Elindult a Mount Everest meghódítására Varga Csaba

Elindult a Mount Everest tiszta, vagyis pótlólagos oxigén nélküli megmászására Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó Budapestről.

A Kalifa Alpin Csapat sportolója pénteken érkezik meg a nepáli fővárosba, ahol néhány napot vesz igénybe az ügyintézés. Katmanduból előreláthatólag egy hét alatt éri el az Everest 5360 méteren kialakított alaptáborát. 

A trekking teljes időtartama alatt mintegy 4000 méternyi szintemelkedést kell magam mögött hagynom, ami kiváló előakklimatizáció lesz 

– mondta az MTI-nek a hegymászó, aki 2013 óta vesz részt magashegyi expedíciókon, és ez idő alatt a világ 14 nyolcezer méternél magasabb hegye közül négyet mászott meg oxigénpalack nélkül. Ennél többet magyar részről csak példaképe, Erőss Zsolt tudhatott maga mögött.

Most ő lehet az első magyar, akinek sikerül pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül megmásznia a világ legmagasabb, 8848 méter magas hegyét. Az expedícióra 50 kilogrammnyi felszerelést vitt magával Budapestről, amit a magaslati táborokba is a maga erejéből akar feljuttatni. Amennyiben terve sikerül, Magyarország lehet a 40. nemzet a világon, amelynek a hegymászója pótlólagos oxigén nélkül jut el a világ tetejére.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Minden nyolcadik magyar munkavállalót elbocsátották a koronavírus-járvány egy éve alatt

A bizonytalanság és a szórakozás hiánya okozza a legnagyobb problémát az embereknek.

április 6., 12:42

  • Gazdaság
Már csak Magyarország szerint veszélyes drog az orvosi kannabisz

Magyarország szerint a kannabisz orvosi kategóriába sorolása csak növelné a már amúgy is súlyos drogfogyasztást.

április 6., 05:57

  • Belföld
Ajándék hamburgerrel és gyrosszal köszönik meg a mentősök munkáját a gyorséttermek

Sokan felháborodtak, amiért feljelentettek egy mentőst, hogy megállt hamburgert venni.

tegnap, 19:17

  • Külföld
Putyin módosította a választási törvényt, 2036-ig maradhat hatalmon

A 68 éves államfő 21 éve áll Oroszország élén.

április 5., 16:52

  • Gazdaság
Így kívánnak szép ünnepet a Bethesda Gyermekkórház munkatársai

A nehéz helyzetben vidám videóval csalnak boldogságot az emberek szívébe húsvétkor.

április 4., 10:02