Több száz éves emlékművek hirdetik a zárt kapus Eb-t

2021.08.20. 13:08

Amikor május végén az Európai Röplabda-szövetség (CEV) megtartotta a 2021-es, négy ország által közösen rendezett kontinenstorna csoportbeosztásának sorsolását, alighanem minden magyar röplabdakedvelő örült a kimenetelnek. Eldőlt ugyanis, hogy a magyar válogatott a horvát tengerpart egyik ékkövében, Zadarban fogja megvívni öt csoportmeccsét, ami a gyönyörű helyszín mellett a közelség miatt is kedvezőnek tűnt, nem beszélve az ellenfelekről. Ez napra pontosan három hónappal ezelőtt történt, és egészen augusztus elejéig a legtöbb szurkoló abban a hitben élt, hogy egy kellemes nyaralással egybekötve a helyszínen tudja buzdítani kedvenceit. Ráadásul hosszú hétvége van, egy kis meghosszabbítással az első három meccset gond nélkül lehetett volna megtekinteni a legendás horvát kosarasról, Kresimir Cosicról elnevezett csarnokban. 

Nos, nyaralni tényleg jöhet gyakorlatilag bárki, az élet ugyanis szinte teljes mértékben a koronavírus-járvány előtti időkre emlékeztet.

 Az impozáns óvárosban éjjel-nappal hömpölyög az embertömeg, a kávézók, éttermek teljes kapacitással működnek, kis- és nagycsaládosok, romantikára vágyó párok és baráti társaságok oldalaznak el egymás mellett a szűk sikátorokban, mindenkinek megvan a lehetősége a kikapcsolódásra. Az éjszakai élet szintén pezseg, a Coviddal csak akkor „találkozik" az ember, ha bemegy a boltba, ott ugyanis fel kell venni a maszkot.

És akkor, ha röplabdameccsre szeretne menni. Oda ugyanis nem teheti be a lábát, ugyanis szúk két héttel ezelőtt a horvát egészségügyi hatóságok úgy rendelkeztek, hogy nézők nélkül kell lebonyolítani a zadari mérkőzéseket. Ezt természetesen meg lehet érteni, a sportesemények túlnyomó többsége így zajlott az elmúlt 17 hónapban, a helyi viszonyokat nézve viszont az ember nem talál benne túl sok következetességet. A tömött strandok, utcák, szórakozóhelyek mind-mind úgy festenek, mintha a koronavírus csak egy hosszú rémálom lett volna, amiből már mindenki felébredt. 

Van még néhány logikai bukfenc. A Népek terén található Óratoronyra például kifüggesztettek egy hatalmas molinót, ami az Európa-bajnokságot népszerűsíti, a kérdés csak az, hogy minek. Jegyet úgysem vehet senki.

Hasonló köntösbe öltözött egyébként a Kapitány tornya is, amit még a török elleni védekezés céljából emeltek a helyiek.

A szervezők továbbá megpróbálták ezt a helyszínt is „buborékosítani", azaz kiküszöbölni, hogy a résztvevők a külvilággal érintkezzenek. 

Mind a hat ország válogatottját ugyanabban a hotelben szállásolják el, ami kezdő lépésnek jó, csakhogy a szálloda ezzel együtt fogadhat turistákat is, hermetikus elzárásról tehát szó sincsen.

De ennyit a körülményekről, nézzük magát a rendezvényt.

A magyar válogatott a házigazda Horvátországon kívül Olaszországgal, Fehéroroszországgal, Szlovákiával és Svájccal alkot egy hatost. Az első négy helyezett továbbjut és Belgrádban folytatja az Eb-t, méghozzá az ottani halálcsoportot túlélő négy együttes valamelyike ellen. Ott egyébként lehetnek szurkolók, akárcsak Kolozsvárott és Plovdivban, a további helyszíneken.

Papírforma szerint az olasz csapat messze a legerősebb és már a pontszerzés is komoly bravúrnak számítana ellenük, a 2-6. helyeken viszont hatalmas csata várható, erről beszélt az Indexnek Szakmáry Gréta, a válogatott csapatkapitánya is.

Minden meccs élet-halál harc lesz, az olaszok persze kilógnak felfelé, de a többi csapat közel azonos játékerőt képvisel. A napi forma, a koncentráció és a taktikai felkészültség lehet majd perdöntő ezeken a meccseken 

– fogalmazott a szélső ütő, aki nyáron négy év után elhagyta addigi klubját, a német Palmberg Schwerint, és a világ egyik legerősebb bajnokságában, a török ligában szereplő Aydin Büyüksehir Belediyesporhoz szerződött.

 A 29 éves klasszis sorozatban negyedszer lép pályára Eb-n a válogatott színeiben, viszont csapatkapitányként először, amiről azt mondta, hogy óriási megtiszteltetés és dicsőség, de egyben felelősség is számára. Hozzátette, két másik rutinos játékos, Király-Tálas Zsuzsanna és Pallag Ágnes is segít neki, egymást és a fiatalokat is támogatják. Azt is megjegyezte, hogy nagyon rég érzett ilyen egységet a mindenkori válogatottban, és már az egész felkészülési időszakot ez jellemezte, mindenki be akart kerülni a 14-es keretbe. Egészséges verseny alakult ki a csapatban, az összes játékos motiváltan dolgozott és hajtott végig, ráadásul viták nélkül.

A 21 éves Németh Anett második kontinenstornájára készül, két évvel ezelőtt, a részben budapesti rendezésű viadalon robbant be, amikor egyértelműen a csapat egyik húzóembere volt. Az előző szezonban fejezte be amerikai egyetemi pályafutását (ahonnan a német Potsdamba igazolt), de nem úgy, ahogy szerette volna, ugyanis térdszalag-szakadást szenvedett novemberben, azóta pedig nem lépett pályára tétmeccsen. Az Indexnek elárulta, hogy szinte rögtön a balszerencsés eset után jelezte felé Jakub Gluszak szövetségi kapitány, hogy kijutás esetén számít rá az Európa-bajnokságon, és ugyanez volt a lengyel szakember álláspontja a felkészülés alatt is.

A balkezes átló július óta 100%-os edzésmunkát tud végezni, egyre jobban és komfortosabban érzi magát, szerencsére panasza sem volt eddig.

Nem az az izgulós fajta, habár ilyesmi érzés fogta el, amikor a felkészülési Savaria-kupán végre pályára léphetett meccshelyzetben is. Hat nap alatt öt mérkőzést fognak játszani, ami komoly terhelés, de mindenképpen azon lesz, hogy megmutassa, mit tud, és hogy segítsen a csapatnak.

Szükség is lesz az ő, de mindenki jó játékára, ha a válogatott innen nem Budapestre, hanem Belgrádba szeretne utazni. A csapat péntek este Szlovákia legjobbjai ellen kezd, köztük a Vasas ütőjével, Mária Zernoviccsal, akivel Gluszak (és a magyar keret egy része) együtt dolgozott az elmúlt három évben. Szombaton Svájc, vasárnap Olaszország lesz az ellenfél, a hétfői szünnap után kedden a hazaiakkal, szerdán pedig a fehéroroszokkal csap össze a válogatott. A találkozókat az M4 Sport közvetíti.