Először vesz részt olimpián magyar férfi tollaslabdázó

2021.07.05. 14:47
Krausz Gergely lesz az első magyar tollaslabdázó férfi egyesben az ötkarikás játékokon, miután hétfőn véglegessé vált, hogy indulhat a tokiói olimpián – számolt be Facebook-oldalán hétfőn a magyar szövetség.

A Multi Alarm SE 27 esztendős magyar bajnok játékosa a 38. helyen zárt a nemzetközi szövetség (BWF) kvalifikációs ranglistáján, ezzel indulási jogot szerzett a japán fővárosba.

Szívből gratulálunk Gergőnek, aki történelmi sikert ért el azzal, hogy elsőként léphet pályára magyar versenyzőként olimpiai játékokon férfi egyesben. Tokióban újabb versenyszámot rajzolt fel a magyar sporttérképre, ami a hazai tollaslabdasport fejlődését is mutatja

– áll a magyar szövetség közösségi oldalán.

Az MTI megkeresésére Krausz elmondta: egyelőre még nem tudja felfogni, hogy végül kijutott az olimpiára. Hozzátette, mentálisan nehéz időszak zárult le, mivel az elmúlt egy-két hónap annyira változó volt érzelmileg a kvótaszerzés miatt, hogy azt gondolta, elment a lehetőség.

Krausz kifejtette: már kiosztották a kontinentális helyeket, az óceániai indulási jogot Új-Zéland kapta, ám az ország olimpiai bizottsága nem élt vele, és a térség többi országa sem tudta felhasználni, így az erősorrendben következőnek ajánlották fel.

„Első nem kijutó helyen voltam, azzal kalkuláltam, hogy csak sérülés vagy vírusfertőzés esetén kerülhetek ki, ám így végül nekem ajánlották az indulási lehetőséget" – mondta Krausz, aki kiemelte, önmagában az olimpiai részvétel hatalmas siker számára, ugyanakkor reméli, hogy ha összekerül európai riválissal a csoportkörben, akkor sikerülhet egy győzelmet szereznie, ami fantasztikus eredmény lenne.

A legutóbbi, riói olimpián Sárosi Laura képviselte a magyar színeket, az ő tokiói indulása már korábban biztossá vált. 

Így férfi és női egyesben is lesz magyar tollaslabdázó az ötkarikás játékokon.

Krausz hangsúlyozta, nagyon jó kapcsolatban van Sárosival, akivel beszélni fog olimpiai tapasztalatairól.

Sárosival együtt eddig öt magyar tollaslabdázó szerepelt az ötkarikás játékokon: 1992-ben, Barcelonában egyesben Dakó Andrea, Fórián Csilla és Harsági Andrea, míg párosban a Dakó-Fórián kettős indult. Négy évvel később, Atlantában Ódor Andrea képviselte a magyar színeket.

(MTI)