Berecz Zsombor Európa-bajnok

2021.04.16. 18:45
Berecz Zsombor aranyérmet nyert a portugáliai Finndingi Európa-bajnokságon.

A magyar szövetség honlapja szerint az olimpiai kvótás, 2018-ban világbajnok magyar vitorlázó az élről várhatta a pénteki utolsó versenynapot, amelynek első futamában – összességében a kilencedikben – ötödik helyen végzett, ezzel az eredményével pedig a tizedik futamban elért helyezésétől függetlenül megvédte Európa-bajnoki címét.

Az eredmény még nem hivatalos, azzá csak a záró futam befejezése után órákkal, az esetleges óvások megtárgyalása, a hivatalos eredménylista nyilvánosságra hozatala, illetve a díjkiosztó után válik.

Berecz jól kezdett a kontinensviadalon, ugyanis az első nap után rögtön az élre állt egy-egy negyedik és ötödik hellyel. Ezt követően a második napon kevésbé vitorlázott jól, kilencedik és tizedik helyével összesítésben a második pozícióba csúszott vissza, de a harmadik versenynapot követően – amelyen hatodik, majd hetedik lett – visszavette a vezetést. Csütörtökön aztán óriási lépést tett az aranyérem felé, ugyanis mindkét futamot megnyerte, pénteki ötödik helyével pedig behozhatatlan, húszpontos előnyre tett szert a Rio de Janeiróban olimpiai aranyérmes, illetve négyszeres világbajnok brit Giles Scott-tal szemben. A viadal honlapja szerint a harmadik pozíciót a svájci Nils Theuninck foglalja el.

Berecz sikerének értékét növeli, hogy nem első számú hajójával és vitorlájával indult, és az Eb-t elsősorban felkészülésnek tekintette az ötkarikás játékokra.

(MTI)