Menesztette edzőjét a pocsék formában lévő Bundesliga-csapat

augsburg
2021.04.26. 14:51
A német labdarúgó-bajnokságban szereplő Augsburg vezetősége menesztette Heiko Herrlich vezetőedzőt.

A klub hétfőn jelentette be a tréner távozását, egyúttal azt is közölte, hogy helyét Markus Weinzierl veszi át, aki korábban már volt a csapat edzője.

A jelenlegi helyzet elemzését követően arra a következtetésre jutottunk, hogy váltásra van szükségünk a vezetőedzői poszton

– mondta Stefan Reuter sportigazgató.

Augsburgból azután kellett Herrlichnek távoznia, hogy az együttes a legutóbbi fordulóban kikapott az 1. FC Kölntől (a legutóbbi négy bajnokin pedig csak egy pontot szerzett), ezzel négy pontra csökkent az előnye a kölniekkel szemben, akik jelenleg a 16., osztályozós pozíciót foglalják el.

Utóbbiak a vesztett pontok tekintetében az utolsó előttiek, mivel a Dárdai Pál vezette Hetha BSC három mérkőzéssel kevesebbet játszott, és csak három pontra van a Kölntől.

Herrlich tavaly március óta irányította az Augsburgot, az új tréner, Weinzierl pedig 2012 és 2016 között volt a csapat vezetőedzője.

(MTI)

Borítókép: John Macdougall / AFP