Két aranyérmet nyertek a magyarok az evezős Európa-bajnokság zárónapján

2021.04.12. 07:16

Mindkét, az A döntőbe bejutott magyar egység aranyérmet nyert vasárnap az evezős Európa-bajnokság zárónapján, az olaszországi Varesébe – írta az MTI. 

Galambos Péter az olimpiai programban nem szereplő, tíz indulót felvonultató könnyűsúlyú egypárban volt érdekelt. A rutinos váci kiválóság már a pénteki előfutamokon is a leggyorsabbnak bizonyult, így azonnal az A döntőbe jutott.

A döntőben pedig a rajt és a cél közt végig az élen haladva győzelmet aratott.

Már 500 méternél közel egy hajóval meg tudott lépni a mezőnytől, a különbség a táv felénél pedig a duplájára nőtt. Miután mögötte a riválisok egymással küzdöttek, és Galambosra 1500 méternél sem tudtak feljönni, a magyar evezős magabiztos előnnyel ért célba.

A 34 éves evezősnek a felnőttek mezőnyében nagy világversenyen ez a második aranyérme, a 2019-es Eb-győzelem után. Szintén könnyűsúlyú egypárban Eb-n korábban egy második helyezése (2017) volt még, míg a világbajnokságon három ezüst- (2012, 2016, 2019) és két bronzérmet (2010, 2013) szerzett.

A másik érmet Szabó Bence – Furkó Kálmán párosa nyerte, akik – az olimpiai programban szintén nem szereplő – könnyűsúlyú kettesek versenyszámában indultak.

A versenyszámra három páros nevezett, a döntőben az olaszok kezdtek a legjobban. 500 méternél fél hajóval megléptek a szorosan tapadó magyaroktól, előnyüket a táv második negyedében megduplázták. 

Szabó és Furkó alatt azonban 1000 méter után „megindult a hajó”, és egyre jobban megközelítették az erejükkel elkészült olaszokat, 1500 méternél pedig már át is vették a vezetést. Miután lendületük a táv utolsó negyedére is kitartott, végül majdnem három hajóval előbb értek célba riválisaiknál. 

A zárónapon érdekelt többi magyar egységek közül a B döntőben a paraevezős PR1 egypárban Pető Zsolt, valamint a női kétpárban Preil Vivien és Gadányi Zoltána versenyeztek. A B döntőben az előbbi hajó magyar hajó második, utóbbi a harmadik helyen ért célba, így összesítésben a 8., illetve a 9. helyen végeztek a kontinensbajnokságon (mindkét versenyszámban 9 induló volt). 

A C döntőben versenyzett férfi egypárban Ács Kristóf, illetve kétpárban Szabó Márton és Bácskai Máté mérettette meg magát. Az egypár hatodik, a kétpár negyedik lett, így a 18. és a 16. helyen végeztek az Eb-n (az előbbi versenyszámban 23, az utóbbiban 24 induló volt). 

Női egypárban Bertus Kitti a szombati napon, míg könnyűsúlyú kétpárban Ferencz Panna és Fehérvári Eszter már pénteken letudta szereplését, mindkét hajó a 13. helyen zárt (az előbbi versenyszámban 15-en, az utóbbiban 13-an indultak). 

Az Európa-bajnokságra összesen 35 ország 629 versenyzője nevezett.

A magyar érdekeltségű A döntőkben az alábbi helyezések és időeredmények születtek: 

Férfi könnyűsúlyú egypár:

  1. Galambos Péter (Magyarország) 7:01.52 perc
  2. Gabriel Soares (Olaszország) 7:03.63
  3. Artur Mikolajczewski (Lengyelország) 7:03.83

Férfi könnyűsúlyú kettes:

  1. Szabó Bence, Furkó Kálmán (Magyarország) 6:48.48 perc
  2. Simeone Fasoli, Simeone Mantegazza (Olaszország) 6:57.57
  3. Szergej Abramov, Dmitrij Zincsenko (Moldova) 7:18.45