Vb-bronzérmes német válogatott játékost igazolt a Ferencváros

GettyImages-1175580043
2021.09.18. 12:03 Módosítva: 2021.09.18. 14:44

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban címvédő Ferencvárosban folytatja pályafutását Marko Marin – olvasható a zöld-fehérek hivatalos honlapján. 

A 32 éves középpályás 16 alkalommal szerepelt a német válogatottban, játszott a Borussia Mönchengladbachban, a Werder Bremenben, a Chelsea-ben és a Sevillában is. Legutóbb a szaúdi al-Ahli játékosa volt, szerződése nyáron járt le, azóta szabadon igazolgató.

Marint a német futball nagy reménységeként tartották számon, 21 évesen – amikor a brémaiak játékosa volt – 14 millió euró volt a piaci értéke. A Bundesligában összesen 124-szer lépett pályára, 12 gólja mellett pedig 44 asszisztot is kiosztott.

A Ferencváros pénteken a korábbi közönségkedvenc, Muhamed Besic visszatérését jelentette be. Az Európa-ligában sem rá, sem Marinra nem számíthat Peter Stöger vezetőedző, hiszen a nevezendő játékosok listáját már korábban le kellett adni.

Tisztában vagyok vele, hogy a Ferencváros az elmúlt idényben a Bajnokok Ligájában szerepelt. Ez nagy fegyvertény a csapattól, amely Magyarország legnagyobb klubja. Boldog vagyok, hogy ide szerződtem. A magyar bajnokságról is sok pozitívumot hallottam, például a sok szép stadiont. A Fradi egy nagy klub, egyben nagyon családias is. Amikor idejöttem, láttam, hogy mennyi gyermek játszik a sporttelepen a szüleivel. A célom, hogy bajnok legyek a Fradival és a klub tovább fejlődjön, illetve jövőre is egy európai kupasorozat csoportkörébe jusson. Az elmúlt hónapokban nem játszottam, így fel kell vennem a ritmust, de ez bizonyára gyorsan sikerült majd a szurkolók örömére. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, hogy csatlakozhattam ehhez a nagyszerű klubhoz. Remélem, minél előbb találkozunk majd a pályán

– fogalmazott a játékos.

A Ferencváros közleményéből nem derül ki, hogy mennyi időre kötelezte el magát a klubhoz Marko Marin.

(Borítókép: Marko Marin a Crvena zvezda játékosaként a Bayern München ellen. Sebastian Widmann / Getty Images Hungary)