Antal, Anett
16 °C
24 °C

Minden olimpikonnak küld vakcinát a Pfizer

GettyImages-1230289434 (1)
2021.05.06. 14:35
A Pfizer–BioNTech csütörtökön bejelentette, hogy megállapodást kötött a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, melynek értelmében oltást biztosít a tokiói olimpián részt vevő sportolók és küldöttségek számára.

Korábban a NOB világosan leszögezte, hogy nem teszi kötelezővé az oltást az olimpiára utazóknak, ám arra ösztönöz mindenkit, hogy éljen az oltás lehetőségével. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság eddig határozottan ellenezte, hogy az olimpiára készülő sportolókat soron kívül beoltsák, de azt hangsúlyozta, hogy fontos az oltakozás a játékok előtt. 

A Pfizer és a BioNTech segítő kezet nyújtott a Thomas Bach vezette szervezetnek: csütörtökön bejelentették, hogy az összes sportoló és delegáció számára elegendő vakcinát szállítanak még a július 23-án kezdődő olimpia előtt. A közleményből az is kiderült, hogy a két vállalat fogja koordinálni az oltóanyagok elosztását a tagországok között. A vakcinákat május végén kezdik el szállítani, és hozzáteszik ahhoz a mennyiséghez, amit az egyes országok amúgy is rendeltek.

A tokiói olimpiát a koronavírus-járvány miatt tavaly nyárról idénre halasztották, és idén is folyamatosan beszédtémát szolgáltat. Februárban lemondott a szervezőbizottság elnöke, majd politikai nyomásra bejelentették, hogy nem lehetnek külföldről beutazó nézők a játékokon. Egy Tokióban élő magyar az Indexnek úgy fogalmazott: a kocka el van vetve, egyes sajtóhírekkel ellentétben biztosan lesz olimpia.

Ennek ellenére a japán közvélemény továbbra is erősen megosztott a rendezéssel kapcsolatban, sokan nem támogatják a játékok megtartását. A NOB közleményében kiemelte, hogy a kételyek eloszlatása miatt is egyezett meg a két gyógyszergyártóval.

Japán lakosságának mindössze egy százaléka van beoltva jelenleg, Tokióban és más prefektusokban különböző szigorítások vannak érvényben. Többek között a bárok, az éttermek és a boltok is zárva vannak.

(Borítókép: NurPhoto / Getty Images Hungary)