Kikapott Lettországban a Puskás Akadémia

2021.07.22. 20:55
Már a 25. percben kialakult a találkozó végeredménye, a magyar bajnokság bronzérmese 3–0 arányú vereséget szenvedett.

A finn Inter Turku kiejtése után a lett RFS Riga várt a Puskás Akadémiára az Európai Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában. Az előzetes várakozások alapján a magyar együttest tartották esélyesebbnek. Ennek ellenére a 25. percben a hazai csapat már 3–0-ra vezetett. 

A 8. percben Lemajic előbb fejjel volt eredményes, a 18. percben pedig Friesenbichler talált a hálóba. A 24. percben a lett együttes tizenegyest rúghatott, amit Lemajic tudott értékesíteni. 

Ezután némileg átvette a játék irányítását a Puskás Akadémia, de igazán veszélyes helyzetet nem tudott kialakítani. A 35. percben majdnem összejött a szépítés: Van Nieff végezhetett el szabadrúgást 19 méterre a kaputól, a labda csak kevéssel ment el a jobb kapufa mellett.

Három perccel később Kiss Tamás próbálta meg kilőni a jobb alsó sarkot, de a hazaiak kapusa szögletre tornászta a labdát, akárcsak a szünet előtt nem sokkal Nagy Zsolt is célba vette a kaput, de nem járt sikerrel. 

A második félidőben nagyobb változás nem következett be a játékban. Az RFS a kontrákra helyezkedett be, és bár a Puskás Akadémia többet birtokolta a labdát, beadásaikat a lett védők rendre kifejelték. 

Az eredmény nem változott, így a Puskás Akadémia háromgólos hátrányból várja a visszavágót. 

Európai Konferencia-liga, 2.forduló, első mérkőzés: 

RFS Riga (lett) – Puskás Akadémia 3-0 

gólszerzők: (Lemajic 8., 24. – 11-esből, Friesenbichler 18.)