Korábbi főtitkára mellett gazdasági társaságokat is beperelt a Magyar Tenisz Szövetség

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) újabb lépést tett a múlt botrányos ügyeinek feltárása érdekében, és ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett a teniszversenyek szervezésében és feladatainak ellátásában korábban főszerepet vállaló A-Z Tenisz Produkció Kft., A-Z Produkció Kft., Open Time Kft., valamint további érintett közreműködők ügyében – tájékoztat róla a portálján a sportszövetség

Az Index korábban beszámolt róla, hogy a Lázár János vezette MTSZ feljelentette korábbi főtitkárát Richter Attilát, akitől 253 millió forint és annak késedelmi kamatok megfizetését követeli. 

Kapcsolódó

Kétszázötvenmillióra pereli a teniszszövetség a korábbi főtitkárát

A Lázár János által irányított sportszervezet teljes kártérítést szeretne az őket ért anyagi hátrány miatt.

Az MTSZ szerint az elmúlt időszak sorozatos vizsgálatai alapján az elnökségének arra az álláspontra jutott, hogy

a fent említett gazdasági társaságok ügyeinél felmerült a vagyon elleni, illetve költségvetést károsító bűncselekmények gyanúja, mivel megkérdőjelezhető a cégek által kiállított számlák tartalma, a szolgáltatások teljesítése és azok ár-érték aránya.

Az MTSZ hangsúlyozza, hogy ezek a cégek a megrendeléseiket közbeszerzési eljárások lefolytatása és elnökségi jóváhagyás nélkül nyerték el. 

Miután a pénzügyi fedezet és elnökségi jóváhagyás nélkül megkötött szerződések miatt csődközeli helyzetbe került a sportszervezet, az A-Z Tenisz Produkció Kft. és az A-Z Produkció Kft. előzetes egyeztetés nélkül végrehajtási eljárásokat indított ellenük, amelyek következtében több mint hatszázötvenmillió forint értékben inkasszó került a bankszámláira, ezzel veszélybe sodorva a sportolóknak, egyesületeknek juttatott támogatások kifizetését, és az MTSZ napi működését.

A végrehajtó mindeddig több, mint ötszázhuszonhatmillió forintot utalt

az érintett gazdasági társaságoknak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Minden nyolcadik magyar munkavállalót elbocsátották a koronavírus-járvány egy éve alatt

A bizonytalanság és a szórakozás hiánya okozza a legnagyobb problémát az embereknek.

április 6., 12:42

  • Gazdaság
Már csak Magyarország szerint veszélyes drog az orvosi kannabisz

Magyarország szerint a kannabisz orvosi kategóriába sorolása csak növelné a már amúgy is súlyos drogfogyasztást.

április 6., 05:57

  • Belföld
Ajándék hamburgerrel és gyrosszal köszönik meg a mentősök munkáját a gyorséttermek

Sokan felháborodtak, amiért feljelentettek egy mentőst, hogy megállt hamburgert venni.

tegnap, 19:17

  • Külföld
Putyin módosította a választási törvényt, 2036-ig maradhat hatalmon

A 68 éves államfő 21 éve áll Oroszország élén.

április 5., 16:52

  • Gazdaság
Így kívánnak szép ünnepet a Bethesda Gyermekkórház munkatársai

A nehéz helyzetben vidám videóval csalnak boldogságot az emberek szívébe húsvétkor.

április 4., 10:02