Felejthetetlen élmény várja a Balatont átevezőket Zamárdiban

mkksz
2021.06.29. 12:46 Módosítva: 2021.06.29. 13:27
Idén is megrendezik a Balaton átevezését, ezúttal viszont már új helyszínen szállhatnak vízre a versenyzők július 10-én.

A viadal Zamárdiba költözik, a helyi szabadstrandról Tihanyig eveznek a résztvevők, majd vissza, így egy mintegy nyolc kilométeres távot gyűrnek le.

Számos vendég szórakoztatja majd a kilátogatókat, a Margaret Island és a Wellhello is fellép, Szász Kitti freestyle bajnok trükköket is tanít az érdeklődőknek.

Picit meg vagyok hatódva ezen a gyönyörű helyszínen, elfogadnék egy ilyen hajót a Balatonra is. A Red Bull-lal közösen rendeztünk már eseményt, az Air Race ezzel búcsúzott Magyarországtól, és a világtól is. Az átevezéssel kapcsolatban Zamárdi nem fog kudarcot vallani, ebben biztos vagyok. Igazi családi sporthétvégévé szeretnénk bővíteni majd az eseményt a családok számára

– mondta a keddi sajtótájékoztatón Zamárdi polgármestere, Csákovics Gyula.

Örömmel mondhatom, hogy óriási az érdeklődés, 3600-an neveztek már, ez már most 300-zal több, mint tavaly. Rengetegen neveznek SUP-pal is, számukra ez egy bemelegítő esemény lesz a hazai világbajnokság előtt

– tette ezt már hozzá Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke.

Nagy szintet lép az esemény idén, Zamárdiba érkezve kitárult előttünk a tér. Strandsportfesztivállá szeretnénk kiszélesíteni az eseményt. A másik oka a szintlépésnek a Red Bull csatlakozása, aki eljön, annak biztosan felejthetetlen élményben lesz része.

Az MKKSZ elnöke elmondta, készülnek tartaléknappal, ha esetleg az időjárás nem lenne kegyes hozzájuk, de ő biztos benne, hogy már csak 11 napot kell aludni a verseny előtt.

Továbbra is v árjuk a nevezőket, a helyszín miatt gyakorlatilag korlátlan résztvevőt tudunk fogadni. F onyódot nagyon szerettük, de kinőttük, és a z mindig jó dolog, ha egy verseny ilyen gyorsan fejlődik.

A viadalra július 4-ig lehet nevezni az alábbi linken. 

A sajtótájékoztatót követően olyan kiválóságok eveztek a Dunán, mint az olimpiai bajnok Szabó Gabriella, Dombi Rudolf, Storcz Botond, vagy épp a SUP-világbajnok Horváth Noémi.

Borítókép: Szalmás Péter / MKKSZ