Sambo az új Overdose, csak kitartóbb kiadásban

P  4368
2021.04.29. 17:50
Kincsem, Imperiál, Overdose... A kiemelkedő tudású és eredményességű magyar versenylovak panoptikuma – bár meg kell mondani, Overdose Nottinghamshire-ben jött a világra tizenhat éve, de az előbbi kettő tőrőlmetszett „honfitársunk” volt. Utóbbi hat éve költözött el az örök legelőkre, és azóta várjuk bizakodva, hogy felbukkan az utód, az újabb nagy magyar versenyló. És talán most rátaláltunk egy megejtő szépségű hároméves pej mén, Sambo személyében. Nála jártunk Alagon, a 15-ös istállóban.

Kincsem (1874–1887) zsenialitásához, nagyságához nem férhetett kétség, Blaskovich Ernő sárga csodakancája pályafutása alatt 54 versenyen indult szerte Európában, és egyszer sem talált legyőzőre. Imperiál (1960–1989, a legendás Aperianov Zakariás idomításában), a sárga keselylábú mén három évadban maradt veretlen, végül 25 versenyéből húszat megnyert, ami szintén káprázatos bravúr.

Overdose (2005–2015), az angliai születésű, de Mikóczy Zoltán, majd egy konzorcium révén sokáig magyar tulajdonban lévő, és Alagon Ribárszki Sándor által trenírozott pej mén karrierjét elképesztő „hype” övezte, Kincsemhez hasonló tehetségű lónak tartották, de az az igazság, hogy „csak” sprinter volt, tehát például a másfél mérföld távú Magyar Derbyn sohasem állt rajthoz, de még az egy mérföld is túl hosszú volt neki. Savós patairhagyulladás vetett véget illusztris karrierjének, majd később egy sajnálatos kólika az életének. 

Ez a három angol telivér tekinthető a magyar lósport másfél évszázada három állócsillagának, és Overdose visszavonulása óta reménykedve várjuk az utód(ok) jelentkezését. 

A közelmúltban Tour to Paris tűnt a méltó Overdose-utódnak. Hammersberg Elemér pej ménje 2018-ban tíz hossz előnnyel nyerte meg az 1600 méter távú Nemzeti Díjat, ezzel ötödik versenyét behúzva, egyszersmind megőrizve veretlenségét. Az Overdose-hoz hasonlóan sprinteradottságokkal rendelkező ló – Dózihoz hasonlóan Ribárszki-nevelés – később az ország határait átlépve két versenyt is nyert magyar futtatójának, de emellett ki is kapott. 2019 szeptemberében francia tulajdonba került, Alain Jathiere és Gerard Augustin-Normand vásárolta meg felesben. Két nagydíj-győzelem és több helyezés született azóta, és Dubajban is pályára lépett.

És most itt van Sambo – akire Kovács Botond, az ismert magyar szakértő, a Kincsem Park startere hívta fel a figyelmemet –, a hároméves veretlen pej mén, ez a varázslatos szépségű, kecses angol telivér, a Bársony házaspár tulajdona, akit már most Overdose-zal emlegetnek egy napon, sőt, a bemutatkozó versenyén aratott elsöprő győzelme – tizennégy lóhossz előnnyel! – már-már a legendás Secretariatet, minden idők legfantasztikusabb versenylovát idézte, aki 1973-ban világrekordnak számító 31 hosszal nyerte meg az egyesült államokbeli Hármaskorona harmadik állomását, a Belmont Stakes versenyt.

Sambo – Bakos Gáborral a nyergében – idén kezdett el versenyezni. Első futása alkalmával tehát 14 hosszal győzött, a második már szorosabb volt, de a másfél lóhossz alapjában véve biztos sikernek számított egy mérföldön, míg a harmadik versenyén április 25-én, múlt vasárnap, az 1900 méteres távú Zirci Díjon ismét fölényesen nyert, hat hosszal verve a mezőnyt. 

2019 szeptemberében volt a baden-badeni árverés – idézte fel Bársony Erzsébet az Alagi Versenyló Tréningközpont 15-ös istállója előtt, a szikrázó április végi napsütésben, hogyan is történt a nagy egymásra találás Sambóval. – Előtte két héttel Deauville-ben vettem két lovat, az volt a terv, hogy kezdő tulajdonosként egyelőre beérem ennyivel. Édesapám még a legendás Bagi Imre idejében volt tenyésztő és futtató, tizenöt-húsz évig. Kezdetben engem abszolút nem vonzott a futtatás. Maga a lovaglás igen, korábban hobbiszinten lovagoltam, de inkább a westernirányban gondolkodtam. Nos, apu már húsz éve visszavonult, és az én történetem úgy kezdődött, hogy elhatároztuk, meglepjük a papát a hetvenkilencedik születésnapján egy yearlinggel, és térjen vissza a család a galoppra. (A yearling egy- és kétéves kor közötti fiatal ló, már nem csikó, de még nem is felnőtt. Kiejtése jírling, de Magyarországon jerlingnek ejtik – a szerk.) De másképp alakultak a dolgok, nagy lett a szerelem köztem és a Kovács Sándortól vásárolt Red Treasure között, úgyhogy rá másfél évvel úgy döntöttem, veszek még két lovat. 

Ekkor ment el Deauville-be az árverésre. Erzsébet, a diplomás közgazdász és tőzsdei bróker mindig egy határozott koncepció mentén tervezett, és Deauville után Baden-Badenbe nem vásárolni ment, őt oda csak meghívták, mert szerették volna megismerni. Ezt egyfelől megtiszteltetésnek tartotta, másfelől úgy gondolta, nem árt tapasztalatot gyűjteni kezdő lótartóként. 

Mindig is csapatban gondolkodtam, ma sem tartom magam nagy futtatónak, amit elértünk, az egy csapat érdeme, nem az enyém. Nem titok, nem vagyok könnyű ember, tudják rólam, hogy maximalista vagyok, magasak az elvárásaim, de ha megtalálom a megfelelő embert, akkor tűzön-vízen keresztül ragaszkodom az illetőhöz. Így kezdődött a munkakapcsolatom Bakos Gáborral is, de erről majd egy picit később.

Mielőtt saját csapatot alapított volna, három trénerrel is próbálkozott Gábor előtt. 

Nem illett össze a koncepciónk. Én is fontosnak tartom a nyerést, én is nyerni megyek egy versenyre, de van a győzelemnél fontosabb szempont is. Nekem a ló az első, mindenekelőtt az egészségi állapota. Bakos Gabival első tréneremnél találkoztam, ő volt Red munkalovasa. Még mindig kezdőnek számítok ebben a szakmában, igyekszem tanulni, de az a hitvallásom, hogy a tréner feladata, hogy foglalkozzon a lóval, a tulajdonosnak nem ez a dolga. A tulajdonosnak a hátteret kell biztosítani. És akkor két éve augusztusban elmentünk Deauville-be, ahol megvettük Mystic Maleficentet, aki nekünk csak Margitka, ő a férjem nagy szerelme, ő látta meg és választotta ki a kancát, és akkor vettük meg Ice Venomot, ő most is itt van az istállóban a tizenegy lovunk között.

Bársonyék a kislányuk, Jázmin beceneve után keresztelték el Jazy Teamnek a csapatukat. 

Summa summarum, Deauville után kimentünk Baden-Badenbe. Sokan úgy gondolják, hogy a származása miatt vettük meg Sambót. Fogalmam sem volt Sambo pedigréjéről. Én sohasem a pedigrét nézem. Nekem szerelem kell, hogy kijöjjön az istállóból a ló, és kialakuljon kettőnk között a kémia. 

Sambo már kicsit idősebb volt, yearling, amikor Erzsébet szeme megakadt a pej ménen.

Kimentünk Baden-Badenbe az előző trénerrel és a férjemmel, igazából csak nézelődni, mert én tanulni akartam, ismeretségeket kötni, kialakítani az ebben a szakmában elengedhetetlen kapcsolatrendszert. Előzőleg Deauville-ben is annyit tanultam négy nap alatt, mint itthon egy évben. 

Bársonyék trénerének a papírján hat csikó neve állt, ezeket szerette volna megnézni. Ilyenkor az árverésen egy udvarban, az úgynevezett nyári bokszokban állnak a lovak, oda lehet menni megnézni őket, megkérni, hogy hozzák ki, vezessék fel a csikókat, yearlingeket. Erzsébet csak téblábolt ott, mert tudta, már végére ért a büdzséjének, abban az évben már nem vesz több lovat.

Sambo volt a hatodik a trénerünk listáján, és én arra emlékszem, hogy kinyílt az ajtó, kijött Sambo, és a jelleme, a kisugárzása szinte sokkolt. A szeméből sugárzott az a bohókás huncutság, benne volt az a csibészség. Láttam, hogy nagy zsivány, ugyanakkor csupa szív és lélek. És az a szerethető flegmaság, az az önbizalom, hogy megjöttem, tessék, itt vagyok! A nagy színészekre mondják, hogy olyan színpadi jelenlétük van... hát Sambónak megvolt a jelenléte. A másik pedig, hogy nagyon figyelem a ló idegrendszerét, és Sambo nyugodtnak tűnt, de határozottnak. Nem szaporítom a szót, kölcsönös szerelem volt első látásra. A férjem is azonnal látta, hogy itt baj lesz, hiába értünk a végére a tervezett büdzsénknek. 

Erzsébet mindig is önálló személyiség volt, a házasságon belül is, és ezt a férje is tiszteletben tartotta. 

Én soha, semmit nem kértem a férjemtől, de ott és akkor úgy kezdtem könyörögni neki, mint egy kisgyerek. Hogy nekem ő kell, mármint Sambo, és amikor megkérdezte, hogy miért kell, nem tudtam megmondani, csak azt ismételgettem, hogy kell. 

Abban maradtak, hogy tízezer euróig elmennek a licitben, de tovább semmiképpen. Sambo a 96-os sorszámú ló volt, amikor a 95-öshöz értek az árverésen, Erzsébet kiment a teremből, mert már nem bírta idegekkel.

Elmentem a világ végére, és amikor visszaérkeztem, már a 97-esre licitáltak, és kiírták, hogy a 96-os mennyiért ment el. Tizenhatezer euró, na mondom, ez több, mint amennyit mi Sambóra szántunk. És rám nem jellemző módon elpityeredtem... Bementem a csarnokba, látom, hogy a férjem faarccal ül, azt mondtam magamban, felnőtt nő vagyok, csak nem fogok itt sírni, amiért elvitték a kiszemelt lovamat. És akkor Feri felemelte a lábát, és faarccal kivett alóla egy papírt, amelyiken rajta volt a ló neve. Sambo a miénk volt! Én mint egy kisgyerek, elkezdtem bőgni...

Erzsébetnek fogalma sem volt róla, ki fia, borja Sambo, mit sem tudott a családfájáról, csak beleszeretett. Hogy vajon a 16 000 euró sok pénz egy Tai Chi-ivadékért? Nézőpont kérdése.

Az az igazság, hogy másfél héttel korábban szemtanúja voltam Deauville-ben, hogy egy másfél éves yearlinget 1,5 millió euróért vittek el, tehát a lószakmában őrült árak is vannak. Szerencse is kell ehhez, Sambóval kapcsolatban semmiféle elvárásom nem volt. Tavaly az első futása után, amikor 14 hosszal nyert, már bejelentkeztek érte külföldről, szép összeget kínáltak érte, jókora haszonnal tudtam volna túladni rajta, de nem adtam! Sambo liebling! Sambo elsősorban nem eladásra szánt ló. Ha mégis az eladás mellett döntenék, ennek a legfontosabb tényezője az lenne, ha olyan csapat jelentkezne be érte, amely többet tudna adni Sambónak, mint mi. Az elsődleges tényező a hová és miért lenne, nem a mennyiért.

Tavaly október 18-án a nyeretlen kétévesek versenyén mutatkozott be Sambo, és 14 hosszal verte a mezőnyt. Akkor érkezett be az első komoly ajánlat. Akkor figyelt fel rá a szakma, és akkor indultam ki Deauville-be egy újabb árverésre a férjemmel és Bakos Gabival, és mire kiértünk, már füstölt a telefonom. Mindenki Sambóról beszélt. Már akkor mondták, hogy várják egy nagy németországi versenyre, de mi még nem engedtünk, nem éreztük úgy, hogy készen állna ekkora megméretésre. Édesapámtól azt tanultam, hogy sokszor a legjobb lovat a türelem hozza meg.

A lovakat nem lehet a végtelenségig futtatni, ötéves koruk környékén érik egy a csúcsformájukat, tehát a hároméves Sambónak van még bőven ideje.

Persze, mint minden futtatónak, nekem is az az álmom, hogy Sambo csodálatos karrierje után fedezőmén legyen, de ha másképpen alakul az élete, akár heréltként tovább versenyezhet, ha egészségi állapota engedi. Van itt Alagon egy kilencéves herélt versenyló is, Báthory. Ő egy csodálatos sprinter, szerintem az egyik legjobb Magyarországon, és a mai napig csodálatos fizikummal és fantasztikus versenyképességekkel rendelkezik. 

Sambo a július első vasárnapján esedékes Magyar Derby esélyese. Vajon elindítják? Ez Erzsébet szerint az idomár, egyben a zsoké, Bakos Gábor kompetenciája. Sokan azt akarták, hogy Sambo május 9-én, a Nemzeti Díjon is fusson, de Erzsébet óvatos, kiszámított program szerint menedzseli a lovat, és a trénerrel egyetértésben úgy döntöttek, kéthetente nem versenyezteti Sambót. 

Végül is Gábor dönt, tehát ha pénteken azt mondja, hogy edzésen olyat ment, hogy csak na, akkor vasárnap elindítjuk, de alapesetben nem akarjuk kizsigerelni a lovainkat. Én ilyen trénert kerestem, és Gábor pont ilyen. 

Közben megérkezik Bakos Gábor, a 36 éves zsoké-tréner, a vékony, alacsony fiatalember. Mint megtudom, 55 kiló, tehát ideális zsokésúly és -termet. Most fejezte be a délelőtti tréninget Sambóval.

Nekem rögtön megtetszett, szimpatikus, kompakt, csibész ló, olyan volt, amilyennek lennie kell egy yearlingnek – mondja az orosházi születésű zsoké. – Másfél éves volt, a belovaglásnál akadtak kisebb, nagyobb zökkenők, voltak az agyával gondok, de aztán minden kisimult. Picit makrancos volt, de ma már gyönyörűen dolgozik. Még mindig érésben, fejlődésben van, egy nagy, komolytalan gyerek. Még rengeteg tartalék van benne. Szeret futni, és miután kifutotta magát a tréningen, szép nyugodtan hazasétál. Amikor reggel felnyergelem, még nem ficánkol, pont akkor jön meg a kedve, amikor kiérünk a pályára. Ideális versenyló. Szerdán és vasárnap pihenő van, de a többi napon dolgozik, hogy erősebben, hogy könnyebben.

A tavalyi bemutatkozó versenyén elért fölényes győzelmet még Bakos sem várta a lótól, hiszen még növésben volt, de kiderült, versenyen sokkal többre képes, mint edzésen. A második futása szorosabbra sikerült, de ahogy Gábor mondja, nem volt zökkenőmentes a felkészülés, meg aztán az 1600 méter is kicsit rövid volt neki. A Zirci Díjon, 1900 méteren már megint megvolt a fölényes győzelem, hat hosszal, itt már a mezőny is erős volt.

Azt tervezem, hogy indulunk a Magyar Derbyn, aminek másfél mérföld, 2400 méter a távja. Esetleg elindítjuk egy kisebb külföldi versenyen is, majd meglátjuk, hogyan tovább. Olaszországban gondolkozunk, még a július negyedikei derby előtt. Ahol már nézők is lesznek, ha minden jól megy, május elején nyit a nézőtér. Hogy milyen távlatai vannak Sambónak? Remélem, legalább olyanok, mint a bátyjának, Nanchónak, aki Group 3-as és Group 1-es versenyeket is nyert. Ő már nincs magyar tréningben, mert eladták. Nancho Sambo féltestvére, az apjuk, Tai Chi ugyanaz. Nancho most már hatéves, a negyedik éve végén érte el a legszebb eredményeit.

A nagyközönség csak Overdose-ra emlékszik, ő fantasztikus reklámot kapott, de ahogy Gábor és Erzsébet egybehangzóan állítja, sok jó ló van Magyarországon, igazán nívós a mezőny.

Itt tartunk a beszélgetésben, amikor Erzsébet javasolja, hozzuk ki Sambót a boxból. Gábor bemegy az istállóba, és kisvártatva kivezeti a pej mént a szikrázó napsütésbe.

Fénylik, szinte csillog a szőre, kecses, karcsú termete vonzza a szemet, a laikus is látja rajta, hogy különleges paripa. És felettébb fotogén, a vak is látja, hogy imádja, ha fotózzák.

Jobbról Gábor fogja a szárat, balról Erzsébet, így pózolnak a fotóhoz, középen természetesen a sztár. 

Aztán megismerkedünk a team tagjaival, Erikával, a munkalovassal, Patrikkal, a lovásszal és Zoltán patkolókováccsal. Olyan ez a társaság, mint egy nagy család. 

A lótartás nem olcsó mulatság, Erzsébet nem sajnálja a minőségi takarmányt, az állatorvost, sőt, a gyógymasszőrt sem a tizenegy lovához.

Ők is élsportolók, csak négy lábbal. Azt vallom, csak azt tudjuk kivenni a lovainkból, amit beleteszünk, ugyanúgy van ez, mint az embereknél, sportolóknál.

Aztán visszakanyarodunk Sambo pedigréjéhez, kiderül, nemcsak apai ágon nemesi a származás, hanem anyai részről a nagypapája Galileo volt, aki fogalom a lóversenyzés világában, manapság, 23 évesen a legkeresettebb fedezőmének egyike. Közben bemegyünk az istállóba, sorra megsimogatjuk a gyönyörűségeket: Kinderdijkot, az óriás termetű Bravestone-t, aki a legendás Churchill ivadéka, és még csak kétéves, a csipkedős Maaredet, aztán Maximot, a sárga Agreementet, megérkezünk Sambóhoz, aki csókot vált a gazdájával, Ice Venom a következő, Provokatív, Sarcelles sötétpej kanca csikó, aki Erzsébet kislányával egy napon született, január 14-én. És végül Margitka, Mystic Maleficent, aki most kint van a patkolókovácsnál, vele szemben pedig Dubai Tigress. 

Aki szereti a lovakat, annak ez egy valóságos paradicsom. Mindegyik dugja, nyomja a fejét az ember kezéhez, kikövetelik a simogatást, és Erzsébet nem is fukarkodik a kényeztetéssel. Aztán lassan kifutunk az időből, megérkezik Erzsébet férje, Ferenc is, aki szintén hasonló gondolkodású, beszélgetünk még egy pár percig, majd eljön a búcsú ideje.

Mi az utolsó gondolatom? Hát az, hogyha versenyló lennék, csak azt szeretném, ha Erzsébet lenne a gazdám...

 

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)