Lemondott Csizmadia Csaba, a Budafok edzője

2021.04.25. 20:30
A Pakstól a labdarúgó NB I 31. fordulójában elszenvedett 9–2-es hazai vereség nem maradt következmény nélkül: Csizmadia Csaba, a Budafok edzője nem sokkal a meccs befejezése után lemondott posztjáról.

Vasárnap este az alábbi közlemény jelent meg a Budafoki MTE honlapján:

„A Paksi FC elleni súlyos vereséget követően Csizmadia Csaba benyújtotta lemondását, amit klubunk vezetősége elfogadott. Közösen úgy érezzük, hogy megtört az az összhang, ami két és fél éven keresztül jellemezte a vezetőedző és az öltöző kapcsolatát. Hálásan köszönjük Csizmadia Csabának azt a sok munkát és erőfeszítést, amit a BMTE-ért tett az elmúlt években, további edzői pályafutásához pedig sok sikert kívánunk.

Jakab János már a 9–2-es budafoki vereséggel végződött mérkőzés közben jelezte, hogy életében ilyen súlyos vereség nem érte, sem játékosként, sem sportvezetőként, semmilyen szinten, és már ekkor érezni lehetett, hogy lesz következménye a súlyos kudarcnak, amely gyakorlatilag a csapat kiesését jelenti az NB I-ből.

„Életemben nem voltam még ilyen helyzetben – mondta. – Rutinos sportember vagyok, de nincs gyakorlatom az ilyen szituációk feldolgozásában. De bárhogyan is alakul az élet, Csizinek hálásak leszünk az elmúlt két és fél évben a csapat élén végzett munkájáért, amiért az NB I-be vezette 75 éve után a Budafok együttesét.

Csizmadia Csaba 2018 októberében vette át a csapat irányítását, előbb megbízott edzőként, majd véglegesítették. Az NB I-ben kezdetben jól ment a csapatnak, de tavaszra elfogyott az erő, a lendület, és egyik vereség a másikat követte. És a lejtőn nem volt megállás...