Meghalt Carlos Reutemann, a korábbi Forma–1-es legenda

GettyImages-883897610
2021.07.08. 16:12
Élete első F1-es időmérőjét megnyerte, 1981-ben mindössze egyetlen egy ponttal maradt le a világbajnoki címről. Több mint egy hónapja kórházban volt, 79 évesen hunyt el.

A korábbi F1-es pilótát május 30-án vitték be a Santa Fe-i kórházba, június 21-én pedig az intenzív osztályra került, ahonnan többé nem jött ki. Májdaganattal és belső vérzésekkel küzdött, szervezete pedig feladta a harcot. Halála nagy veszteség a motorsport világának és Argentínának, Reutemann az ország egyik legsikeresebb autóversenyzője Juan Manuel Fangio és José Froilán González mellett. 

Az argentin tíz évet töltött a száguldó cirkuszban 1972 és 1982 között. Versenyzett többek között a Brabhamnél, a Ferrarinál, a Lotusnál és a Williamsnél.

PÁLYAFUTÁSA SORÁN 12 FUTAMGYŐZELMET SZERZETT,1981-BEN A WILLIAMS SZÍNEIBEN EGY PONTTAL MARADT LE A VILÁGBAJNOKI CÍMRŐL NELSON PIQUET MÖGÖTT.

Élete első Formula–1-es időmérőjét sikerült megnyernie, ez rajta kívül csak két másik pilótának (Mario Andretti, Jacques Villeneuve) jött össze a száguldó cirkusz történetében. Az F1 után kipróbálta magát a WRC világában is, hazájában két dobogós helyezést ért el 1980-ban és 1985-ben. Versenyzői karrierjének lezárultával belevetette magát a politikában, kétszer volt Santa Fe tartomány kormányzója, majd haláláig szenátorként dolgozott. 

(Borítókép: Carlos Reutemann a  Williams–Ford FW07C-ben ülve az 1981-es belga nagydíjon. Fotó: Bernard Cahier / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport