációban. 

A síszövetség vezetősége nevében gratulálok! Nagyon örülünk a kiváló teljesítménynek, amit a Szőllős testvérek nyújtanak a világbajnokságon. Ez az öröm talán csak akkor lehetne még nagyobb, ha még mindig magyar színekben versenyezhetnének" - mondta Fürstner József, a Magyar Sí Szövetség elnöke.

A szövetség ősszel megválasztott vezetője kiemelte, hogy a szervezet vezetése teljesen kicserélődött a közelmúltban, ez a jelenlegi síszövetség már egyáltalán nem az, mint amit a Szőllős testvérek elhagytak 2018-ban. 

 (Borítókép: Úry Bálint. Fotó: Úry család)