LeBron James nem lesz ott az olimpián

2021.06.04. 10:21

LeBron James bejelentette, hogy nem vesz részt az idén nyárra halasztott tokiói olimpián – írja a Yahoo.

A Los Angeles Lakers 36 éves, kétszeres olimpiai bajnok kosarasa inkább kipihenné magát a nyáron, egyúttal maga mögött tudná végleg bokaproblémáit.

A Lakers csütörtökön kikapott a Phoenix Sunstól, ezzel kiesett az NBA rájátszásának első körében – LeBron James karrierje során először búcsúzott ilyen korán –, a találkozót követően pedig arról beszélt, hogy nem utazik Japánba az amerikai válogatottal, helyette inkább egy másik csapatban játszik – utalt ezzel arra, hogy a nyáron mutatják be a főszereplésével a Space Jam 2-t.