Mihály
2 °C
16 °C

Mindörökké Fradi: 118 év alatt 32 bajnoki cím

DSZZS20200627051
2021.04.21. 05:52
Bár a Ferencvárosi Torna Club alapításának napja 1899. május 3., a „football” szakosztály 1900. decemberben alakult meg. Az első bajnoki címre mindössze három évet kellett várni, és 118 év telt el az első és a legutóbbi, a kedden matematikailag is biztossá vált diadal között. Afféle tárlatvezetésre vállalkozunk a „Trófeák termében”, felidézve a legemlékezetesebb sikereket.

A magyar futball első bajnokságait tavaszi-őszi rendszerben bonyolították le 1903-ban, így decemberben tudtak győztest hirdetni, amely a Ferencvárosi Torna Club csapata lett – hároméves fennállása alatt első ízben. A Sport-Világ 1903/51–52. számában így értékelte a Soroksári útiak (akkor még ott volt az FTC pályája) sikerét:

A magyar football-bajnokság sorsa ez évben sok viszontagságon ment keresztül. Az év első matchén a F. T. C. és Postás eldöntetlen mérkőzése s ez utóbbinak a tavasz folyamán felmutatott eredményei arra engedtek következtetni, hogy az első osztályú bajnokság idei győztesei a Postások lesznek. A Postások az őszszel állandó kudarczot vallottak, s a végén már a IV. helyet foglalták el. A bajnokság másik két komoly jelöltje a Budapesti Torna Club és a Ferenczvárosi T. C. volt. A B. T. C. úgy őszszel, mint tavaszszal erős favorit gyanánt szerepelt addig, míg a M. T. K. mindkét fordulóban megverte. Ez a két vereség a B. T. C. bajnokságába került, s míg legerősebb ellenfelét, a F. T. C.-ot legyőzte, ez utóbbi a M. T. K.-t megvervén, a B. T. C.-bal szembeni pontszámai annyira megszaporodtak, hogy vele egy vonalba jutott, s goalarányai kedvezőbbek lévén a bajnokságot ez évben megnyerte.

A Sport-Világ cikkében még azonos pontszámról és jobb gólaránnyal elnyert bajnoki címről van szó, de végül az annalesekbe az került be, hogy a Ferencváros 21, a BTC pedig csak 19 pontot gyűjtött, mivel utóbbinak a 33 FC elleni győzelmét megsemmisítették, mert a pályára lépő BTC-játékosok között ott volt Fey, aki már nem volt a BTC játékosa, sőt a Műegyetem színeiben már játszott is. 

A Fradi 1903-ban duplázott. Polónyi Géza, Kézdivásárhely országgyűlési képviselője, a későbbi igazságügy-miniszter jelentősebb összeget ajánlott fel egy labdarúgó-vándordíj alapítására. Az Ezüstlabdát, hazánk első kuparendszerű sorozatát az MLSZ égisze alatt a MAC írta ki, a dekoratív trófeát Paar János tervei alapján Fábry János ötvösmester készítette el. Az FTC, a MUE, az MFC, a „33” FC, a MAC, a Postás és a Törekvés nevezett a tornára.

A ferencvárosiaknak szerencséjük volt, csupán a döntőben kellett mérkőzniük a díjért. Hanem a „Harihárom” Mikulás-napon igencsak megizzasztotta a zöld-fehéreket a margitszigeti pályán, mert az első finálé 1:1-re vegződött. A megismételt csatát aztán december 13-án magabiztosan nyerték meg 3:0-ra.

Ezen az összecsapáson esett meg az a rendkívüli eset, hogy Pokorny József egyik bombája a Dunában kötött ki, és csak akkor tudták a felek folytatni a találkozót, miután kihalászták a vízből az egyetlen labdát.

1931–1932: Száz százalék, hogy Moldova is megírta

Minden este ima helyett az 1931–32-es százszázalékos bajnokságot nyert csapat összeállítását mondom el magamban, onnan, hogy Szenteltessék meg a te neved, Amsel, Takács I, egészen addig, hogy Bukovi, Takács II, Szedlacsek. Ámen

Moldova György: Ferencvárosi koktél című növellafüzéréből idéztünk, onnan is a Lami, a halhatatlan balhátvéd című gyöngyszemből. A magyar abszurd utolérhetetlen mestere felidézte ebben az írásában a magyar labdarúgás történetének mindmáig utolsó, százszázalékos bajnokságát nyerő csodacsapatát, az 1931–1932-es Ferencvárost, és valljuk be, ez azért már komoly elismerés, hiszen futballcsapatok összeállításai ritkán kerülnek be szépirodalmi alkotásokba.

A BTC 1901-es hibátlan bajnoksága után ez volt a második eset, hogy egy gárda pontveszteség nélkül végezzen az élen az NB I-ben, de valójában az első, hiszen a magyar futball első pontvadászata idején, az új évszázad első esztendejében még – ahogy mondani szokás – kocka alakú volt a labda, mindössze öt csapat részvételével rendezték a sorozatot, és, írd és mondd, nyolc fordulóban sikerült mindenkit megverniük Hajós Alfrédéknak. (Merthogy első olimpiai bajnokunk volt annak a tizenegynek a balösszekötője.)

Apró szépséghiba, hogy Moldova kissé pontatlanul idézte fel a verhetetlen tizenegyet, amely alapesetben így állt fel: Háda – Takács I, Korányi I – Lyka, Sárosi György, Lázár – Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut.

Kétségtelen, Amsel is védett tizenegy alkalommal, ahogy Szedlacsek is pályára lépett ugyanennyiszer, de például Bukovi Márton csak egyszer kapott lehetőséget, és Bukovai néven (akkor éppen úgy hívták), amikor a húszéves Sárosi „Gyurka” éppen sérüléséből lábadozott.

Ebben a legendás idényben a Blum Zoltán edző irányította Fradi 105 gólt szerzett 22 mérkőzésen, olyan elképesztő győzelmek is becsúsztak, mint például a 10:1-es eredmény Kaposváron a Somogy FC ellen 1932. május 1-jén.

A Nemzeti Sport korabeli tudósításából kitűnik, hogy a három fordulóval a befejezés előtt behozhatatlan előnnyel vezető zöld-fehérek számára már csak az volt a tét, hogy pontveszteség nélkül száguldjanak végig a sorozaton, és elérjék a bűvös százgólos határt. (Mindkettőt teljesítették.) 

Gramofonzene bömböli a legújabb slágereket, s türelmetlenül várja mindenki a Ferencváros érkezését. A zöld-fehérek játékra készen érkeznek a pályára, s csak némi rendezkedés kell, hogy pályára futhassanak. A Somogy már régen készülődik öltözőjében, s nincs más vágya, mint hogy szép játékban szenvedje el esedékes vereségét.

Kétségtelen, manapság, a politikai korrektség világában már nem temethetnénk előre a soros áldozatot, de kilenc évtizeddel ezelőtt a tudósító még nyugodtan leírhatta azt, amit gondolt...

A szóban forgó meccsen egyébként Takács II József hat gólt lőtt, a gólkirály is ő lett, majdnem kétgólos átlaggal, hiszen negyvenkétszer talált a hálóba. 

A századikat Toldi lőtte az utolsó előtti fordulóban a III. Kerületnek – 3:1-re nyerte ezt a mérkőzést a Fradi –, az utolsó körben pedig egy újabb 3:1, ezúttal a Budai „11” ellen, amivel megvolt a makulátlan bajnokság.

A Fradinak a tizenkettedik, amióta 1926-ban bevezették a professzionizmust, a harmadik.

És nem ám akármilyen mezőnyben! Az ezüstérmes Újpestben olyan klasszisok rúgták a labdát, mint Dudás, Fogl III (Fogoly néven), Szalay, Avar, a bronzérmes Hungária (MTK) sztárjait pedig Szabó Antalnak, Mándinak, Cseh II-nek, Barátkynak, Kalmárnak, Hirzer-Híresnek hívták. No és a kilencedik helyen végző Kispest halfsorának tengelyében felfedezhettünk egy Purczeld Ferenc nevű zömök játékost, igen, nem tévedés, az akkor ötéves Puskás Ferenc édesapja volt az!

1948–1949: legenda a 140 gólról

Az előző idényben a Csepel és a Vasas mögé kapitális balszerencsével szoruló Fradi 1949-ban visszafoglalta az őt megillető helyet a tabella élén. De hogyan? Az együttes négy helyen változott: a csapatkapitány Rudas Ferenc „csak” visszavette a helyét, de hárman a nyáron érkeztek: Budai II László, a „Púpos” a Hutter Olajból, a Puskással szembeni harcot feladó, az Üllői úton az Olaszországba távozott Sárosi doktor posztjára kerülő Mészáros Dodó Kispestről, valamint Czibor Zoltán – akinek az éppen akkoriban visszavonuló Gyetvai László pótlása lett a feladata – a Komáromi MÁV-ból. Mindhárman azonnal alapemberek lettek az első csapatban. Talán még az edző, Lyka Antal sem gondolta, hogy a változtatások mintegy varázsütésre csodacsapattá teszik az addig legfeljebb (nagyon) jónak mondható együttest. 

Az első fordulóban már a Henni – Rudas, Kispéter, Szabó – Kéri, Kakat – Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor gárda győzött Salgótarjánban 3:1-re. Egyre csak sorjáztak a fölényes győzelmek – 13:0 a Győr, 9:2 a Szeged, 8:0 a Kistext ellen –, és a tavaszi hajrában már ki is engedhetett a társaság, amely kikapott az MTK-tól, az Újpesttől és a Csepeltől, viszont ennek már alig volt jelentősége. A Ferencváros díszlépésben lett bajnok, jelentős fejtörést okozva a hivatásos politikusoknak és a labdarúgó-szövetség korifeusainak egyaránt. Azt a klubot ünnepeltek tízezrek hétről hétre a lelátókon, amelyet a hatalom a legjobban utált, és amelyet (előbb ÉDOSZ, majd Kinizsi néven) kisvártatva csaknem le is törölt a magyar labdarúgás térképéről. 

A gólkirály abban a feledhetetlen bajnokságban 59 góllal Deák Ferenc lett, ami a 30 fordulót tekintve csaknem kettes átlag, de még ez is elmaradt „Bamba” 1945–1946-ban nyújtott emberfeletti, 66 gólos produktumától – apró szépséghiba, hogy azt még a Szentlőrinci AC színeiben érte el. Elképesztő, hogy a Fradiból Kocsis Sándor 33, Czibor Zoltán 18 gólt szerzett az 1948–1949-es szezonban, manapság ilyen teljesítménnyel simán gólkirály lehetne valaki – akkor  például „Kocka” csak negyedik tudott lenni Deák, a 46 gólos Puskás és a 37 gólos Szusza Ferenc mögött. 

1967: Ez volt a huszadik

Géczi – Novák, Mátrai, Páncsics – Juhász, Szűcs – Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Katona.

Erre a fantasztikus tizenegyre már mi, mai ötvenesek, hatvanasok is emlékszünk. Ugyan a tavaszi-őszi rendszerben lebonyolított bajnokságban becsúszott két vereség – Csepelen és Szombathelyen –, de azért fantasztikus bravúr volt az előző idényben veretlenül diadalmaskodó, Molnár, Puskás, Farkas, Fister, Korsós bombacsatársort pályára küldő Vasas trónfosztása. És hát ebben az évben kapta meg Albert Flórián is az Aranylabdát, szóval volt minek örülni Lakat Károly – még nem doktor, 1968-ban lesz az – gárdájának 1967-ben. 

A zöld-fehérek a kilencedik fordulóban veszítettek először pontot Dunaújvárosban, addigra már túljutottak az Újpesti Dózsa elleni, mindmáig sokat emlegetett 3:0-s győzelmen (Népstadion, 76 000 néző, góllövők: Rákosi, Szőke, Albert). A meccs bevonult a magyar irodalomba, e találkozó ihlette Esterházy Péter sokat idézett sorát az Utazás a tizenhatos mélyére című kisregényében:

Amikor Varga Zoli oda-vissza felbőrözte a Noskó nevűt.

Varga, akinek a népszerűsége, sőt akkor már a teljesítménye is vetekedett az idény végén Aranylabdával kitüntetett Albert Flóriánéval, éppen olyan jól játszott, mint amennyire szurkolói elfogultsággal telített a kor egyik legjobb emberfogójáról a fenti kitétel. De még Noskó Ernő sem sértődött meg rajta: 

Zoli tényleg megkavart néhányszor – nyilatkozta jóval később a Magyar Hírlapban. – De nem én voltam az egyetlen, és akkoriban Zoli mellett volt még vagy harminc ragyogó futballista a magyar pályákon. Farkas, Albert, Kocsis Lajos, Tichy, a pécsi Dunai, Palotai Győrben.

Pedig Noskó sem volt akárki a maga hét bajnoki aranyával, olimpiai bajnoki címével. Azon a délutánon a Fradinak minden sikerült. A szigorú Népsport a maximális öt csillaggal értékelte a mérkőzést, bár főcímében („A jobb taktika, az ötletesebb csatárjáték döntötte el a rangadót a Ferencváros javára”) hű maradt önmagához, igazán nem esett túlzásokba. 1967-ben még egytől ötig osztályozták a játékosokat a lap munkatársai, s hogy mennyire igaz, miszerint az „Újpest nagyon is a pályán volt”, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Vargán és Rákosin kívül csak a kapus, Géczi kapott 5-ös osztályzatot. Albertről mindössze ennyit írtak: „Szép gólt lőtt.”

Ez volt amúgy a Fradi huszadik bajnoki címe.

1975–1976: Nyíl és a csikók gyeplőjét Dalnoki fogta vasmarokkal

Géczi – Martos, Bálint, Rab, Megyesi – Nyilasi, Ebedli, Mucha – Pusztai, Szabó, Magyar.

Erre a fantasztikus gárdára már úgy emlékszem, mintha tegnap játszott volna, pedig 45 év telt el azóta, hogy a Dalnoki Jenő dirigálta csikócsapat megnyerte a klub huszonkettedik bajnoki címét. Volt, hogy még Kaposvárra is leutaztunk közgázos évfolyamtársaimmal, a hazai meccseket pedig kivétel nélkül végigtomboltuk az Üllői úton vagy éppen a Népstadionban, ha éppen kettős rangadót játszottak Nyílék. (Pedig – töredelmesen be kell vallanom – akkor éppen a Vasasnak drukkoltam...)

Milyen érdekes, erre a dicsőséges idényre esett az FTC történetének legfájóbb veresége: az Újpesti Dózsa elleni 3–8 1976. május 15-én. Az a mérkőzés, amelyiken a Népsporttól tízes osztályzatot kiérdemlő Fazekas László öt gólt rúgott Viczkó Tamás „őrizetében”.

Mindez azonban nem befolyásolta a bajnokság végkimenetelét, a Fradi két ponttal megelőzte a Videotont, és további kettővel a Dózsát. (A fehérváriak a mai napig nem tudták megemészteni a Ferencváros elleni Üllői úti 1–1-et, amit meggyőződésük szerint Müncz játékvezető alaposan elcsalt – labdaelrúgásért kiállította szegény Májer Lajost –, és ami Karsayéknak a bajnoki címébe került...)

„Túlteljesítettük a tervünket – mondta Dalnoki Jenő a Képes Sport 1976. június 22-i számában. – Erre az évre nem irányoztuk elő a bajnoki címet. Csak egy hároméves terv végére, tehát jövőre következett volna ez a célkitűzés. Jól szerepeltünk ősszel, úgy láttuk, sokat fejlődött a csapat, első helyen fordulhattunk, s ekkor gondoltunk először arra, hogy bajnokok lehetünk.″

1994–1996: Amikor elhozta Pestre a Fradi a Realt és az Ajaxot

Érdekes, a Fradi 25. és 26. bajnoki címére nem elsősorban a trófeák miatt emlékszünk pengeélesen, hanem a máig felülmúlhatatlan Bajnokok Ligája-menetelés miatt. Hiszen az 1995-ös bajnoki diadal hozadéka volt a BL-szereplés, a fantasztikus továbbjutás az Anderlecht ellen Kopunovics góljával az Üllői úton, majd a 3–0-ás győzelem a Grasshoppers ellen a zürichi Hardturm Stadionban Vincze Ottó szédületes góljaival – immár a csoportkörben –, s hogy a zöld-fehérek elhozták Pestre a Real Madridot és a címvédő Ajaxot. 

Az a mágikus zürichi este, zuhogó esőben:

Emlékszünk még arra, hogy Hajdu Attila büntetőt is védett?! Mert mindenkiben csak Lisztes egy, illetve Vincze Ottó két káprázatos gólja maradt meg...

Kétségtelen, a Novák Dezső dirigálta alapcsapatot (Hajdu – Milovanovics, Telek, Szűcs – Nyilas, Vincze O., Keller, Lisztes, Kecskés – Kuntics, Kopunovics) talán nem lehetett Sárosiék, Deák Bambáék, Varga Zoliék szédületes gárdáihoz hasonlítani, de az általuk biztosított élmény akkor is megfizethetetlen volt. 

2003–2004: Infarktusos hajrá zöld-fehér boldogsággal

A 2003–2004-es bajnokság utolsó, 32. fordulója előtt így festett az NB I élcsoportja:

1. Debrecen 56 pont, 2. Újpest 55, 3. Ferencváros 54.

A fogadóirodák legfeljebb ötszázalékos esélyt adtak a Fradinak arra, hogy megszerzi a klub huszonnyolcadik aranyérmét.

És mégis megszerezte. 

Május 27-én, egy csütörtöki napon este fél tízkor egyszerre kezdődött az Üllői úton és a Puskás Ferenc Stadionban a Ferencváros–Debreceni VSC, illetve az MTK–Újpest rangadó.

Egyszerű volt a képlet: ha a Loki győz, mindenképpen bajnok. Az FTC csak akkor lehetett aranyérmes, ha megveri a DVSC-t, és az Újpest nem győz az MTK ellen.

És láss csodát! A Fradi Gera, Tököli és Lipcsei góljaival 3–1-re legyűrte a Lokit, pedig még a klub első bajnoki címére áhítozó debreceni polgármester, Kósa Lajos is elkísérte kedvenceit az Üllői útra. Eközben a Puskás Ferenc Stadionban a tét nagysága alatt összeroppantó Újpest csak 1–1-re volt képes a becsületesen küzdő MTK ellen, és ezek után így nézett ki az NB I végeredménye:

1. FTC 57 pont, 2. Újpest 56, 3. Debrecen 56. 

Jellemző volt egyébként a magyar futballt akkoriban belengő bizalmatlanság légkörére, hogy az FTC–DVSC mérkőzés levezetését Lubos Michel személyében egy szlovák bíróra bízták. Nehogy már csaljon a magyar spori...

(Borítókép: A  bajnok Ferencváros labdarúgócsapatának tagjai ünnepelnek, miután átvették az aranyérmet és a kupát az OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában játszott Ferencvárosi TC–Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés utáni ünnepségen a Groupama Arénában 2020. június 27-én. A Ferencváros 31. bajnoki címét szerezte meg. Fotó:  Szigetváry Zsolt / MTI)