Megfosztották koronájától LeBron Jamest

2021.06.04. 08:04 Módosítva: 2021.06.04. 08:08

Nem lesz címvédés az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), miután a rájátszás első körében a nyugaton 2. helyen kiemelt Phoenix Suns könnyedén, 113–100-ra legyőzte a tavalyi bajnok Los Angeles Lakerst a párharc hatodik mérkőzésén.

Igaz, 2–1-re még a Lakers vezetett, a negyedik találkozón Anthony Davis megsérült, aki így a következő mérkőzést is kihagyta. Bár a sorsdöntő, hatodik összecsapásra valamelyest összedrótozták, és visszakerült a kezdőbe, mindössze 5 percet és 25 másodpercet töltött a pályán, a hiányát pedig nem tudták elviselni LeBron Jamesék – volt olyan pillanat, amikor a Suns 29 ponttal vezetett.

De nemcsak Davis kiesése okozott problémát a Los Angeles-ieknek, hanem Devin Booker megfékezése is. A 24 éves játékos egy pillanatig sem illetődött meg, nem lehetett érezni rajta semmiféle nyomást: mind a kilenc büntetőjét bedobta, tíz triplájából nyolc a gyűrűben landolt, 22 mezőnykísérletéből pedig 15 volt jó. Végül 47 ponttal és 11 lepattanóval zárt, ezzel kis túlzással egymaga elintézte a címvédőt.

A Suns a győzelmével ráadásul olyat mondhat el magáról, amire még nem volt példa az NBA-ben: LeBron James ugyanis eddig egyszer sem vesztett párharcot a rájátszás első körében, eddigi mérlege 14–0 volt. Arról nem is szólva, hogy James az előző 10 idényben minden alkalommal bejutott a döntőbe, amikor csapatával – Miami Heat, Cleveland Cavaliers, Los Angeles Lakers – elérte a rájátszást.

A játéknap másik mérkőzésén a Denver Nuggets is kiharcolta a továbbjutást, Nikola Jokics 36 ponttal, 8 lepattanóval és 6 assziszttal járult hozzá a Portland Trail Blazers elleni 126–115-ös sikerhez.

A rájátszás eredményei
Nyugati csoport

Los Angeles Lakers (7. helyen kiemelt)–Phoenix Suns (2.) 100–113
A párharc végeredménye: 2–4

Portland Trail Blazers (6.)–Denver Nuggets (3.) 115–126
A párharc végeredménye: 2–4

Pénteki mérkőzés
Nyugati csoport

Dallas Mavericks (5.)–Los Angeles Clippers (4.)
Az állás: 3–2