47 év után döntős a Milwaukee Bucks

GettyImages-1326877062
2021.07.04. 09:31

A Milwaukee Bucks hazai pályán 118–107-re legyőzte az Atlanta Hawkst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) Keleti főcsoportjának fináléjában, ezzel 4–2-re megnyerte a párharcot, és bejutott a nagydöntőbe.

Ez két szempontból is különleges. Egyrészről a csapat legértékesebb játékosa, Jannisz Adetokunbo térdsérülést szenvedett a párharc kellős közepén, vagyis a Bucksnak a kétszeres MVP nélkül kellett kiharcolnia a döntőbe jutást, miközben a Hawksnál Trae Young visszatért a hatodik mérkőzésre.

Más kérdés, hogy a 22 éves irányító a mezőnyből pocsékul célzott 17 dobásából négy volt sikeres, míg a hat triplájából egy sem landolt a gyűrűben, és mindössze 14 pontig jutott, ráadásul társai sem tudták kisegíteni. Ellenben a Bucksnál sikerült pótolni Adetokunbót, Khris Middleton 32, Jrue Holiday 27 pontot szerzett, a Milwaukee pedig készülhet a Phoenix Suns elleni döntőre.

A csapatnál régóta várnak erre a pillanatra, a Bucks ugyanis legutóbb 47 évvel ezelőtt, 1974-ben jutott el idáig Kareem Abdul-Jabbarral és Oscar Robertsonnal, ám akkor 4–3-as vereséget szenvedtek a Boston Celtics ellen.

A Milwaukee eddig egyetlen bajnoki címet szerzett: három évvel korábban a Baltimore Bullets ellen 4–0-ra győzött az együttes. A Suns azonban még sosem nyerte meg az NBA-t, viszont ugyanúgy a harmadik döntőjére készül. A finálé első mérkőzését július 6-án rendezik Phoenixben.

Eredmény, rájátszás, főcsoportdöntő
Keleti főcsoport
Atlanta Hawks (5. helyen kiemelt)–Milwaukee Bucks (3.) 107–118
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–4