Sétányt neveztek el Benedek Tiborról Olaszországban

2021.06.25. 19:26

Pénteken az olaszországi Reccóban sétányt neveztek el Benedek Tiborról. Az egy éve elhunyt, sokak által minden idők legjobbjának tartott olimpiai bajnok vízilabdázó és edző játékos-pályafutása jelentős részét Olaszországban, a Pro Recco csapatánál töltötte, csapatkapitányként számos sikert ért el az együttessel. 

Az ünnepségen több protokollvendég is részt vett, köztük Menczer Tamás államtitkár; Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke, Madaras Norbert alelnök és a sportoló özvegye, Epres Panni. 

A játékosként háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor 2020. június 18-án halt meg súlyos betegség után. Mindössze 47 éves volt.

Az északnyugati Liguria tengerpartján, Genovától húsz kilométerre fekvő kisvárosban 1913-ban alapított Pro Recco klub az olasz vízilabdasport uralkodó csapataként ismert, amely az idén a Ferencvárostól hódította vissza a Bajnokok Ligájáért járó trófeát. A Pro Recco egykori és jelenlegi magyar játékosai családtagnak számítanak a városban, fényképeik a helyi éttermek falait díszítik. A város több utcáját is sportolókról nevezték el.

Recco díszpolgára, Benedek Tibor 2001 és 2004, valamint 2007 és 2012 között játszott az olasz csapatban. Halálakor a Pro Recco uszodaépületének falára felírták a sportoló szívbe zárt nevét a csapat színeivel, amely azóta is ott látható.