A székely pékmester mert nagyot álmodni

D  MJ20140819029
2021.06.05. 18:13
Néhány hónapon belül áll az Erőd, a története legszebb bajnoki helyezését – negyedik hely a román Liga 1-ben – elérő, és a nemzetközi kupaporondra kijutó Sepsi OSK legújabb szimbóluma. Diószegi László klubelnök és sikeres pékmester mutatja be az Index olvasóinak a határon túli magyarság labdarúgásának egyik ékkövét, a sepsiszentgyörgyi futballklubot.

Ahogy Csíkszereda felől beérkezünk Sepsiszentgyörgyre, az út bal oldalán egyből a háromszéki futballjövő köszönt ránk. A két éve átadott, madártávlatból is impozáns sportcsarnok, a Sepsi Aréna tőszomszédságában már zölden virít egy vadonatúj műfüves pálya, s több hektáron zajlik a földmunka – néhány éven belül itt áll majd az új stadion és az edzőközpont. Egy hatvanezres lélekszámú városhoz mérten csodálatos, irigylésre méltó sportinfrastruktúra; bárhol megállná a helyét Európában, Romániában pedig az elitklubok lehetőségeivel is versenyre kel.

Csaknem három éve, 2018 novemberében, székelyföldi futballtúránk befejező állomásán vetettem papírra ezeket a sorokat, honfiúi optimizmussal telve, de bármennyire erős is volt a derűlátásom, kevesen gondoltuk volna, hogy a román élvonalba bő egy évvel azelőtt feljutott Sepsi OSK 2021 nyarán már az UEFA Európa Konferencia Ligában indul, azaz kilép a nemzetközi porondra.

Akkor még állami tulajdonban volt a régi stadion – nota bene, a román állam egy vasat sem költött rá, minden fejlesztés a tulajdonos Diószegi László nevéhez, páratlan szervezőkészségéhez fűződött –, de időközben átkerült önkormányzati tulajdonba. Ma pedig már szerkezetkészen áll az Erőd, a pompás, új stadion – nem titok, magyar pályázati pénzből, 20-25 millió eurós költséggel –, amelynek átadását augusztusra tervezik.

Hogy miért becézzük Erődnek? Mert a Kós Károly és Makovecz Imre építészi stílusjegyeit magán hordozó létesítmény a tornyaival ténylegesen is erődítményre hajaz, és nem titkolt szándékunk, hogy az ellenfélnek inába szálljon a bátorsága, amikor belépnek e falak közé. Ha esetleg túljutnánk a Konferencia Liga második fordulóján – merthogy az elsőben erőnyerők leszünk –, akkor úgy tervezzük, hogy a második körös riválisunkat az addigra már felavatott stadionunkban fogadjuk, álmodozik Diószegi, a földkerekség vélhetően egyetlen klubtulajdonos pékje, amikor belefog imádott Sepsi OSK-ja történetének felidézésébe. 

De ugorjunk vissza ismét két év fél évet az időben. Annak idején a régi stadionnal szemközti Bertis Pubban beszélgettünk az elnökkel a kezdetekről. 

2011-ben a második porckorongsérvműtétem kicsit balul sült el: megsértették az ideget, két hónapig ágyban feküdtem. Volt időm gondolkozni – emlékezett Diószegi. – Néhány nap után áthívtam a barátomat, egyben szomszédomat, Kertész Dávidot, aki tanult szakmájára nézve építészmérnök. Elmondtam neki, a pékség elég jól megy, mi lenne, ha újraindítanánk a városban a focit, amely 2008-ban megszűnt. Egy nap alatt meg is egyeztünk, egyedül a klub színeiben volt vita, én zöld-fehéret választottam volna, mert az egész város fradista, de végül meggyőzött, hogy a hagyományokra tekintettel tartsuk meg a piros-fehér színeket.

Kezdetben az is gondot jelentett, hogy a megye kettőbe, a román ötödosztályba benevezzék a klubot, mert nem volt elég összeszedni a csapatot korábbi idős játékosokból, utánpótláscsapatot is kellett indítani, de kis szerencsével – egy lelkes helyi testnevelő tanár, futballedző, Siklódi Ferenc éppen egy U17-es csapat indításán fáradozott – az is sikerült. A fejlődés szemkápráztató volt, még úgy is, hogy Diószegi két alkalommal is visszautasította azt a lehetőséget, hogy egy visszalépő klub licencével ugorjon feljebb, az elnök azt vallotta, és ma is azt vallja, hogy csak a verejtékkel kivívott siker elfogadható, ajándékra a Sepsi OSK nem tart igényt. Ahogyan fogalmazott:

Én minden meccset csak a zöld füvön akarok megnyerni.

Amikor már a másodosztálynál tartott a klub, Diószegiék új kihívásokkal szembesültek. Fel kellett újítani a stadiont. Amikor értesült róla, hogy bontják az Üllői úti Albert-stadiont, Diószegi László kért onnan ezer széket. Majd másik ezret a Puskás-stadionból. Úgy tűnt, egyszerűen nincs legyőzhetetlen akadály a Sepsi OSK előtt. A csapat rögtön feljutott, s az első osztályt brassói és ploies­ti albérletben kezdte meg.

De aztán Székesfehérvárról került beléptetőrendszer, Dunaszerdahelyről Világi Oszkár klubtulajdonos jóvoltából kandeláber, s 2017-ben már a saját pályáján harcolta ki a bennmaradást az együttes egyfajta, már-már megható összmagyar összefogásnak köszönhetően.

Kezdetben a pénzügyi hátteret Diószegi kiemelkedően sikeres péksége biztosította. Az elnök gyerekként a zsebpénzét az utolsó lejig arra költötte, hogy elkísérje a csapatot a vidéki kiszállásokra.

2002-ben vette át a pékséget a szüleitől, akkor hat alkalmazottból, egy kemencéből és egy szállítóautóból állt a cég. Idővel kétszázhúsz alkalmazottja lett, harminc autóval az ország tizenkét megyéjébe szállítottak pékárut, még Londonban is nyitottak üzletet.

 

A Lipóti pékség, amellyel testvéri a kapcsolatuk, Diószegi receptje alapján süti egyik kedvelt termékét, az erdélyi pityókás kenyeret.

Én már túljutottam az álmomon – fogalmazott lapunknak a tulajdonos. – Már nem akarok egyetlen új pékséget sem nyitni, el is hanyagoltam a céget, igazából a feleségem viszi. Időközben a londoni üzlet bezárt, és azt sem titkolom, hogy a koronavírus-járvány egy kicsit megtépázta a vállalkozást, mintegy tizenöt százalékkal csökkent a forgalmunk, mert a maszkos világban sokan elkezdtek otthon kenyeret sütni a bezártság hónapjai alatt. Biztos van, akinek nem tetszik, amit elértem. Néhány éve olyan ellenőrzést kaptam, hogy még a padlólapokat is megszámlálták a kenyérgyáramban. A másfél éves vizsgálat alatt azt gondoltam, ha ennek vége lesz, vagy elhagyom Romániát, vagy úgy megerősödöm, hogy más területen is bizonyítok. Ez lett a Sepsi OSK. Az időm kilencven százalékát a futballklubra szánom, de az első osztállyal itt is elértem azt, amit akartam. Talán még az megadathatna, ha majd áll az új stadion, ott játsszunk az Európa-liga selejtezőjében csak egy, egyetlenegy meccset, gondoltam magamban, s most úgy állunk, hogy valóra válik az álmom. Amit tettem, azért nem kérek elismerést, mert már azt is megkaptam. 2017-ben az év határon túli vállalkozójának választottak, 2018 őszén vettem át a díjat Budapesten.

A beszédében a díj átvételekor Kányádi Sándort idézte:

Én nem a határon túl, hanem határtalanul vagyok magyar.

Két és fél évvel ezelőtti ottjártunkkor – amikor még az egykori Fradi-kedvenc, Eugen Neagoe volt a csapat edzője – a klub mintegy négymillió euróból gazdálkodott, de időközben bővültek a lehetőségek. Amikor szerdán felhívtuk Diószegit, már egészen más dimenziókról beszélt.

Csakhogy a kukacoskodó ellendrukkerek – mert azért ilyenek is akadnak bőven – nem teljesen alap nélkül megkérdőjelezik a Sepsi OSK „magyarságát”. Mert bár az elnök, s vele együtt a négy tulajdonos magyar nemzetiségű, a szurkolók – lévén Sepsiszentgyörgy 77 százalékos magyar többségű város – szintén magyarok, a játékosok között azonban csak mutatóban találni nemzettársunkat.

Álljon meg a menet! – véljük látni Diószegi felemelt mutatóujját a telefonvonal túlsó végéről. – Klubunk huszonöt alkalmazottjából, és most nem a labdarúgókra, hanem az irodai dolgozókra, pályamunkásokra, szertárosra, jegyszedőre gondolok, huszonnégy magyar, ezt még a magyarországi klubok sem nagyon tudják elmondani magukról. Tény és való, a globalizáció térhódításával arra már nem ügyelhetünk, hogy ők is mind magyarok legyenek, ma már nem erről szól a dal, de a huszonnyolcas keretünk egynegyede így is magyar. A kezdő tizenegyben a kapus Niczuly Roland Kézdivásárhelyről magyar, továbbá a városunkban született Szántó Albert, Kovács Lóránt marosvásárhelyi, 

Csiszér Balázs csíkszeredai, Fülöp Lóránd és Fülöp István Sándor marosvásárhelyi, Tamás Nándor kézdivásárhelyi, ők mind-mind magyarok, és akkor még nem is beszéltem Gabriel Vasváriról, aki ugyan nem nagyon beszéli a nyelvünket, de akinek a nagypapája még magyar volt. Ezzel a nemzetiségi aránnyal már Magyarországon is benne lennénk az első háromban!

Diószegi azt vallja, ma már nem a játékosok nemzetisége, hanem a tulajdonos, szurkolók és az alkalmazottak hovatartozása adja meg egy klub identitását, és ilyen alapon vitathatatlan a Sepsi OSK magyarsága. De ha már a tulajdonosi szerkezet is szóba került, oszlassunk el egy félreértést.

A Sepsi OSK felnőttcsapatát nem Magyarországról pénzelik, legalábbis nem tulajdonosként.

A klubnak négy tulajdonosa van, rajtam kívül az Erőd tervezésében építészmérnökként tevékeny részt vállaló Kertész Dávid barátom, továbbá Kovács Attila és Pozna Dávid. Pozna Dávid és jómagam vállalkozók vagyunk, Kovács Attila és Kertész Dávid csak besegítettek. Dávid az alelnök, Attila pedig csak egyszerű tag. Van, aki a pénzét adja, van, aki a szívét, lelkét, bár utóbbit mind a négyen adjuk. A felnőttcsapat semmiféle támogatást nem kap Magyarországról, ami pénz befolyik, az piaci alapú szponzori bevétel, ezt a román és a magyarországi újságíróknak is mindig elmondom. Hogy honnan érkeznek szponzori pénzek? A határon innen és túlról is. Mi ebből élünk. A költségvetésünk majd' ötven százalékát a televíziós jogdíjakból rakjuk össze, szerencsére Romániában jelentősek a tévés jogdíjak. Csapatonként egymillió eurónál kezdődik, és aszerint, hogy hányadik helyen végzel, a következő idényben úgy kapod a pénzt. Mi most negyedikek voltunk, ezért a 2020–2022-es idényben 2,6 millió eurót kapunk, ami a teljes költségvetésünknek a fele. A most befejeződött idényben pedig kétmillió euró járt nekünk. Következésképpen öt-öt és félmillió euróval kalkulálhatunk az új szezonban. Ennek a felét a szponzorok adják össze, úgymint a MOL, az OTP, a Gyermelyi tészta Magyarországról, innen pedig a Diószegi pékség, az Ariadne Impex, a Depo, a Bertis. Nagyon sok szponzort tudtunk magunk mellé állítani, mert az a szerencsénk, hogy a régióban mi vagyunk az egyetlen élvonalbeli klub, Brassó is csak most került fel a másodosztályba, ahol a Csíkszereda is van most. A szurkolótábor 99 százaléka magyar, de a városi románok is rokonszenveznek velünk. Az egész város szívvel-lélekkel mellettünk van. Nincsenek nemzetiségi problémák, persze ha Bukarestben játszunk, ott nem vagyunk jó fiúk, de azt kell mondanom, hogy már egész Romániában elfogadtak bennünket, ha megszeretni még nem is szerettek meg. Csodálattal néznek ránk, hogy mit tudtunk elérni ilyen kis pénzből, mert ez az ötmillió euró ugyan soknak tűnik, de eltörpül az FCSB néven futó Steaua, a kolozsvári CFR vagy a Craiova tízmillió eurót is felülmúló büdzséje mellett, valahol a hatodik, hetedik helyen vagyunk a Liga 1-ben az anyagiakat illetően.

Nem kerülhetjük meg az utánpótlás-nevelés kérdését, vajon miért nincsenek saját nevelésű, az akadémiáról kikerülő játékosok az első csapat keretében?

Ennek egyszerű az oka: a legfelső évjáratunkban is csak 15-16 éves gyerekek vannak – mosolyodik el Diószegi. – 2011-ben egyetlen évjárattal kezdtük meg az utánpótlás-nevelést, hatéves gyerekekkel. Ezek a srácok most 15-16 évesek, a Román korosztályos elitbajnokságban szerepelnek. Évről évre nőtt az utánpótlás-csapataink száma, egy időben a legendás Sándor István irányította szakmai igazgatóként a munkát, minden esztendőben elindítottunk egy hatévesekből álló osztályt. Muszáj a 17 és a 19 évesek bajnokságában is szerepelnünk, ezt a Liga 1 szabályzata előírja, de ezek a játékosok még nem a mi neveltjeink, úgymond az utcáról szedtük össze őket. De jövőre az U17-ben már a mi kutyánk kölykei fognak futballozni, addigra belenő a saját nevelésű első korosztályunk. Két év múlva, mire az U19-esek is a mieink lesznek, valamennyi korosztály az akadémiánk nevelése lesz. Mintegy 500 gyerek futballozik az akadémiánkon!

Van tehát szilárd hátországa a futballnak Sepsiszentgyörgyön. Diószegi vallja, helyi példaképekre van szükség, nem jó az, ha csak Ronaldo- és Messi-mezekben szaladgálnak a székely csemeték.

Az egyik ilyen példaképet, a szlovák Pavol Šafrankót most 700 000 euróért eladtuk a dél-afrikai Mamelodi Sundowns csapatának, ő a második olyan játékosunk, akit jelentős haszonnal értékesíteni tudtunk, az első tavaly Ibrahima Tandia volt Maliból, akit félmillióért tudtunk értékesíteni. Úgyhogy már kidugtuk a fejünket a nemzetközi piacra, ami nagyon fontos egy ilyen kicsi klubnak, mert a tévés pénz és a reklámbevételek mellett egy harmadik forrásra is szükségünk van, ezért kell bekapcsolódnunk a játékoskereskedelembe. Persze vásárolunk is, igaz, nekünk csak lejárt szerződésű labdarúgókra futja, akiket ingyen tudunk igazolni. Van, aki ezt kukázásnak mondja, de mi ezt nem szégyelljük. Az egyetlen profi, akiért pénzt adtunk, éppen Safranko volt, 125 000 euróért vesszük, de rajta nettó 575 000-et kerestünk túl azon, hogy remekül is játszott.

Diószegiék mindig előre tekintenek, árgus szemekkel figyelik a nemzetközi mezőnyt, és ahol közeleg a játékosszerződésének lejárta, felveszik az illetővel a kapcsolatot.

Szeretnék én is egymillió eurós játékosokat hozni, de mi csak addig tudunk nyújtózkodni, ameddig a takarónk nyúlik. Büszkék vagyunk arra, hogy ennyi pénzből, becsületes, tisztességes munkával ilyen messzire jutottunk. Olyan messzire, hogy hajszálon múlt a második helyünk, amivel osztályozó nélkül is nemzetközi kupaszereplés járt volna.

Az elnök talán arra a legbüszkébb, hogy már a pályán is – nem csupán a lelátón és a klubszobában – van identitása a csapatnak.

Neagoe mester idejében mindig az ellenfélhez alkalmazkodva futballoztunk, de amióta Leontin Grozavu az edzőnk, kialakult egy ránk jellemző, támadó felfogású 4-3-3-as szisztémánk – magyarázza Diószegi. – Július 17-én kezdődik a 2020–2021-es Liga 1, s négy napra rá, 21-én lejátsszuk az első mérkőzésünket a Konferencia Ligában. Nagyon szeretném a második hazai mérkőzésünket – feltéve, ha túljutunk az első körön – már az Erődben játszani, amit augusztusban avatunk fel. Ahogy mi mondjuk, ha már megéheztünk, szeretnénk jól is lakni, és tényleg letenni a névjegyünket a nemzetközi színtéren. Persze fontos, hogy a kupaszereplés ne menjen a bajnoki szereplésünk rovására, és legközelebb is a felsőházban végezzünk. Ennél merészebb terveim nincsenek, legfeljebb álmaim. Olykor azon kapom magam, amikor felébredek, hogy a csapatunk a dobogón állt... Ezen a nyáron kettős jubileumot ünnepelünk: tízéves a Sepsi OSK és százéves a sepsiszentgyörgyi futball, 1921-ben alakult Concordia néven az első helyi fociklub.

Hát lehet, hogy az érmes helyezés ma még csak álom, de ahogy a Sepsi OSK története megmutatta, Diószegi pékmester álmai többnyire valóra válnak.

(Borítókép: Diószegi László sepsiszentgyörgyi pékmester (j) a Kárpát-medence kenyerének dagasztása előtt a Szolnoki Művésztelepen 2014. augusztus 19-én. Fotó: Mészáros János / MTI)



  • Tippek
  • Csok