Gizella
9 °C
14 °C

Magyarország vizei készen állnak – szabadidős programsorozat indul

DSC3907
2021.05.04. 16:59

Hazai Vizeken néven szabadidős rendezvénysorozatot indít a Magyar Kajak-Kenu-szövetség – jelentette be a szervezet a keddi sajtótájékoztatóján, amelyen elhangzott hogy portálunk, az Index.hu stratégiai megállapodást kötött a szövetséggel, melynek keretein belül színes riportokkal számolunk majd be az eseményekről.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke elmondta, tavaly tavasszal szerették volna elindítani a sorozatot, azonban a koronavírus-járvány akkor közbeszólt.

Idén egységes egésszé szervezzük a vízitúra-versenyeket, vagyis új nevén a beevezéseket, az átevezéseket, és a SUP-eseményeket, így májustól szeptember végéig összesen 12 rendezvényre várjuk az érdeklődőket a vízpartok mentén

– fogalmazott Schmidt Gábor, aki hozzátette, Magyarország vizei készen állnak, rendkívül színes programsorozat tárul elénk, szeretettel várják a hazánkban üdülő, aktív pihenést választókat.

Fekete-Szalóky Zoltán, az Index.hu főszerkesztője hangsúlyozta, lapunknak nagy megtiszteltetés, hogy egy fontos szabadidő-rendezvénysorozat élére állhatunk, ezáltal jó hírét vihetjük a sportolásnak, az egészséges életmódnak és a belföldi turizmusnak egyaránt. 

A Hazai Vizeken rendezvénysorozat május 15-én Dunakeszin indul, a programokról az evezzitthon.hu weboldalon tájékozódhat!

Sipos Dávid, Dunakeszi sportért felelős alpolgármestere elmondta, a jövő hét végi eseményen a 24 kilométeres táv mellett egy 8 km-es rövidebb útvonal is szerepel a kiírásban, a SUP-ok kedvelői pedig 5 km-es túrára, illetve ügyességi számra is nevezhetnek.

A két kiemelt esemény a július 10-i Balaton- és az augusztus 7-i Tisza-tó átevezés lesz, utóbbit az úszókkal együtt szervezik meg. Ezen kívül nyolc, úgynevezett beevezést is szerveznek, többek között a Szigetközben, a Felső-Tiszán, a Bodrogközben és a Dunán.

Kücsön Gyula, a sarudi Tisza-tó Beevezés főszervezője úgy fogalmazott, hogy május 29-én a sarudi KalandParthoz hívják a szabadidős sportolókat, akik 5,7 és 19,3 kilométeres távon evezhetnek. Hozzáfűzte: a település kiemelt látványossága a 2017-ben átadott sarudi Élményfalu, amely 2000 négyzetméteres területével és a 30 elemből álló játékszigetével Európa második legnagyobb vízi játszótere. Emellett a poroszlói Ökocentrumban a Tisza-tó egyébként láthatatlan életébe is betekinthetnek az érdeklődők.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)