A 2021-es szezon második Formula–1-es versenye bővelkedett izgalmakban, nagy csatákban, és az extrém körülmények között kezdődő verseny végül Max Verstappen győzelmével zárult Imolában.

Aki azt gondolta, hogy az idénynyitó Bahreini Nagydíj csak egy kellemes kivétel volt, és Imolától ismét a Mercedes egyeduralmát láthatjuk, az bizony nagyot tévedett. Ugyanis az Emilia-Romagna Nagydíj bővelkedett izgalmakban és a nehéz, esős körülmények között szinte minden versenyző hibázott, ki kisebbet, ki nagyobbat.

A Red Bull hollandja, Max Verstappen majdnem megforgott a biztonsági autó mögött, míg Lewis Hamilton tőle ritkán látható hibát vétett, ami akár a futama végét is jelenthette volna. Csapattársa, Valtteri Bottas teljesen elvesztette a fonalat a futamon és végül egy óriási baleset részese lett George Russellel. Verstappen végül győzött, Hamilton nagy felzárkózást bemutatva lett a 2., míg Lando Norris parádés versenyzést bemutatva, erőből behozta a McLarent a 3. helyre.

A Bukótér aktuális adásában többek között az alábbi témákat is érintettük:

  • Verstappen a legjobbkor váltott szárazpályás gumikra? Mekkorát kockáztatott a holland?
  • Biztonsági autós újraindítás: ki szokott a legjobban reagálni?
  • Hamilton megint mit művelt ezen a versenyen? Vesztett állásból vissza a dobogóra.
  • Ki volt a hunyó a Bottas-Russel ütközésben?
  • Kimondhatjuk, hogy Lando Norris a legtehetségesebb fiatal a rajtrácson? Daniel Ricciardónak fel kell kötnie a gatyát?

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.