Paul George életben tartotta a Clipperst

GettyImages-1233710021
2021.06.29. 09:27
Nem sikerült hazai pályán lezárnia a nyugati konferenciadöntőt a Phoenix Sunsnak az NBA legutóbbi játéknapján. Paul George extra teljesítményével maradt életben a Los Angeles Clippers, így a következő mérkőzésen kiharcolhatja a hetedik, mindent eldöntő összecsapást a Los Angeles-i csapat.

Legnagyobb sztárja, Kawhi Leonard nélkül kell megvívnia az egész nyugati konferenciadöntőt a Los Angeles Clippersnek, így Paul George kénytelen egyszemélyes hadseregként cipelni csapatát a hátán. A legutóbbi mérkőzésen nagyon nem jött ki a lépés George-nak, 20 kísérletéből mindössze öt dobása volt sikeres, ennek is köszönhető volt, hogy a Phoenix Suns nyerte a széria negyedik meccsét és úgy utazhatott Phoenixbe, hogy hazai pályán lezárhatja a nyugati konferenciadöntőt. 

Az ötödik mérkőzés első percétől rendkívül koncentráltan játszott a Clippers, míg a Suns kicsit belealudt a kezdésbe, egyből az első hat perc után már 15 pontos Los Angeles-i előny állt az eredményjelzőn. Paul George mellett Marcus Morris volt a Clippers húzóembere, aki egyből az első negyedben 13 pontot süllyesztett el, a nyitó játékrészt 36-26-ra nyerte a vendégcsapat. 

A második negyed közepén magára talált a Suns és egy 12-0-s futással egyből csak két pont maradt a csapatok között. Ekkor azonban Paul George kezébe vette az irányítást, bedobott kettő fontos kétpontost, így a félidőben újra hét ponttal vezetett már a Clippers.

A fordulás után egy pillanatra a vezetést is átvette a Suns, de egyből ezt követően George és Reggie Jackson kosaraival egy 11-0-s futást hozott össze a Clippers, amely előnyt utána magabiztosan őrzött. A záró negyedre 13 pontos vendég előnnyel fordultak a csapatok, mely elegendő volt arra, hogy különösebb izgalom nélkül lezárják a mérkőzést és kiharcolják a hatodik összecsapást. 

Paul George történelmi estén van túl, 41 pontjával karriercsúcsot döntött, soha nem dobott még ennyi pontot rájátszás mérkőzésen.

A Sunsnál Devin Booker 32, Chris Paul 22 egységével igyekezett segíteni csapatát, azonban ez a győzelemre a mai estén nem volt elegendő. 

Folytatás két nap múlva Los Angelesben, ahol a Clippers kiharcolhatja a hetedik, mindent eldöntő mérkőzést az NBA-döntőbe kerülésért. 

Végeredmény: Phoenix Suns–Los Angeles Clippers 102-116

 Az állás: 3-2 a Suns javára

 (Borítókép: Getty Images)