Eriksen visszatért az Interhez

2021.08.03. 21:32
Visszatért kedden az Internazionale labdarúgócsapatához a dán válogatott Christian Eriksen, akinek a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság második játéknapján, június 12-én megállt a szíve mérkőzés közben.

Az olasz média jelentése szerint a dán középpályás már találkozott Giuseppe Marottával, az Inter vezérigazgatójával, írta kedden az MTI.

A 29 éves Eriksen a Finnország elleni csoportmérkőzés első félidejének végén összeesett a pályán, szívét defibrillátorral indították újra a helyszínen, majd 30 másodperccel később kinyitotta a szemét. Az életmentő beavatkozás után kórházba szállították, ahol stabilizálták az állapotát.

Hat napot töltött bent, szívritmus-szabályozót kapott, majd hazatért Dániába. Azóta számos újabb orvosi vizsgálaton esett át, hogy kiderítsék szívmegállásának okát.

Olaszországban további ellenőrzések várnak rá, és várhatóan legalább fél évig nem térhet vissza a futballpályára.

A szívmegállás okától és a kezelés jellegétől függően Olaszországban eltilthatják a játékától, de más országban, például Hollandiában folytathatja pályafutását, mert ott más szabályok vannak érvényben. Angliában szintén szigorúak az ilyen esetekre vonatkozó szabályok, Sanjay Sharma, a londoni St. George University professzora, aki az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) kardiológusi csapatának vezetője, korábban azt mondta, az Egyesült Királyságban biztosan nem engedik majd futballozni a korábbi Tottenham-sztárt.